Edzősors: Mindig is a csapatmunkában hittem – Mészöly Géza

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 07:56
null
Mészöly Géza (Fotó: Török Attila)
A BLSZ I. osztályban szereplő Vízművek SK kispadjáról irányíthat a korábbi válogatott futballista, Mészöly Géza.

 

– Megkerülhetetlen kérdés: hogy van édesapja, Mészöly Kálmán?
– Jól van, az állapota stabil, szinte mindennap beszélünk telefonon mondta Mészöly Géza, akivel edzősorsa kapcsán beszélgettünk, miután ő lett a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő Vízművek SK új szakvezetője, Véber Györgyöt váltva. – Apu örült a kinevezésemnek, hiszen látja, hogy a tehetségeknek van út felfelé az alacsonyabb osztályból is, kíváncsian várja, mi lesz ebből. Ugyanakkor hosszú hónapok óta nem mozdul ki, karanténban van otthon a feleségével a koronavírus-járvány miatt. Sajnos mostanában nem tudunk találkozni. Édesapám minél hamarabb szeretné megkapni a védőoltást, mivel a veszélyeztetett korúak közé tartozik.

– Ha már a tehetségeket említette, kihagyhatatlan, hogy éppen édesapja is híve volt annak, hogy jöjjenek a fiatalok. Mit gondol, a Vízművekből jöhetnek?
– Nagyon remélem, hogy igen. Annál is inkább hiszek benne, mert a klubnál igencsak összetett lesz a munkám. Hozzám tartozik a Vízművek BLSZ I. és BLSZ III. osztályban szereplő felnőttcsapata, valamint az U19-es gárdája, és a Mészöly Focisuli U19-es, U17-es és U16-os együttese is. Ezt a hat csapatot menedzselem majd, az edzőkkel egyeztetek, hogy a bajnoki meccseken melyik csapatba tesszük a gyerekeket úgy, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a jó képzés és pörgős edzések mellett. Bízom a sikeres munkában és abban, hogy a srácokat sikerül beépíteni a jelenkori csapatba, amelyet Véber György nagyon jól felépített az előző években.

– Hogyan jött a lehetőség, és miért mondott igent a Budapest-bajnokságban szereplő Vízműveknek?
– Amikor Véber György lemondta az edzői állását, a korábbi FIFA-játékvezető, Szabó Zsolt, a Fővárosi Vízművek Sportkör elnöke rám gondolt, a Mészöly Focisuli és a Vízművek közötti együttműködés ugyanis régóta tart. Hiányzott a felnőttfutball, s kapóra jött az ajánlat, mivel a Mészöly Focisuli játékosai most érkeztek el abba az életkorba, amikor már kopogtathatnak a nagycsapatok öltözőjének ajtaján. Fél évre szerződtem, de szeretnénk hosszabb távon folytatni a munkát.

– Negyedosztályban szereplő futballcsapatról van szó: egyedül intéz mindent, vagy lesznek segítői?
– Együtt dolgozom Lengyel Patrikkal és Szlezák Zoltánnal, akivel egyívásúak vagyunk, együtt futballoztunk a válogatottban és az Újpest öregfiúkcsapatában. Zolinak nagyszerű meglátásai vannak, kiváló a humora, remek példát mutathat a gyerekeknek. Patrik pedig a Mészöly Focisuliban kezdte az edzői pályafutását, nagyon tehetséges, menedzselni szeretnénk a karrierjét, jelentős szerepet kap a Vízművek felnőttegyüttesénél. Mindig is a csapatmunkában hittem.

– Nem vágyott vissza az NB I-be vagy az NB II-be?
– Kaptam néhány ajánlatot, de nem mostanában. Ráadásul az elmúlt időszakban nagyon beleástam magam a Mészöly Focisuli munkájába, az együttműködés a Vízművek SK-val a srácok pályafutásának is új lehetőséget adhat. Persze sokat kell dolgozniuk ahhoz, hogy szerephez jussanak a felnőttcsapatban.

– Hogyan lehetnek a mai fiatalok NB-s játékosok?
– Kiss Tamást szoktam emlegetni, akit tizenhat évesen betettem játszani az NB I-es Haladásba, ma stabil kezdő a Puskás Akadémiában. Vagy említhetem a kilencvenhetes születésű Tóth Ádámot, aki a Mészöly Focisuliból került fel a Vízművek BLSZ I-es csapatába, onnan jutott el Monorra, ahol gólkirály lett az NB III-ban, és játszott az NB II-ben is. Köböl Krisztiánnak szintén jó dobbantónak bizonyult a Mészöly Focisuli, hiszen már a Vasas keretéhez tartozik. A BLSZ I-ben a kiugró teljesítményre képes gyerekeket hamar kiemelik, így nem is baj, ha egy tehetséges srác a profi karrierje előtt megmássza a kötelező lépcsőfokokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik