DVTK: Debrecenből igazoltak rutinos középső védőt

K. Zs.K. Zs.
2021.06.02. 17:21
null
Benczés Miklós és Szatmári Csaba (Fotó: dvtk.eu)
Az eddigi pályafutását szinte teljes egészében a DVSC-ben töltő, a legutóbbi idényben is ott futballozó Szatmári Csaba Diósgyőrbe szerződött – tudtuk meg szerdán az NB I-ből kieső DVTK hivatalos honlapjáról.

 

„A DVTK vezetősége és kinevezése után személyesen Kondás Elemér vezetőedző is hívott Diósgyőrbe – idézi a dvtk.eu a 26 éves, 198 centiméter magas Szatmári Csabát. – A döntésem meghatározó eleme, hogy ennyire bíznak bennem. Elsődleges célomat úgy fogalmazhatom meg, hogy minél előbb jussunk vissza az élvonalba, amihez a saját teljesítményemmel is hozzá szeretnék járulni.”

„Szatmári Csaba éveken keresztül a DVSC alapembere volt az élvonalban és legutóbb az NB II-ben. Elsősorban a labdaszerzésért felel, fizikai adottságainak köszönhetően átlagon felüli a fejjátéka, amelyet mindkét kapu előterében hasznosítani tud. Leigazolásával tovább erősödik a DVTK védelme. Új emberként érkezik Diósgyőrbe, azonban nagyon jól ismerik egymást Kondás Elemérrel, ezért biztos vagyok benne, hogy gyors segítséget ad a csapatjáték építésében” – indokolta a középső védő szerződtetését Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója.

Szatmári 2015 májusában mutatkozott be az NB I-ben, azóta összesen 91 élvonalbeli bajnokin viselte a DVSC mezét. Az előző bajnoki idényben Kondás alapemberként számított rá, de a tavaszi edzőváltást követően kiszorult a kezdőcsapatból, Huszti Szabolcs be sem cserélte, a tartalékcsapatban játszott.

A DVTK szerdán már bejelentett egy szerződtetést: a Haladás korábbi utánpótlás-válogatott középpályása, Németh Márió is a diósgyőrieknél folytatja.

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
17 órája

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38