Budapest-kupa: a címvédő és a Csepel vívja a szerdai döntőt

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 07:53
null
A Kelen címvédőként várhatja a szerdai döntőt (Fotó: Földi Imre)
Szerdán 18.30 órától rendezik a Budapest-kupa 2020–2021-es kiírásának döntőjét, amelyet a címvédő Kelen SC és a Csepel FC vív meg egymással.

 

A találkozóra a Budafoki MTE Stadionban kerül sor, ott, ahol a legutóbbi, 2019-es finálét is játszották, amelyben a Kelen 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel kerekedett a REAC fölé.

A mérkőzés megtekintése ingyenes, a belépéshez azonban védettségi igazolvány és személyigazolvány bemutatása szükséges. A 18 éven aluli személyek védettségi igazolvány nélkül is beléphetnek a sporttelep területére, de csak kísérővel – írja a pestifoci.hu.

Akinek nincs lehetősége kilátogatni a találkozóra, a Sport Média YouTube-csatornájának jóvoltából streamen is nyomon követheti az eseményeket.

A két döntős egyébként jól ismeri egymást, hiszen a Budapest-bajnokság első osztályában (BLSZ I) egymással csatáznak a feljutásért: a Kelen előnye jelenleg tíz pont a két meccsel kevesebbet játszva is második Csepel előtt. A felek idénybeli első bajnoki mérkőzésén a kelenföldiek a korábbi korosztályos-válogatott Tímári Norman duplájával 2–1-re győztek. (Ebben az idényben a Magyar Kupa budapesti selejtezőjében is találkoztak, 2020. augusztus 26-án a Kelen SC vendégeként Teplán János góljával 1–0-ra a Csepel FC nyert – a szerk.)

BUDAPEST-KUPA
DÖNTŐ
Május 5. (szerda), 18.30:
Kelen SC (BLSZ I)–Csepel FC (BLSZ I)

A KÉT CSAPAT ÚTJA A DÖNTŐIG

Kelen SC Csepel FC
1. forduló mindkét csapat kiemelt volt
2. forduló Budatétény SE 8–1
Zuglói Medvék SE 3–0
Nyolcaddöntő Testvériség SE 2–2 – 11-esekkel: 5–4
43. sz. Építők SK 6–0
Negyeddöntő Csep-Gól FC 4–0
Ikarus BSE 8–1
Elődöntő Fővárosi Vízművek SK 3–0
Budai FC 5–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik