ZTE: Boér Gábor az első számú jelölt a kispadra

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 20:17
null
Boér Gábor egy hónap után távozhat a Kazincbarcikától a ZTE kedvéért (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
A Nemzeti Sport információja szerint Boér Gábor az első számú jelölt a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE megüresedett kispadjára. Információink szerint közel a megegyezés a szakember és a zalaegerszegi együttes között.

 

Mint ismert, a ZTE kispadja azután üresedett meg, hogy Márton Gábor szerződése az idény végén lejárt, majd a tréner elfogadta a Mol Fehérvár FC ajánlatát. Információink szerint utódja a 37 éves Boér Gábor lehet, a szakember és a zalaegerszegi klub között pedig már közel a megegyezés.

A legutóbb az ETO FC Győrnél tevékenykedő, korábban a Békéscsabát is irányító Boér Gábort június elején nevezték ki az NB II-ben szereplő Kazincbarcika vezetőedzőjének. Annak ellenére, hogy akkor úgy fogalmazott, komoly terveik és céljaik vannak Kazincbarcikán, ő lehet a ZTE új vezetőedzője.

Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott lapunknak, nem érte őket váratlanul Márton Gábor távozása, ezért több jelölttel is tárgyalásban állnak.

„Kizárólag magyar szakemberben gondolkozunk, egyelőre csak annyit mondhatok, hogy fiatal, ám így is jelentős tapasztalatú szakvezető kinevezése várható”mondta Végh Gábor.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Kazincbarcika egy góllal legyőzte a Karcagot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Az NB III-as FC Dabas vezetőedzője a Ferencváros II új trénere lett

Labdarúgó NB II
2025.12.18. 10:20

NB III: edzőváltás Pápán, fiatal tréner ül le a kispadra

Labdarúgó NB II
2025.12.16. 14:08

Menesztették Petrenkó Brigitta röplabdacsapatának vezetőedzőjét

Röplabda
2025.12.15. 15:41
Ezek is érdekelhetik