NB I: Márton Gábor a Mol Fehérvár vezetőedzője – hivatalos

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 16:57
null
Márton Gábor a Mol Fehérvár vezetőedzője (Fotó: Tumbász Hédi)
A Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az előző idényt a Zalaegerszegi TE vezetőedzőjeként befejező Márton Gábor váltja Joan Carrillót az NB I-es labdarúgócsapat kispadján.

Márton Gábor segítségével a Zalaegerszeg benn maradt az első osztályban, de mivel a megállapodása lejárt, szabadon szerződtethető volt. Az idény után meg is keresték Székesfehérvárról, szombaton Sallói István a Digi Sportnak nyilatkozva közölte, hogy a szakembernek napokon belül döntenie kell a fehérvári ajánlatról.

Fehérváron hétfőn jelentették be, hogy a spanyol Joan Carrillo (akivel 2015-ben bajnok lett a Vidi) bő fél évvel a második kinevezését követően távozik.

Márton Gábor személyében 2016 tavasza óta először ül magyar vezetőedző a fehérvári kispadon, akkor Horváth Ferenc a francia Bernard Casonit váltotta fel az idény közben. A klub nem közölte, az 53 esztendős tréner szerződése mennyi időre szól.

A Fehérvár csütörtökön 11 órakor mutatja be hivatalosan új edzőjét a sajtó képviselőinek.

Márton Gábor (balra) Joan Carrillót váltja Fehérváron (Fotó: Szabó Miklós)
Márton Gábor (balra) Joan Carrillót váltja Fehérváron (Fotó: Szabó Miklós)

„Folyamatosan figyelemmel követjük a magyar edzői kar működését, hiszen a magyar futball építése és felemelkedése nem lehet sikeres nélkülük – idézi a molfehervarfc.hu Kovács Zoltánt, a székesfehérváriak sportigazgatóját. – Üde színfoltja volt az NB II-es bajnokságnak a Márton Gábor által vezetett Siófok a maga megalkuvást nem tűrő, felszabadult, bátor támadófocijával, és Gábor ezt Zalaegerszegen is folytatni tudta az NB I-ben is, miközben nagyon komoly nyomás volt a csapaton a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. Ha a ZTE FC esetében nagy nyomásról beszélünk, akkor a Vidinél ez még inkább igaz. Szép és nagyon nehéz feladat előtt áll, de biztosak vagyunk abban, hogy meg fogja oldani. Sok beszélgetés után körvonalazódott, hogy ő az egyik fő jelöltünk, és végül rá esett a választásunk. Örülünk, hogy egy tehetséges magyar edző kezébe adhatjuk a Vidi szakmai irányítását, sok sikert kívánunk neki!”

„Nagyon örülök, hogy a Fehérvár vezetőedzője lehetek, de azt is tudom, hogy nagy feladat előtt állok – így Márton Gábor.Azért dolgozik az ember, hogy előbb-utóbb egy olyan csapatot vezethessen, mint a Vidi, amely nemzetközi porondra készül, itthon pedig a bajnoki címért és a Magyar Kupáért küzd. Kicsit váratlanul ért a megkeresés, de nagyon boldoggá is tett. Ezt az ajánlatot pedig nem lehet visszautasítani. Várom a közös munkát, remélem, fel tudok nőni a feladathoz, és sikeres szezont produkálunk!”

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNYBEN
2020. július 8.
ZTE
Márton Gábor helyett ?
2020. július 8.
FehérvárJoan Carrillo helyett Márton Gábor
2020. július 8.Kisvárda
Bódog Tamás helyett Supka Attila
2020. július 1.
Honvéd
Pisont István helyett Bódog Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik