Videoton: az övék a horvát válogatott támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 12:47
null
Kovács Zoltán kétszeres horvát válogatottat köszönthetett Székesfehérváron (Fotó: vidi.hu)
Vasárnap horvát forrásra hivatkozva megjövendöltük, hétfőn a székesfehérvári labdarúgóklub a hivatalos honlapján is bejelentette: a Videoton FC szerződtette Mirko Maricot, a Dinamo Zagreb 21 éves támadóját.

 

A kétszeres horvát válogatott támadóval 2020 nyaráig kötött szerződést a Videoton.

„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy sikerült a Videotonhoz szerződnöm, rengeteg jót hallottam erről a klubról. Várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal, és bekapcsolódjak a munkába. A volt Jugoszlávia területéről többen is szerepelnek itt, úgyhogy szerintem nem lesz problémám a beilleszkedéssel. Azért jöttem, hogy bajnoki címhez segítsem a Vidit, a nyáron pedig valamelyik nemzetközi kupában csoportkörbe jussunk” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Mirko Maric.

Maric 1995. május 16-án született Bosznia-Hercegovinában, Mostarban, bosnyák-horvát kettős állampolgár. Pályafutását az NK Siroki Brijegben kezdte, innen szerződtette 53 tétmérkőzésen szerzett 15 találat után 2014-ben a horvát sztárcsapat, a Dinamo Zagreb.

A 21 éves támadót egy rövid időszakra kölcsönadták nevelőegyesületéhez, majd a szintén a horvát élvonalban szereplő NK Lokomotivához, amelyben az első osztályban 73 találkozón 17-szer talált be a kapuba. Összesen 94 mérkőzésen 28 gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki az NK Lokomotivában.

„Mirko leigazolásával sikerült azt a vonalat továbbvinni, amit nyáron elkezdtünk. Horvát felnőtt válogatott érkezett a Dinamo Zagrebtől, ez komoly lépés az életünkben, és jó üzenet a klub részéről. Tovább növeltük a versenyt a csapatba kerülésért, amivel még erősebbek leszünk. Mirko klasszikus csatár, aki a kapu előtt érzi jól magát, hasonló felfogásban játszik, mint mondjuk Marko Scsepovics. Fiatal, még csak huszonegy éves és ballábas, ami további variációs lehetőségeket nyújt a szakmai stábnak” – idézi a klubhonlap Kovács Zoltán sportigazgatót.

Maric folyamatosan tagja volt a bosnyák utánpótlás-válogatottaknak, U21-es korában azonban a horvát nemzeti csapatot választotta, az idén januárban pedig már a felnőttek között is bemutatkozott, a Kína és a Chile elleni felkészülési mérkőzéseken kapott szerepet Ante Cacic szövetségi kapitánytól.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Mirko Maric (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, az ősszel kölcsönben Lokomotiva Zagreb – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ilja Vukotics (montenegrói, OFK Grbalj – Montenegró, próbajáték)
Távozók: Feczesin Róbert (Csonnam Dragons – Dél-Korea), Filipe Oliveira (portugál, Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Sejben Viktor (Csákvár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Pölöskei Zsolt, Simon Ádám

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik