Videoton: a támadó örül a mexikói érdeklődésnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 10:18
null
Arturo Álvarez tavasszal 11 meccsen két gólt szerzett az NB I-ben, az új szezont már máshol kezdheti meg (Fotó: Szabó Miklós)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Videoton salvadori válogatott támadója, Arturo Álvarez iránt a mexikói Puebla érdeklődik. Erről, illetve a Videotonnal hírbe hozott Jaime Alasról és a legutóbb Kecskeméten szereplő Rafael Burgosról is nyilatkozott a salvadori játékosokat képviselő menedzser, Bruno dos Santos.

„Arturo Álvarez örül a Puebla érdeklődésének. Az ő ügye még lassú folyamat, mindenesetre büszkeséget jelentene számára a mexikói csapatban játszani” – mondta az edhdeportes.com-nak Bruno dos Santos a támadóról, aki tavasszal a portugál Pacos Ferreira kölcsönjátékosaként szerepelt a Videotonban. Álvareznek – a transfermarkt.de adatai szerint – 2014-ig szól a szerződése a Pacosnál.

Dos Santos a napokban ugyancsak a Videotonnal hírbe hozott, a Rosenborgban játszó Jaime Alasról is szót ejtett.

„Jaime az elmúlt két hónapban jól dolgozott, és tisztában vagyunk vele, hogy egyre jobb lesz, de több játékra van szüksége. Két-három klubtól is van iránta érdeklődés, többek között az amerikai MLS-ből is, de ezekről most még korai beszélni – fogalmazott az ügynök a Rosenborgnál kevés lehetőséget kapó középpályásról. – Egy korábbi portugál ajánlatot már visszautasítottunk, mert feleannyi fizetést ígértek, mint amennyit a Rosenborgnál kap.”

Az ügynök a legutóbb Kecskeméten szereplő Rafael Burgos kapcsán annyit jegyzett meg, hogy már kapott konkrét ajánlatot. Mint ismeretes, Burgos kölcsönben játszott Magyarországon, de a Győr is szeretné szerződtetni, sőt, Klement Tibor ügyvezető szerint szóban már meg is egyeztek.

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
5 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
8 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25
Ezek is érdekelhetik