Vasziljevics: Ezt sohasem bocsátom meg Vignjevicsnek!

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 10:04
null
Vasziljevics (jobbra) a Vignejeviccsel való megromlott kapcsolata miatt távozik Újpestről (Fotó: Mirkó István)
A lila színért rajongók már nem láthatják Újpest-mezben Dusan Vasziljevicset. A középpályás már képtelen együtt dolgozni Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel, ezért is döntöttek a szerződésbontás mellett.

– Egy kávézóban ülünk, de bizonyos hírek szerint valamelyik szórakozóhelyen is összefuthattunk volna…
– Erős kezdés – jelent meg kényszeredett mosoly az Újpesttel hétfő délután közös megegyezéssel szerződést bontó Dusan Vasziljevics arcán kedd délelőtt. – Örülök, hogy ezzel indított, mert legalább mindjárt az elején elmondhatom, hogy a fele sem igaz annak, ami megjelent velem kapcsolatban. Sőt, még a negyede sem.

– Tehát nem éjszakázott?
– Semmivel sem többet, mint mások. A meccsek után elmentem kikapcsolódni – mint ahogy a futballisták kilencven százaléka teszi. Ha a találkozót követően valaki kiereszti a gőzt, szerintem belefér. Az már nem, hogy valaki a mérkőzés előtt bulizzon, és ilyet én sem tettem. Az elmúlt napokban túl sok hülyeséget olvastam ebben a témában, kezdem azt hinni, hogy egyesek szándékosan akarnak ártani nekem. Hogy miért, nem tudom, de kiderítem.

– Mostantól lesz rá ideje…
– Bárcsak ne lenne! Noha ma már azt mondom, a szerződésbontással legalább lezárult ez a történet. Mindazonáltal életem egyik legnehezebb napja volt a vasárnapi. Borzasztóan szenvedtem, hogy nem játszhatok a derbin, hogy nem lehetek a csapattal. Ezt sohasem bocsátom meg Nebojsa Vignjevicsnek! Nem titok, az edző miatt távozom a Megyeri útról. Amint mondtam, sok butaság látott napvilágot mostanság, de a valóságnak csak az felel meg, hogy konfliktusba keveredtem vele.

– Egy nyelvet beszélnek, miért nem ültek le, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba?
– Megpróbáltuk. Nem egyszer. Háromszor. Nem sikerült.

– Az ön szemszögéből nézve mi jelentett megoldhatatlan problémát?
– Amikor a szakember Újpestre jött, mást nem hallottam tőle, mint azt, hogy Vaszke, ebben segíts, Vaszke, abban segíts, Vaszke, te vagy a vezér. Akkor még jóban voltunk. Aztán megnyertük a Magyar Kupát, majd a Szuperkupát, és Nebojsa Vignjevics megváltozott. Más ember lett. Fogalmam sincs, miért, de ez már nem is érdekel. Holott kellene, hogy érdekeljen, mert ez vezetett a szakításhoz. Sajnos egyre gyakrabban vitáztunk, többször is úgy üvöltözött velem, mint egy kisgyerekkel. Ha tizennyolc éves lennék, a karrieremet szem előtt tartva, alighanem befogtam volna a fülem, de nemsokára harminchárom leszek, és úgy érzem, már letettem annyit az asztalra, hogy ne ezt a bánásmódot érdemeljem. Az igazsághoz tartozik, hogy egy idő után én sem tettem lakatot a számra.

– Igaz, hogy a balhé az egyik edzésen csúcsosodott ki?
– Már a Honvéd elleni mérkőzés után is feszült volt a helyzet, majd néhány napra rá az edzésen valaki csúnyán rácsúszott a cselezgető Asmir Suljic lábára. Akkor a vezetőedző valami olyasmit mondott, így jár az, aki nem passzol. Na, ekkor nálam is felment a pumpa, és kérdőre vontam a trénert: miért Asmirt hibáztatja, miért nem azt, aki majdnem sérülést okozott neki?! Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ezt követően végérvényesen megromlott a kettőnk közötti viszony, én már nem akartam vele dolgozni. Nyilván ő sem velem, úgyhogy tényleg az volt mindenkinek a legjobb, hogy elváltak az útjaink. A történtek után nem tudtam úgy nézni Nebojsa Vignjevicsre mint hiteles emberre.

MIBEN HIBÁZOTT VASZILJEVICS? NÉZŐKÉNT KIMEGY A SZUSZA FERENC STADIONBA? A TELJES INTERJÚT KERESSÉK A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik