Vasas: Kuttor Attilát menesztik – ma meglesz az utód is

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 07:50
null
Kuttor Attilának távoznia kell a Vasastól (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülése szerint a Vasas FC rövidesen bejelenti Kuttor Attila vezetőedző menesztését, akinek már az utódja is megvan Angyalföldön.

 

 

A Nemzeti Sport keddi számában megjelenő cikkünkben már jelezzük, hogy hétfő esti értesüléseink szerint a Vasas FC bizalma megrendült Kuttor Attila vezetőedzőben, és váltás következhet az NB I-be tavasszal visszajutott, de hét forduló után nyeretlen angyalföldi klub kispadján.

Úgy tudjuk, közben meg is született a végleges döntés: Kuttor Attilának távoznia kell, és már az utódját is megtalálták. A következő edzést már az új tréner tarthatja, akit ma be is jelenthet a klub. Úgy tudjuk, egy rutinos, magyar szakember veszi át a helyét, aki nyert már bajnokságot a magyar élvonalban.

Kuttor Attila tavaly júniusban vette át az akkor NB II-es Vasas irányítását, melyet 48 tétmérkőzésen vezetett, 27-szer győzött vele a csapat, 15 döntetlen és hat vereség mellett. Idén, február és augusztus között volt egy 19 tétmérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata a csapatnak. Ám jelenleg a Vasas öt döntetlennel és két vereséggel a 11. helyen áll a tabellán, legutóbb a Puskás Akadémia ellen végzett 1–1-re.

A Vasas jelentheti be a második edzőváltást az új idényben, azok után, hogy múlt héten a DVSC elköszönt Joao Janeirótól.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2022–2023
2022. augusztus 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. szeptember 6.VasasKuttor Attila helyett ?

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC5515– 1+1415
2. Kisvárda742116– 9+7 14
3. Kecskeméti TE733110– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE631213– 9 +410
5. Puskás Akadémia7241 7– 5 +2 10
6. Paksi FC622212–13 –1 8
7. Budapest Honvéd7223 7–12 –5 8
8. Debreceni VSC714210–13 –3 7
9. Mol Fehérvár624 7–11 –4 6
10. Mezőkövesd7124 8–15 –7 5
11. Vasas FC752 6– 8 –2 5
12. Újpest FC633 4–13 –9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik