Vasas: döntés született Kondás Elemér vezetőedzőről!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 09:22
null
Kondás Elemér az egymás után elszenvedett három bajnoki vereséget követően is marad a Vasas vezetőedzője (Fotó: Árvai Károly)
A Vasas FC sportigazgatója, Nagy Miklós a Nemzet Sportnak elmondta, a legutóbbi három fordulóban elszenvedett három vereség ellenére a vezetőség kitart Kondás Elemér vezetőedző mellett, aki folytathatja a munkáját a csapat élén.

A Vasas FC a legutóbbi nyolc bajnoki meccséből egyet sem nyert meg a labdarúgó NB I-ben, az előző három találkozóján ki is kapott. Kondás Elemér vezetőedző a vasárnapi, Paks elleni hazai vereség után még nem reagált a jövőjét firtató kérdésre, ami újra aktuálissá vált, hiszen csapata továbbra is utolsó helyen áll a bajnokságban és nyolc pont a lemaradása a még bennmaradást érő, 10. helyen lévő Újpesttel szemben. Igaz, közben a Magyar Kupában készülhet a Budafok elleni elődöntőre.

Nagy Miklós sportigazgató a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy egyeztettek a tulajdonosokkal és az a döntés született, hogy Kondás Elemér marad a Vasas vezetőedzője. Nem akarja a klub vezetősége kizárólag a vezetőedző nyakába varrni a rossz eredményeket. A döntés üzenete, hogy a Vasasnál nem lehet edzőt buktatni. Az edzőváltással asztal alá söpörnénk a problémákat, amelyek mélyebben gyökereznek, mert nem az edző, hagyja ki a helyzetet és lő kapufát ziccerben és nem ő hagyja, hogy az ellenfél öt méterről kapura lőjön. Volt egy elképzelésük a keret kialakításakor, de nem mindenki váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez is hozzájárult a mostani helyzethez. Keresik közösen az okokat és a megoldást.

A sportvezető önkritikusan elismerte, nem sült el jól az őszi váltás, amikor Kuttor Attilát Kondás Elemér váltotta a vezetőedzői pozícióban, nem szerepel jobban az edzőváltás óta a Vasas FC, és ezért sem érzi azt a vezetőség, hogy egy újabb váltás biztosan segítene.

A Vasas a bajnokságban legközelebb április 2-án Debrecenben lép pályára, április 5-én pedig Budafokon a Magyar Kupa elődöntőjében irányíthatja az angyalföldieket Kondás Elemér.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15.
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47–20 +27 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Puskás Akadémia 24 9 9 6 34–30 +4 36
4. Paksi FC 24 10 5 9 43–40 +3 35
5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
6. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
7. Zalaegerszegi TE 24 8 6 10 29–28 +1 30
8. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19–31 –12 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik