Újpest: új csatár a fedélzeten – Gol-Gol is edzésbe állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 13:57
null
Gol-Gol Mebrahtu érkezett a támadósor erősítésére (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesthez három futballista is érkezett próbajátékra a klub hivatalos honlapjának híre szerint.

 

Az MTK utánpótlás-válogatott védője, a 21 éves Asztalos Dávid már együtt edzett a kerettel, legutóbb Pakson szerepelt kölcsönben.

A Vasas-nevelésű Nagy Richárd a Siófok középpályáját erősítette az előző idényben, a támadósorba pedig az ausztrál Western Sydney Wanderers korábbi játékosa, a szudáni születésű ausztrál utánpótlás-válogatott Gol-Gol (más források szerint Golgol) Mebrahtu érkezett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Cseke Benjámin (MTK – kölcsön után végleg?), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Újpest), Tischler Patrik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Videoton), Asztalos Dávid (MTK), Nagy Richárd (Siófok), Gol-Gol Mebrahtu (ausztrál, Western Sydney)
Távozók: Litauszki Róbert (Cracovia – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Jonathan Heris (belga, Sint-Truiden – Belgium), Kabát Péter (lejár a szerződése), Nagy Tibor (lejár a szerződése), Tóth Patrik

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik