Újpest: Suljic olyat tett a DVTK ellen, mint még soha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 09:10
Az Újpest FC bosnyák légiósa, Asmir Suljic megtáltosodott. Ebben a szezonban két meccsen több gólt szerzett az NB I-ben, mint korábban összesen. A változás okairól a Nemzeti Sportnak beszélt a szélső.

A korábban 19 NB I-es meccsen csak egy gólt szerző újpesti légiós, a bosnyák Asmir Suljic mutatója ebben a szezonban két bajnokin két gól. Adja magát a kérdés: ráhajt a gólkirályi címre?

„Naná! Végtére is Böde Dániel már csak egy gólra van tőlem… – mosolygott a Nemzeti Sport felvetésén a huszonkét éves középpályás.

„Noha tavaly is jól éreztem magam Újpesten, ma már nyilvánvaló, szükségem volt némi időre ahhoz, hogy összeszokjak a társaimmal. Arról nem szólva, hogy sikeres felkészülésen vagyok túl, és ennek köszönhetően a formámmal sincs gond – elemezte a változás okait Suljic. – Ennél már csak az fontosabb, hogy a csapat is jól kezdte a szezont, bár ha azt veszem alapul, hogy a szombathelyi győzelmünk után a Diósgyőr ellen hiába játszottunk emberelőnyben, kénytelenek voltunk megelégedni a döntetlennel, még jobban elkaphattuk volna a rajtot.”

A DVTK ellen fejes gólt szerző Suljic azt is elárulta, korábban a pályafutása során még nem talált a kapuba fejjel.

„Edzésen – sem. Nem rémlik, hogy valaha gólt fejeltem volna. Akárhogy is nézem, történelmi gólt szereztem… Talán ez is mutatja, hogy fejlődtem az utóbbi időszakban” – fogalmazott a légiós.

ASMIR SULJIC A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES INTERJÚBAN ARRÓL IS BESZÉL, MIT KÖSZÖNHET NEBOJSA VIGNJEVICSNEK, KITÉR A BOSNYÁK VÁLOGATOTTRA, ILLETVE MUHAMED BESICRE IS.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik