Újpest: megvan a szélső engedélye; nyáron lejár a kulcsember szerződése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.12. 15:06
Az Újpest FC mai sajtóbeszélgetéséről már jeleztük, a stadionrekonstrukcióval kapcsolatos legfrissebb hírt, hogy a munkálatok csak az őszi szezon után kezdődnek, ugyanakkor más témák is szóba kerültek. Megtudtuk, hogy megérkezett a nyáron szerződtetett Souleymane Diarra szerződése, ugyanakkor Balogh Balázs megállapodása jövő nyáron lejár, és még nem tárgyalt a hosszabbításról. Gyarmati Eszter ügyvezető a Nemzeti Sport Online kérdésére a klub és a szurkolók kapcsolatáról is beszélt.

Az Újpest FC mai sajtóbeszélgetésén a klub részéről Gyarmati Eszter ügyvezető, valamint három labdarúgó, Balogh Balázs, illetve a nyáron szerződtetett Filkor Attila és Mbaye Diagne vett részt.

Az Újpest eddigi szereplésével kapcsolatban Balogh Balázs és Gyarmati Eszter is arról beszélt, hogy a sok új játékos érkezése miatt eddig hullámzó volt a csapat teljesítménye, de abban bíznak a klubnál, hogy fokozatosan beilleszkednek az új futballisták, és ez az eredményeken is meg fog látszani.

Ebben segíthet a mostani hosszabb bajnoki szünet, illetve majd a téli felkészülési időszak is. Gyarmati Eszter a Nemzeti Sportnak elmondta, télen ismét csatlakozik a csapathoz a nyáron szerződtetett mali középpályás, Souleymane Diarra. Neki problémái voltak a játékengedélyével, ezért nem szerepelt eddig. Most már megvan az engedélye, de a napokban válogatott kötelezettségei miatt elutazik – bár ma még edzett a csapattal –, és csak a téli felkészülés kezdetére kell visszatérnie, az őszi szezon közben nem kezdi el a csapatba építését Nebojsa Vignjevics vezetőedző.

Gyarmati Diarráról elmondta, számítottak arra, hogy elhúzódik az ügye, miután korábbi klubjával nézeteltérése támadt a szerződése kapcsán. Az pedig majd a téli felkészülés során dől el, milyen szerep juthat neki Újpesten. Ő ugyanis már a nyolcadik légiós lenne a keretben, de az is elhangzott, hogy a klubnál nem előírás, hogy minden áron be kell tartani az MLSZ légiósokra vonatkozó ajánlásait (mint ismert, a keretben hét, egyszerre a pályán pedig három külföldi játszhat, ellenkező esetben kevesebb pénzt kap a szövetségtől a klub), a legutóbbi négy fordulóban nem is tartotta be a csapat.

„Jövő nyáron lejár a szerződésem, még nem tárgyaltam a klubbal, vannak álmaim, kipróbálnám magamat egyszer külföldön is, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Magyarországon csak az Újpest jöhet szóba" – ezt már a 25 éves egyszeres válogatott Balogh Balázs nyilatkozta.

Gyarmati Eszter Baloghgal kapcsolatban elmondta, hogy a szerződésekről kizárólag Roderick Duchatelet tulajdonos tárgyal – aki ügyvezetői feladatokat is ellát –, ilyen egyeztetésekre várhatóan a téli szünetben kerülhet majd sor.

Az NSO arra is kíváncsi volt, hogy a klubot szurkolói rendbontások miatt sújtó pénzbüntetések után milyen a viszonya a vezetőségnek a drukkerekkel, szurkolói csoportokkal.

„Túl vagyunk egy informális egyeztetésen a szurkolókkal, és örömmel mondhatom, hogy ennek meglett az eredménye, csökkentek a büntetések. Sikerült kompromisszumokat kötnünk, bízom benne, hogy a jövőben együtt tudunk működni a drukkerekkel" – mondta ezzel kapcsolatban Gyarmati.

MIKULÁS-KERESÉS ÉS JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓK

A sajtóbeszélgetésen az Újpest különböző programokról, illetve jótékonysági akciókról is beszámolt. December 6-án a Tábor utcai sporttelepen Mikulás-kereső versenyre hívják a gyerekeket, ahol különböző adventi programokkal is várják a résztvevőket. Az Újpest idén is karácsonyi adománygyűjtést szervez, mellyel kapcsolatban részletes tájékoztatás is megjelent az ujpestfc.hu-n, ami változtatás nélkül közlünk.

„Amint az Újpesten már hagyomány, a Karácsony közeledtével összefog az Újpest-család, hogy szebbé tegyék azok ünnepét is, akiknek nélkülözniük kell a hétköznapokban. A korábbi évek hagyományát folytatva klubunk ebben az évben is jótékonysági gyűjtést szervez a rászorulóknak, amelyhez szurkolóink felajánlásait is szeretettel várjuk

Klubunk idén is egy határon túli magyar lakta települést választott ki, ahol biztosan jó hasznát veszik a felajánlott adományoknak. A vajdasági Törökbecsén élő magyar gyermekek részére elsősorban használt, de még jó állapotban lévő játékokat, könyveket, ruhákat, valamint tartós élelmiszereket várunk felajánlásra. A határon túli települések szoros együttműködése révén ezek az ajándékok azonban nem csak a törökbecsei gyermekek számára jelentenek majd örömöt, a felajánlások eljutnak Törökfalu és Völgypart fiataljaihoz is.

Reményeink szerint kezdeményezésünk néhány éven belül körbeérhet a határ körül. 2015 karácsonyán is várjuk tehát a felajánlásaikat, amelyeket a Szusza Ferenc Stadion recepcióján adhatják le hétfőtől péntekig minden nap reggel 8 és este 19 óra között, egészen december 12-ig. Az összegyűlt felajánlásokat klubunk december 14-én személyesen fogja átadni a településen.

Törökbecse városa a Tisza bal partján fekszik a magyar Délvidéken. Ott jártunkkor Link Lajos, az Aracsi Civil Szervezet alelnöke vezetett körbe bennünket, és bemutatta a környező magyar lakta települések mindennapjait. Az adományok szétosztásában Mellár József plébános fog klubunknak segíteni, aki mesélt az ottani gyerekek futball iránti rajongásáról is, akik a hittan órát is mindig egy kis futballozással fejezik be. Az adományok több mint 200 családhoz jutnak majd el, így az Újpest FC felajánlása nagy segítséget jelent az ottani rászorulóknak.

A felajánlásokat – elsősorban játékokat, ruhákat, könyveket és tartós élelmiszert – december közepéig várjuk a Szusza Ferenc Stadion főépületének recepcióján.

Ezzel párhuzamosan egy másik gyűjtésre is szeretnénk felhívni kedves szurkolóink figyelmét. Klubunk a Nagykőrösi Kinizsi FC utánpótlás korú játékosait szeretné megajándékozni futballhoz köthető adományokkal, használt vagy új futballcipőkkel, labdákkal, mezekkel.

Fontos megjegyezni, hogy a szezonból hátralévő mérkőzések alatt is lesz adománygyűjtés, a részletekről az aktuális hétvége előtt további információkkal szolgálunk majd” – írja az ujpestfc.hu.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik