P. K. 2021.07.31 11:09

Stögerrel is szárnyal a Fradi, megakadt a Fehérvár és a Puskás Akadémia

A labdarúgó NB I 2021–2022-es idényét felvezető, a csapatok nyári felkészülését, a keretekben történt változásokat bemutató, négyrészes sorozatunkból egy rész maradt hátra, amelyben a szombaton a Kisvárda ellen rajtoló, a nyáron eddig remek formát mutató, címvédő Ferencvárossal és a nemzetközi kupaporondnak egyaránt korán búcsút intő Puskás Akadémia, Mol Fehérvár duóval foglalkozunk.

A Mol Fehérvár (piros-kékben) számára az örmény Ararat ellen már az 1. fordulóban befejeződött a nemzetközi szereplés  (Fotó: molfehervarfc.hu)

ZAKLATOTT IDÉNY ÉS KORAI EKL-BÚCSÚ UTÁN KEZDŐDHET ÚJ KORSZAK FEHÉRVÁRON?

Az NB I előző idényében 3. helyen záró Mol Fehérvár meglehetősen zaklatott idényt tudhat maga mögött azok után, hogy az elmúlt évadban három vezetőedzője is volt a csapatnak Márton Gábor, Szalai Tamás és Szabics Imre személyében, s a bajnokság mellett a Magyar Kupában is aranyérem nélkül maradt (sőt, az NB I-ben az ezüstről is lecsúszott), miután elveszítette az Újpesttel szembeni döntőt.

 
NB I-ES RAJT
Távozó kulcsemberek Kisvárdán; 9 meccsen 34 paksi gól
 Német helyett olasz vonal az MTK-nál, gipszben irányító edző a Zeténél
 Dzsudzsák és a DVSC visszatér, majdnem kétcsapatnyi távozó a Honvédnál
 Tíz év után először játszhat a saját stadionjában mindegyik csapat!

Szabics Imre április óta irányítja a csapatot, és azok után, hogy tavasszal megismerhette a keretet, annak gyengéit és erősségeit, a nyáron már célzottan láthatott hozzá a keret átalakításához. Először a védelmet kívánta megerősíteni, ami nem meglepetés, mivel az előző idényben három gárda, a bajnok Ferencváros és az ezüstérmes Puskás Akadémia mellett a Kisvárda is kevesebb gólt kapott a fehérváriaknál. Érkezett a legutóbb a ciprusi Omoniában szereplő, egyszeres cseh válogatott belső védő, Michael Lüftner és az InStat adatai szerint az előző idényben az NB I legjobb balhátvédjének számító Marcel Heister a Ferencvárosból, míg a támadósorba a Honvéd U-válogatottja, Szendrei Norbert. Miközben a legutóbbi évadban pályára lépők közül csak az angol Wolverhamptonhoz szerződött (és onnan kölcsönbe a svájci Grasshoppershez kerülő) jobbhátvéd, Bolla Bendegúz távozott.

Ezzel együtt a nyár is meglehetősen zaklatottan alakult a fehérváriak számára. A portugál Rúben Pinto Achilles-ín-szakadást szenvedett az együttes ausztriai edzőtáborában, hónapokra kidőlt, és Hangya Szilveszter is kihagyta a nyári felkészülést, a balhátvéd még a válogatott edzőtáborában sérült meg az Eb előtt, majd az Ararat elleni Európa-konferencialiga párharc második mérkőzésén megsérült az új szerzemény Lüftner, akit már a 11. percben le kellett cserélni.

Ha pedig már az Ararat elleni párharcot említjük – a Fehérvár nagy csalódást okozva szurkolóinak, 3–1-es összesítéssel (hazai 1–1 és idegenbeli 2–0-s vereség után) búcsúzott az örmény csapattal szemben. És az örmények elleni meccseket is ideszámolva Budu Zivzivadzéék egyetlen élvonalbeli csapatot sem vertek meg a nyáron (az orosz Rosztovval és a horvát NK Osijekkel is ikszeltek), a felkészülési meccseiken is csak alacsonyabb osztályú gárdákat tudtak legyőzni. Az Ekl-búcsú pedig a vezetőségben is változást eredményezett – amellett, hogy értesüléseink szerint a Samy Bourard, Evandro, Lyes Houri triót az NB III-as második csapathoz irányították az első keretből – ugyanis hat év után távozott posztjáról Kovács Zoltán sportigazgató, akinek a helyére a napokban Sallói István érkezett Zalaegerszegről.  

Hogy a fentiek miként hatnak a csapa teljesítményére, hamarosan kiderül: a Fehérvár vasárnap éppen Sallói előző klubja, a ZTE ellen, idegenben kezdi meg szereplést az NB I-ben, majd a Gyirmóthoz utazik, aztán a Kisvárdát fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Marcel Heister (horvát-német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Armin Hodzic (bosnyák, Kasimpasa – Törökország), Tamás Olivér (Paksi FC), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dala Martin, Tóth Tamás
Kiszemeltek:
 –
Távozók: Bolla Bendegúz (Wolverhampton Wanderers – Anglia, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Elek Ákos (szabadon igazolható), Major Martin (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Zeke Márió (budafoki kölcsön után Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul – Románia)? 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A MOL FEHÉRVÁR FC NYÁRI PROGRAMJA
Edzőtábor:
Bad Waltersdorf (Ausztria), június 15–24.
Június 7.: Ercsi (megyei I. o.)–Mol Fehérvár 0–1 (Alef)
Június 10. Mol Fehérvár–Sárosd 12–0 (Dárdai, Tóth T. 2, Evandro 2, Vida – öngól, Kovács I. 2, Halmai 3, Petrjak)
Június 17.: SV Lafnitz (osztrák II.)–Mol Fehérvár FC 1–2 (Szabó L., Kovács I.) – Lafnitz (Ausztria)
Június 20.: Mol Fehérvár FC–FK Orenburg (orosz II. o.) 0–2  Eggendorf (Ausztria)
Június 24.: Mol Fehérvár FC–FK Rosztov (orosz) 2–2 (Petrjak, Dárdai P.) – Dietersdorf (Ausztria)
Július 1.: NK Osijek (horvát)–Mol Fehérvár 1–1 (Zivzivadze) – Muraszentmárton (Horvátország)
Július 8., Ekl-selejtező: Mol Fehérvár–Ararat Jereván (örmény) 1–1 (Heister)
Július 9.: Mol Fehérvár–Szentlőrinc (NB II) 2–2 (Bourard 2)
Július 15., Ekl-selejtező: Ararat Jereván (örmény)–Mol Fehérvár 2–0
Június23.: Mol Fehérvár–Kazincbarcika 7–0
(Nego 3, Muszliu, Nikolics, Kovács I., Zivzivadze) 

A Puskás Akadémia (kékben) kettős vereséggel úcsúzott az európa-konferencialiga 2. fordulójában  (Fotó: Török Attila)

 

PUSKÁS AKADÉMIA: NÉGY ÚJ SZERZEMÉNY, EKL-BÚCSÚ A 2. FORDULÓBAN

A nemzetközi kupaindulók közül eddig a Puskás Akadémia keretében volt a legtöbb változás a nyáron. A korábbi alapemberek közül többen is távoztak: a védelemből a német Thomas Meissner és a bolgár Kamen Hadzsiev, a támadósorból pedig a klub történetének legeredményesebb élvonalbeli játékosa, a 2017-től 110 NB I-es mérkőzésen 40 gólt szerző horvát Josip Knezevic. Az ő pótlásukra három légiós és egy magyar játékos érkezett.

 
NB I: NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK 2021–2022
NB I: NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK

A 32 éves, kilencszeres cseh válogatott csatár, Libor Kozák korábban játszott a Lazióban és az Aston Villában is, most a Sparta Prahától szerződött Magyarországra, de március óta sérülés miatt nem lépett pályára, a Puskás Akadémia felkészülési meccsein sem szerepelt (az Ekl-ben játszott csereként). Ahogy a Lengyelországból érkező horvát csatár, Jakov Puljic sem, akinek a szerződtetését már az utolsó edzőmeccset követően jelentette be a felcsúti klub (ő is csereként szerepelt az Ekl-ben). A cseh-olasz belső védőt, Patrizio Storarit ellenben már felkészülési mérkőzésen is kipróbálhatta Hornyák Zsolt vezetőedző, ahogy a Csákvárról megszerzett kapust, Markek Tamást is. Az NB I-es rajtot megelőző napokban pedig a Ferencvárostól kölcsönkapta a Puskás Akadémia a korábbi MTK-szélsőt, Gera Dánielt.

A Fehérvárhoz hasonlóan ausztriai edzőtáborban is készülő Puskás Akadémia négy felkészülési meccsel hangolt a finn Inter Turku elleni Ekl-selejtezőre. A felcsútiak mind a négy felkészülési meccsüket megnyerték, majd 3–1-es összesítésben a Turkut is legyőzték (1–1 és 2–0), ám a következő körben a lett RFS ellen két vereséggel, 5–0-s összesítésben búcsúztak az Ekl-től.

A bajnokságban az első fordulóban a szintén Ekl-induló Újpesthez látogat Hornyák Zsolt együttese, aztán a Pakssal (otthon), a ZTE-vel (idegenben), majd a Ferencvárossal (o) találkozik – ez a négy meccs megmutathatja, mennyire viselte meg csapatot a nemzetközi kiesés, milyen formában van a gárda.

 NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Libor Kozák (cseh, Sparta Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Markek Tamás (Csákvár), Jakov Puljic (horvát, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország), Patrizio Stronati (cseh-olasz, Baník Ostrava – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Gera Dániel (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: Artem Favorov (ukrán, Zalaegerszegi TE FC), Kalmár Benedek (Kazincbarcika)?, Kártik Bálint (Csákvár)?, Magyar Zsolt (Csákvár)?, Nándori Botond (Csákvár)?, Posztobányi Patrik (Csákvár)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:
Távozók: Kamen Hadzsiev (bolgár, Beroe – Bulgária), Josip Knezevic (horvát), Kocsis Bence (csákvári kölcsön után MTK Budapest), , Madarász Márk (csákvári kölcsön után Mezőkövesd), Thomas Meissner (német, Hansa Rostock – Németország), Liridon Latifi (albán-koszovói, KF Vllaznia – Albánia), Fülöp Lóránd (román-magyar, Voluntari – Románia)
Kölcsönbe távozó: Auerbach Martin (Csákvár), Ganbold Ganbajar (mongol, KFC Komárno, Révkomárom – Szlovákia), Huszti András (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Kalmár Benedek (Csákvár), Radics Márton (Gyirmót FC Győr, ismét kölcsönbe), Skribek Alen (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Vizler László (FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Antonio Mance (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PUSKÁS AKADÉMIA NYÁRI PROGRAMJA AZ NB I-ES RAJTIG
Felkészülés kezdete:
május 31. (orvosi vizsgálat)
Edzőtábor:
Ottensheim (Ausztria), június 14.–25.
Június 19.: FC Juniors Oberösterreich (osztrák, II.)–Puskás Akadémia 0–5 (Nunes, Komáromi, Slagveer, Plsek, Skribek Alen)
Június 22.: Puskás Akadémia–CFR (Kolozsvár, román) 1–0  (Plsek – 11-esből) 
Június 25.: Puskás Akadémia–NK Aluminij (szlovén) 1–0 (Weslen Júnior)
Július 1.: Puskás Akadémia–Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovák) 2–0 (Nagy Zs. 15., Plsek 35.)
Július 8., Ekl-selejtező: Inter Turku (finn)–Puskás Akadémia 1–1 (Plsek)
Július 15., Ekl-selejtező: Puskás Akadémia–Inter Turku (finn) 2–0 (Annan – öngól, Van Nieff)
július 22., Ekl-selejtező: RFS (lett)–Puskás Akadémia 3–0 (Lemajics 8., 24. – a másodikat 11-esből, Friesenbichler 18.)
július 29., 20.00: Ekl-selejtező: Puskás Akadémia–RFS (lett) 0–2

Úgy tűnik, Rebrov után Peter Stöger személyében is jó kezekbe került a Ferencváros irányítása, a csapat eddig az új edzővel is remekelt (Fotó: Árvai Károly)

 

A FERENCVÁROS STÖGERREL IS JÓ ÚTON JÁR

A Ferencváros labdarúgócsapatánál a legfontosabb nyári változás természetesen az volt, hogy közel három év után távozott a csapat ukrán vezetőedzője, az együttest BL- és EL-csoportkörbe, valamint háromszor is bajnoki aranyéremre vezérlő ukrán sikeredző, Szerhij Rebrov.  

A helyére az Austria Wientől érkezett, korábban a német élvonalbeli 1. FC Kölnnél és a Borussia Dortmundnál is dolgozó osztrák Peter Stöger rögtön székfoglalójában leszögezte, nem szeretne letérni arról a sikeres útról, amelyen a csapat járt az elmúlt években. Az NB I-re rendkívül támadószellemben futballozó csapatot ígér, míg a nemzetközi kupára egy olyan csapatot, amely adott esetben képes alkalmazkodni az erősebb ellenfelek játékához.

Stöger a nyári meccseken sem játékrendszerben, sem játékfelfogásban nem nagyon tért el attól, ami Rebrovnál is jellemezte a Fradit, és a meghatározó játékosok is maradtak. Ez azzal együtt is igaz, hogy a csapatkapitány Lovrencsics Gergő, valamint a már említett Marcel Heister és Isael távozott. A nyári eredmények azt mutatják, továbbra is jó úton jár a csapat, sőt az elmúlt hetekben érkezett új játékosok révén alighanem még erősebb is lehet.

A télen érkezett Samy Mmaee testvére, a belga-marokkói csatár Ryan Mmaee például két gólt is szerzett a Zalgiris elleni BL-csatában. A középpályán a norvég válogatott Kristoffer Zachariassen és a bosnyák válogatott Stjepan Loncar, a védelemben pedig a horvát Marijan Cabraja szélesítheti Peter Stöger választási lehetőségeit. A középpályán már csak azért is lehet szükség az új játékosokra, mert Sigér Dávid a napokban megsérült, keresztszalag-szakadás miatt nyolc hónapot is kihagyhat.

A Ferencváros a nyáron a négy BL-selejtezős meccsével együtt összesen kilenc mérkőzésen lépett pályára, ebből egy döntetlen mellett nyolcat megnyert, a BL-ben a koszovói FC Prishtinát és a litván Zalgiris Vilniust is kettő győzelemmel búcsúztatta, amivel a legrosszabb esetben is már az Ekl-csoportkörében szerepelhet az ősszel. Így önbizalommal telve várhatja  a Slavia Praha elleni, jövő heti meccset a BL-selejtező 3. fordulójábn, valamint a Kisvárda elleni bajnoki rajtot is...     

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Stjepan Loncar (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Ryan Mmaee (belga-marokkói, AEL Limassol – Ciprus), Kristoffer Zachariassen (norvég, Rosenborg – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár)?, Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Szerető Krisztofer (Soroksár)?, Takács Zsombor (Soroksár)?, Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szücs Adrián
Kiszemeltek:
Távozók:
Derekas Zoltán
(soroksári kölcsön után Mezőkövesd), Gróf Dávid (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Marcel Heister (horvát-német, Mol Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Isael (brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gera Dániel (Puskás Akadémia FC), Csonka András (Gyirmót), Iyinbor Patrick (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROS NYÁRI PROGRAMJA AZ NB I-ES RAJTIG
A felkészülés kezdete:
június 8.
Edzőtábor:
Grassau (Németország), június 16–26.
MÉRKŐZÉSEK
Június 20.: Ferencváros–Legia Warszawa (lengyel) 2–0 (Baturina, Civic)
Június 23.:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 3–1 (Uzuni, Boli, Laidouni) – Kufstein (Ausztria)
Június 25.: Ferencváros–SV Heimstetten (német, IV.) 5–0 (Ramadan 2, Boli, Baturina, Gera D.)
Június 30. Ferencváros–DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai) 1–0 (Uzuni – 11-esből)
Július  6., BL-selejtező: Ferencváros–Prishtina (koszovói) 3–0 (Nguen, R. Mmaee, Blazic)
Július 9., 17.00: Balatonalmádi (megye I.)–Ferencváros 0–14 (Szánthó 3, Baturina 3, Uzuni 2, Ramadan 2, Civic, S. Mmaee, Redzic, Gera D.)
Július 13., BL-selejtező: Prishtina (koszovói)–Ferencváros 1–3 (Uzuni 3)
Július 20., BL-selejtező: Ferencváros–Zalgiris (litván) 2–0 (Uzuni, Nguen)
Július 27., 19.00: BL-selejtező: Zalgiris (litván)–Ferencváros 1–3  (R. Mmaee 43., 72., Mak 90+4.)

NB I, 2021–2022, 1. FORDULÓ
  HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
 NÉZŐSZÁM
JÚLIUS 30. (péntek)
Paks–Mezőkövesd 2–3
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
1311
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–1
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Zierkelbach Péter
1200
JÚLIUS 31. (szombat)
17.45: Ferencvárosi TC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)Budapest, Groupama Aréna
  
20.00: Budapest Honvéd–DVSC (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik Aréna  
AUGUSZTUS 1. (vasárnap)
17.45: ZTE FC–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Stadion  
20.00: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+)Budapest, Szusza Ferenc Stadion  

 

2021.09.27 17:02:03

Labdarúgó NB I Munkatársunktól

A felcsúti futballklub elnöke Alcsútdobozon vette el az ismert televíziós műsorvezetőt, voltak vendégek a futballvilágból is.

2021.09.26 16:34:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Fradi sorozatban kilencedszer nyert odahaza a lila-fehérek ellen, pedig az Újpest emberhátrányban sem adta fel.

2021.09.26 13:02:17

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bár megszerezte a vezetést a Debrecen Kisvárdán, megtartani már nem tudta az előnyt.