A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 14:15
null
Rideg Bálint szerződtetését bejelentette a Paksi FC (Fotó: paksifc.hu)
Ahogy azt délelőtt előre jeleztük, a Paksi FC szerződtette az NB III-as Vasas II-től távozó 20 éves csatárt, Rideg Bálintot, egyúttal kölcsönadta az NB II-es Ajkának.

 

„Örömmel jelentjük, hogy klubunk újabb játékossal bővült, ezúttal egy fiatal center, Rideg Bálint érkezett csapatunkhoz – erősítette meg a honlapján a Paksi FC a Nemzeti Sport délelőtti hírét. – Bálint 2004-ben született, utánpótláséveit a Ferencváros és az Újpest akadémiáin töltötte. Felnőttszinten 18 évesen debütált az Újpest NB III-as csapatában, ezt követően pedig, az elmúlt két idényben a Vasas színeiben futballozott, 55 mérkőzésen lépett pályára a harmadosztályban. A legutóbbi idényben 29 találkozón 17 alkalommal is betalált, amivel a góllövőlista második helyén végzett. Bálint bemutatkozhatott az U19-es válogatottban is, ahol az Észtország elleni felkészülési mérkőzésen, idegenben győztes gólt szerzett.”

Rideg a szerződése lejártával távozott a Vasastól, és Paksra igazolt, de a paksifc.hu azt is bejelentette, hogy a következő idényt kölcsönben Ajkán tölti. Az NB II is egy új szintet jelenthet a pályafutásában, hiszen korábban, a felnőttek között az NB III-nál magasabb szinten nem játszott.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Paksra igazolhattam. Egyértelműen úgy érzem, hogy ez egy nagy lépés a pályafutásomban, és izgatottan várom a közös munkát. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb góllal és jó teljesítménnyel segítsem a csapatot a céljai elérésében. A klub évek óta híres arról, hogy kiváló csatárnevelő, számos gólkirály került ki innen, és természetesen szeretnék én is ebbe a sorba tartozni a jövőben” – nyilatkozta Rideg Bálint a paksifc.hu-nak. A csatár egyébként már bemutatkozott a tolnaiaknál, a Budaörs ellen 6–0-ra megnyert edzőmeccsen még próbajátékosként szerepelt, gólt is szerzett.

Pakson bevett gyakorlat, hogy az átigazolási időszakokban már a hosszabb távú jövőre is gondol a vezetőség, ezért olyan fiatalabb játékosokat is szerződtetnek, akik először kölcsönben edződhetnek, és hosszú távon jelenthetnek erősítést Bognár György vezetőedző számára. Az ezen a nyáron az NB II-es Mezőkövesdről megszerzett, majd egy évre ugyanoda kölcsönadott, az előző idényben a másodosztályban tíz gólt szerző, 22 éves Szalai József is ezt az utat járhatja be.

Rideg az NB II-es Ajkánál néhány napon belül a második erősítést jelentheti a támadósorban, múlt héten ugyanis a Kozármisleny házi gólkirályát, Kirchner Krisztiánt is szerződtette az előző idényben a bennmaradást az utolsó fordulóban kiharcoló klub.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Pető Milán (Fehérvár FC), Rideg Bálint (Vasas II, szabadon igazolható), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry), Zeke Márió (Kecskeméti TE) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Szekszárdi Milán (Szentlőrinc), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém). Kooperációs kölcsön után (Kozármisleny): Pesti Zoltán
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: 
Távozók: Hegedűs János (FK Csíkszereda Románia, kölcsön után végleg), Kocsis Bence (BVSC-s kölcsön után Fehérvár FC), Kovács Krisztián (nyíregyházi kölcsön után Fehérvár FC), Mezei Szabolcs (Topolyai SC – Szerbia), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Szabó Bálint (fehérvári kölcsön után FK Csíkszereda Románia), Varga Roland (Fehérvár, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: Debreceni Zalán (kozármislenyi kölcsön után FC Ajka), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Máté Csaba (Kozármisleny), Rideg Bálint (Ajka), Skribek Alen (diósgyőri kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönből visszatért klubjához: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezett: Cipf Dominik (Tiszakécske, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Debreceni Zalán (Paks – kölcsönbe, kozármislenyi kölcsön után), Horváth Péter (VSC 2015 Veszprém – kölcsönből vissza), Gregor Zalán (Paksi FC, legutóbb Csákvár – kölcsönben), Kirchner Krisztián (Kozármisleny), Rideg Bálint (Paksi FC  – kölcsönbe, legutóbb Vasas II)
Távozott: Balogh Márton (befejezi pályafutását), Bobál Gergely (FC Fehérvár), Borsos Filip (Békéscsaba 1912 Előre), Nikola Pantovics (?), Szabó Benjámin (Vasas – kölcsönből vissza), Szarka Ákos (Gyirmót FC Győr), Tajthy Tamás (visszavonul), Zsolnai Richárd (Békéscsaba)

 

Legfrissebb hírek

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
3 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
5 órája

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
6 órája

Prosser Dániel: A japán egyetemi évek helyett még futballozhatok

Labdarúgó NB I
7 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik