Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

F. Z.F. Z.
2025.07.09. 09:07
null
Pethő Ákos (Fotó: Kovács Péter)
Bejött az edzőváltás a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő DEAC-nál, a márciusban előlépő Pethő Ákos már a következő idény gárdáját építi az ötödik helyet megszerző klubnál.

Négy fordulóval a férfiélvonal alapszakaszának vége előtt, márciusban edzőváltásra került sor a DEAC-nál: a szerb Andjelko Mandics lemondott, helyére az addigi másodedzőt, Pethő Ákost nevezték ki az évad végéig. A ­negyvenéves, nyíregyházi születésű szakember, aki egyben az U18-as fiú­válogatott szövetségi edzője is, elsőre nem kisebb feladattal szembesült, mint a helytállással a későbbi bajnok Szolnok elleni hazai meccsen. Ez fantasztikusan sikerült, a találkozó előtt sorozatban négy vereséget szenvedő debreceni gárda 13 ponttal legyőzte a piros-feketéket.

„Nem voltam felkészülve erre, derült égből villámcsapásként ért Mandics lemondása – mondta a Nemzeti Sportnak Pethő Ákos. – Nem lehetett ezen agyalni, bele kellett állni a melóba. Védekezésben nem kellett változtatni, a támadójátékba kellett belenyúlni, s úgy vélem, utólag mondhatjuk, ez jól sült el. Emellett a rotációt is bővítettük, a fiatalok bevonása is fontos, ezt a vonalat is tovább szeretnénk majd vinni. Kovács Ákos az idény végén megmutatta, tud magas szinten kosárlabdázni, Hőgye Patrik időszakosan játszott jól, nála stabilizálni kell a formát, s vannak még fiatalok, akik ha megfelelő képzést és lehetőséget kapnak, A-csoportos szintre juthatnak.”

Az Olajbányász elleni hazai sikert követően mindhárom hátralévő alapszakaszmeccsén győzött a Debrecen (Kecskemét, Szeged, Oroszlány), így a negyedik helyen végzett és az ötödik Zalaegerszeggel játszott az elődöntőbe jutásért, ám ezt a párharcot némi meglepetésre 3–1-re a pályahátrányban lévő zalaiak nyerték meg.

„A playoff első, hazai találkozója terített betli volt, egyszerűen semmi sem sikerült, és nem is úgy játszottunk, ahogy kellett volna – folytatta Pethő. – A többi meccs teljesen rendben volt. Sajnos ezzel elbuktuk a pályaelőnyünket, és a ZTE hozta a két hazai meccsét. E találkozó miatt van bennem hiányérzet, de összességében elégedettek lehetünk. Az ötödik hely reális, bravúr lett volna a negyedikre becsúszni, szerintem a helyünkön voltunk nagyjából. Az már nem volt meglepő, hogy az évad végén szerződést kínált a DEAC, örömmel vállaltam el a feladatot, jó a projekt, amely tartalmazza, hogy az akadémistákat segítsük a fejlődésben, de az eredményességet szem előtt tartva olyan csapatot rakjunk össze, amely a bajnokságban a négy közé kerülésért versenyezhet. Meglehet, ennek eléréséhez nagyobb bravúr kell, mint idén, látva a topcsapatok eddigi igazolásait, erősítéseit, de ha a realitás nem is ezt mutatja, ez a cél.”     

A DEAC a bajnokság vége óta hosszabbított szerb centerével, Danilo Osztojiccsal, szerződtette Szolnokról a montenegrói Bojan Szuboticsot, a magyar válogatott Mócsán Bálintnak még él a szerződése, ahogy Pongó Máténak is, míg a szerb Djordje Drenovac Szegedre távozott. Pethő elmondta még, hogy további két légiós érkezése várható, de a magyar mag változatlan lesz, mert fontos a folytonosság.
 

 

Legfrissebb hírek

A Szolnok és a Szombathely is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda elődöntőiben

Kosárlabda
15 órája

A hazai meccseit behúzó Kaposvár lesz a Falco ellenfele a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
2026.04.29. 20:46

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
2026.04.29. 12:28

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2026.04.27. 15:27

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Söpréssel elődöntős az Olaj, a Falco és az Atomerőmű a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.24. 19:58

Férfi kosár NB I: körmendi, pécsi és kecskeméti győzelemmel folytatódott az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2026.04.22. 20:06
Ezek is érdekelhetik