VINCZE ANDRÁS
VINCZE ANDRÁS
2021.08.01 23:35 Frissítve: 2021.08.01 23:38

Sikeres futballsterilizálás – Vincze András publicisztikája

 

A Fried Józsi nagyon jó spíler volt (nem véletlenül futballozott a Ferencvárosban is), és igen, a kis „Mező” is jól nyesegette a labdát, fejelni is prímán tudott, mi több, a 42 esztendős „Béluska” mint valami bika tartotta távol az ellenfél csatárait a kaputól, olyan mesteri módon, hogy bár kemény volt, mint a beton, sárga lapot szökőévente kapott szabálytalan szerelésért. Na szóval, abban a solymári „Buda-Szentendre összevont körzetiben” szereplő csapatban (a kilencvenes évek elején) tényleg akadtak őstehetségek, de még így is leesett az állunk, amikor a főszponzor, a vendéglős Imi bejelentette, hogy „megszerezte” az egyik éppen visszalépő csapat NB III-as indulási jogát. Imi irtó lelkes volt, s csak legyintgetett, amikor mondtam, azért az NB III-ban már nagyon nem lesz elég a mi kis hobbifocink, sűrűn kellene edzeni, a taktikai felkészítés is jól jönne, arról nem beszélve, hogy a távolságok a harmadosztályban már kifejezetten NB I-esek, lehet, kisbusz is kellene a klubnak, mert kéthetente bőven át kell lépni a megyehatárt... Arról nem beszélve, hogy az NB III akkoriban „az” NB III volt, nem pedig az NB I-es keretből büntetésből száműzött kényeskedők, ügyetlenkedők vagy a nem túl lelkesen fo­cizgató légiósok gyűjtőhelye.

Bizony, anno az NB III-as futball egyedi volt a magyar labdarúgáson belül, Jani bá, az edző ezt úgy foglalta össze, hogy „Na, fiúk, az egyik klubnál futnak, mint a lovak, a másiknál majd rúgnak, mint a lovak, a harmadiknál, a legjobbnál pedig egyszerre futnak és rúgnak is, mint a lovak...”, és ennek a példabeszédnek éppen az volt a veleje, hogy mi, a Pestről, Budáról a solymári futballmeccsre ki-kijáró srácok sem játéktempóban, sem pedig technikai téren nem voltunk elég edzettek ehhez a stílushoz. Csakhogy... Imi minden intő szó ellenére hajthatatlan volt, sőt úgy belelkesedett, hogy még egy Ferencváros elleni felkészülési meccset is beiktatott, sőt le is szervezett a rövid felkészülésbe (13–0 lett a vége...), a főpróba pedig az akkoriban az NB III-ban vitézkedő Dorog elleni kilencven perc volt, amely a környéken arról híresült el, hogy már a kezdés után majdnem röhögésbe fulladt. A Komárom-Esztergom megyei csapatnál akkoriban pályakezdő edzőként dolgozó Reszeli-Soós István is csak fogta a fejét, amikor a középkezdés után a solymári jobbhátvéd a hozzákeveredő labdát nagy zavarában középre (!) passzolta, a bemelegítését a pályán is folytató, bőszen hajlongó dorogi középcsatár pedig két törzsdöntés után csípőre tett kézzel spiccelt a kapuba.

Ez a mozdulat vezette fel az NB III-at.

S hogy hosszúra ne nyújtsam, miközben az ősszel keserves egy pontot valahogy összeszenvedett a csapat, a tavasszal – merthogy Imi, a vendéglős a téli szünetben végül csak a fejéhez kapott – néhány jó spílerrel, de leginkább a korábban a Vasast erősítő Farkas Tiborral megerősödve, aki nem csupán rutint, hanem játékos-edzőként végre az NB-s futballhoz méltó, hatékonyabb taktikát is kivitte a pályára, végül 23 pontot gyűjtve utolsó előtti lett.

Ennyit számított már akkoriban is az, ha valaki nemcsak akart, hanem tudott is focizni.

Sőt, a futballban – sajnos – nem elég, ha valakinek van egy jó ötlete (vagy mint Minarik Edének és persze Imi vendéglősnek egy szentimentális álma: „Mert kell egy csapat!”), a pályán mindig kiderül, hogy van és lesz is minőségi különbség a sportoló és a csak sportolgató között.

S itt jön a csavar az okoskodásomban: elképedve, egyszersmind nagy szomorúsággal figyelem, mi zajlik az új európai kupasorozatban, s hogy a vadonatúj és faramuci nevű Európa-konferencialigában (ja, itt is leírom, hogy aki ezt a tornarendszert kitalálta, tényleg mehetne inkább mosogatni a vendéglőshöz...) milyen minőséget képviselő csapatok tömege botladozik már szó szerint is az ilyen-olyan pályaborításokon.

Mintha visszarepültünk volna az időben húsz évet... S miközben az UEFA előszeretettel regulázza a magyar klubokat vagy az MLSZ-t (emlékezhetünk, az európai szövetség szigora miatt előfordult, hogy ilyen-olyan minőségbiztosítási ok miatt nem játszhatott valamely kupacsapatunk hazai környezetben, anno a DVSC-nek Budapestig, a Dunaferrnek Győrig kellett vándorolnia albérletbe), aközben kedden meghökkenve néztem a Vilniusból érkező közvetítést, hogy a BLSZ-meccsekről ismerős, egy-egy nagyobb esésnél a fogak közé is beragadó gumi­granulátummal teleszórt műfüves pályán zajlott a Bajnokok Ligája-selejtező. Mi több, az egyik kapu mögötti területen mintha valami garázsvarázs-kirakodót is rendeztek volna, ugyanis egy-egy jelentősebb ziccer ránagyításakor azt lehetett látni, ahogyan vidáman bözsögnek (a pályának háttal!) a gyerekek, a felnőttek valami vásárfia után kutatva tán...

Most kezdem megérteni, miért lett volna fontos az igazán befolyásos európai élkluboknak, hogy a Szuperliga-sorozat már idén útjára induljon. Mára ugyanis mulatós szintre süllyedtek az egykoron tekintélyt jelentő nemzetközi kupaviadalok.

Amíg a kilencvenes évek közepén a kontinentális labdarúgást reformáló Lennart Johansson zseniálisan felpörgette s szakmailag magas polcra helyezte az egykori BEK-et a Bajnokok Ligája-sorozat bevezetésével, mára erősen elhalványult ez a kicsivel több mint negyed évszázada felragyogó fény. Ha élne, talán a svéd futballvezér is szomorúan nézné, mi lett az európai kupasorozatokból. Már az Európa-liga is hamvába holt kísérlet volt, és ez abban a pillanatban kiderült, amikor a legendás Sir Alex Ferguson az egyik elhíresült nyilatkozatában így jellemezte a sorozatot: „Ez az, amelyikben csütörtökön vannak a meccsek?”; nos, ehhez képest ma már a televíziós közvetítéseknek „hála” keddtől csütörtökig ömlik a rengeteg kupaselejtező, s egynémely „világvégecsapat” produkcióját látva bevillan: atyaég, 1992-ben ennél még a solymári hobbifoci is pengésebb volt.

S hogy ebben a meccscunamiban megfullad a futball, arra példa, hogy kupalebonyolítás-ügyben a múltkor felhívott egy olvasó: „Szerkesztőkém, akkor most van még Európa-liga vagy nincs Európa-liga?!”, és megígértem, hogy mindenképpen születik cikk arról, hogy mi a hatályos nemzetközi rendelet. S ezzel az a probléma, hogy manapság egy-egy focirajongónak valóban lexikonnal a kézben kell leülnie meccset nézni, hogy kiigazodjon a kiesés és továbbjutás szövevényében, a meccsre járók pedig jobban teszik, ha nem ugrálnak fel a helyükről, amikor gólt látnak, mert előfordulhat, hogy egy perccel később a játékvezető visszafütyüli az egészet a stadiontól, a pályától s az egész valódi szórakozást jelentő focinyüzsgéstől űrtávolságban lévő, hangulat-, esemény-, egyszersmind sikeresen futballsterilizált VAR-szoba be-, pontosabban kiszólása miatt.

Mára telítődött hülyeséggel a labdarúgás, annyi ötlet, javaslat, szabálymódosítás van és vár is bevezetésre, hogy már azon is csodálkozom, hogy a labdát még ki kell vinni a kezdéshez, habár egyre inkább úgy tetszik, az is csak marketingeszköz. Miközben szakmányban rendezik az ilyen-olyan kupacsatákat, az Európa-bajnokság – sajnos, ez van... – minden dicsőítés ellenére rávilágított arra, hogy hiába minden újítás, cselt már alig, ügyetlenkedés miatti öngólt viszont annál többet, míves fejest csak olykor-olykor, igazán mesteri (mondanám, hogy beckhami) beadást pedig szinte sohasem láthattunk.

Valami tehát elveszett.

No igen, a szívből jövő, őszinte játék.

Pedig az még Solymáron megvolt...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2021.09.22 18:35:14

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nincs már veretlen csapat az NB I-ben, a címvédő nyerte a második fordulóból elhalasztott rangadót.

2021.09.18 20:43:00

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Most mondhatnám, reménykedjünk, hogy rendbe jön.

2021.09.18 20:43:00

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Hűség, alázat, szorgalom, a csapatérdek mindenek előtt, ezek nem csak üres szavak egy közösség életében.