Nemzetisport.hu 2010.08.14 14:17 Frissítve: 2014.06.29 01:15

Rangadó előtt: a Vidi visszavágna az MTK-nak

Tegnap a ZTE–Pápa (a 60. percben 2–1-es állásnál félbeszakadt) és a Vasas–Győr (2–1) mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó NB I 3. fordulója. Ma öt találkozót rendeznek, köztük a Videoton–MTK rangadót.

 

Hidvégi Sándor tavasszal még az MTK játékosa volt, ma már Alveshez (jobbra) hasonlóan ő is a Videoton játékosa (Fotó: Korponai Tamás)

„Két győztes meccs után nagyszerű hangulatban vagyunk. Feldobott állapotban várjuk a Videotont, és hétfő óta csak arra koncentrálunk, hogy ellenük eredményesek legyünk. Kiélezett meccsre számítok, amely hatalmas erőpróba lesz fiatal csapatunk számára. Siófokon ott voltam az első fordulóban, ott nagyon gyenge játékot láttam a fehérváriaktól, ahhoz képest, amilyen erős a keretük, a siófokiak győzhettek volna. A Vasas elleni mérkőzést nem láttam, de Végh Zolival értekeztem, és mesélte, hogy ott már jobban teljesített a Vidi, tíz perc alatt eldöntötték a meccset. Az edzőnk, Garami Józsi bácsi egész héten ezt hangsúlyozta, hogy nincs lehetőség hibázni, mert a Videoton játékosai egy-egy villanással eldönthetik a mérkőzést. Remélem, sikerül győznünk, de ehhez hibátlan játék kell” – nyilatkozta klubja honlapjának a mai meccs előtt Kanta József, az MTK csapatkapitánya.

NB I-ES ADATBANK – KATTINTSON A KÉPRE!

A kék-fehérek dolgát nehezítheti, hogy a csatár Könyves Norbert eltiltás miatt nem szerepelhet, igaz, Pál András és a két forduló alatt két gólt szerző Tischler Patrik személyében így is két gólerős támadót vethet be Garami József vezetőedző.

A vendégek mestere, Mezey György a visszavágásban bízik, ugyanis tavasszal hosszú idő után éppen az MTK tudta legyőzni a Videotont (Székesfehérváron), és ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a piros-kékek végül lemaradtak az aranyéremről.

„Személy szerint nagyon várom az MTK elleni mérkőzést, mivel a legutóbbi alkalommal, ha lehet így fogalmazni, borsot tört az orrunk alá a fővárosi gárda. A bajnoki aranyért vívott végharcban egy héttel korábban a Debrecen ellen szinte feltették a kezüket, s kikaptak, ellenünk viszont oroszlánként küzdöttek, és végül el is vitték a három pontot. Engem tehát most fűt a vágy, hogy visszavágjunk, és hiszek benne, hogy ezt meg is tesszük” – nyilatkozta a fehérváriak vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának.

„A nagyválogatottból mind a két játékosunk sérülten tért vissza, az U21-esek pedig egyelőre még vissza sem jöttek, lassan egy hete nem láttam őket. Csak a ma délutáni tréningen csatlakoznak ismét a többiekhez – mondta pénteken a Videoton hivatalos honlapjának Mezey György. – A válogatottakba több játékost adó egyesületek mindig némi hátrányba kerülnek a többiekhez képest, a klub büszkeségei inkább csak hosszú távon jelentenek előnyt, mert a válogatottság növeli az értéküket. Egy-egy válogatott találkozót követően azonban a különböző nemzeti tizenegyekben szereplők egyáltalán nem biztos, hogy visszakerülhetnek a hétvégén bajnokit játszó csapatba. Nálunk is az a helyzet most, hogy csak ma este, az edzést követően derül fény arra, kik tudják vállalni a játékot szombaton. De inkább nézzük a felkészülés pozitív oldalát: a Vasas ellen mind csapatszinten, mind pedig egyénileg harcosan és jól játszottunk, és ez elég lendületet adhat a soron következő, hétvégi mérkőzésünkre is.”

Érdekesség, hogy az MTK elleni találkozóra készülő 20 fős keretben ezúttal sem szerepel a nyáron az AIK Solnától megvett Martin Mutumba (a másik Svédországból megszerzett játékos, Bojan Djordjic szerepel a keretben, igaz, bajnokin eddig ő sem játszott).

A Videotonban egyébként három olyan futballista is van, aki egy éve még az MTK-ban futballozott: Lencse László télen, Gosztonyi András és Hidvégi Sándor a nyári szünetben érkezett Székesfehérvárra, igaz, utóbbi nem tagja a találkozóra készülő keretben.

A legutóbb Pakson ikszelő bajnok Debrecen a két vereséggel rajtoló Kecskemétet fogadja. A Kaposvár az Újpest elleni hazai fiaskó után ismét otthon léphet pályára, a Haladást fogadja. A somogyiak ebben a szezonban egy nyugati csapatot már legyőztek: az 1. fordulóban 5–3-ra nyertek a ZTE ellen, amellyel múlt héten a szombathelyiek ikszeltek.

Az újonc Szolnok először játszhat hazai pályán, a felújított Tiszaligeti Stadionban (a Paks lesz az ellenfél), míg az Újpest idegenben vághat vissza a Siófoknak a két hete a Ligakupában hazai pályán elszenvedett vereségért. A vendégeknél a Kaposváron kiállított Tisza Tibor nem szerepelhet, viszont a Feyenoordnál próbajátékon járó Rajczi Péter igen (a hollandok nem szerződtetik a csatárt, aki már hazatért Rotterdamból).

A Ferencváros–Honvéd mérkőzést holnap rendezik.

A forduló összes találkozóját nyomon követheti a Nemzeti Sport Online élő szöveges tudósításaiból!

 LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Szolnok–Paks 17.00
MTK–Videoton 17.30 (Tv: Sport1)
Debrecen–Kecskemét 19.00
Kaposvár–Haladás 19.00
Siófok–Újpest 20.00 (Tv: Sport1)

 

2023.01.28 20:51:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.01.28 17:20:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az NB I-ben most debütáló Uram nem kapott gólt, ponttal távozott az éllovas otthonából a sereghajtó Vasas.

2023.01.28 16:34:07

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Másodszor is kikaptak a héten a zalaegerszegiek, akiknek nincs szerencséjük idén a vitatott esetekkel.

2023.01.28 09:58:55

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hindrich kapus hatalmas hibáját követően a ráadásban egyenlített a tolnaiak frissen igazolt játékosa, Skribek.

2023.01.28 00:04:27

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az idén is sikerült a vételárához képest jelentős haszonnal labdarúgót eladni.