Puskás Akadémia: Szükség van minőségi külföldiekre – Tóth Balázs

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 09:13
null
Fotó: pfla.hu
A Puskás Akadémia klubigazgatóját feldobja, hogy az utóbbi időben számos akadémista kapott lehetőséget a felnőtteknél, kinevezése óta nagyobb figyelmet fordítanak a fiatal és a magyar futballistákra.

 

A téli szünetben lendületbe jött a Puskás Akadémia, már ami a szerződéshosszabbítást illeti a fiatalokkal. A felcsúti klub decemberben és januárban hét tehetségével kötött új megállapodást: Komáromi György, Skribek Alen, Corbu Marius, Kiss Norbert, Farkas Bendegúz, Mayer János és Gazdag Vajk is aláírt.

„Nem kellett győzködni fiataljainkat a hosszabbításról, hiszen sok cimborájuk, korábbi csapattársuk készül az első kerettel, áramoltatjuk fölfelé a legjobbakat. Láthatják, a klub megadja a lehetőséget arra, hogy kemény munkával eljussanak az élvonalba, márpedig egy fiatalnak ez a perspektíva a legfontosabb  – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Tóth Balázs klubigazgató, akit 2019 májusában neveztek ki a posztra. – A Puskás Akadémiának fontos a magyar és a fiatal játékosok szerepeltetése, azt gondolom, ebben élen járunk. Évről évre sok saját nevelés mutatkozik be nálunk az élvonalban, az előző idényben hét, míg a mostaniban három akadémistánk. Felelősségünk, hogy az itt pallérozódó labdarúgók minél magasabb szintre jussanak, s hogy magyar válogatottságig vigyék. Az utóbbi években számos labdarúgót adtunk a válogatottnak, gondolhatunk többek között a minket erősítő Nagy Zsoltra és Szolnoki Rolandra, a már külföldön szereplő Sallai Rolandra, Kleinheisler Lászlóra és Gyurcsó Ádámra vagy a legutóbb bemutatkozó Kiss Tamásra. Klubigazgatói kinevezésem óta nagyobb figyelmet fordítunk a klubnál arra, hogy a fiatal és magyar játékosok nagyobb és fontosabb szerepet kapjak a csapatban, s ha a küldetésünket veszem figyelembe, ez így van rendjén. Ezeknek a folyamatoknak hosszú távon lesz látható eredményük.”

Ebben az idényben a saját nevelésű Posztobányi Patrik, Bakti Balázs és Kirilo Janickij mellett Markek Tamás mutatkozott be az első osztályban, míg az FC Baselnél jelenleg kölcsönben szereplő Gruber Zsombor a nyáron az Európa-konferencialigában játszott a felcsútiaknál. Kérdés: elégedettek-e a klubnál a fiatalok beépítésének mértékével?

„A siker fokmérője, ha egy klub évente két fiatalt fel tud vinni az első kerethez. Feldob az elmúlt időszak, mert szép számú akadémistánk kapott lehetőséget a felnőtteknél, de nem dőlhetünk hátra, hiszen az a célunk, hogy velük kiegészülve egyre markánsabb teljesítményt nyújtsunk. A munka még csak most kezdődött nekik az első csapatnál. Folyamatosan az első kerettel készülnek, jó irányban haladnak, hogy egyre nagyobb szerepet kapjanak.”

S ha már szerep: a sporttudományokkal foglalkozó CIES megvizsgálta, az élvonalbeli klubokban hány játékpercet töltöttek pályán a 2001-ben vagy utána született magyar fiatalok a 2021-2022-es idényben. Az összevetésben 934 játékperccel hatodik lett a Puskás Akadémia, igaz, a svájciak kutatása nem vette figyelembe Corbu Marius magyar származását, vele kiegészülve 1907 percet mutatna a számláló, a PAFC ezzel a harmadik helyre kapaszkodna fel.

A tizenkilenc esztendős Corbu Marius (balra) is erőssége a Puskás Akadémiának, ő is sokat tehet azért, hogy a csapat ismét kijusson az európai kupaporondra (Fotó: Török Attila)
A tizenkilenc esztendős Corbu Marius (balra) is erőssége a Puskás Akadémiának, ő is sokat tehet azért, hogy a csapat ismét kijusson az európai kupaporondra (Fotó: Török Attila)

„Nehéz megítélni, mennyi az optimális játékperc, szerintem sok lehetőséget adunk a tehetségeknek. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb játékidőt adjuk nekik, s bátran nyúljunk hozzájuk. Az összeállítás kapcsán semmilyen nyomást nem helyezünk Hornyák Zsolt vezetőedzőre, rábízzuk, melyik fiatalnak mikor és mennyi lehetőséget ad, az eredményesség és tehetségeink fejlődése egyaránt őt igazolja. Többen a spanyolországi edzőtáborba is elutazhattak közülük, a szakmai stáb jó véleménnyel van róluk. Nehéz időszak ez nekik, mert az alapozáskor jelentős terhelést kapnak, ám hozzá kell szokniuk a profi világhoz.”

Nem mindenkinek vezet egyenes út a felnőttekhez, sőt.

„Játékosaink többsége hasonló utat jár be. A korosztályos csapatok után az NB III-as gárdában bizonyíthatnak, onnan továbblépve a másodosztályban szereplő partnerklubunkhoz, a Csákvárhoz kerülnek, majd visszatérve harcolhatják ki a helyüket a felnőttcsapatban. Előfordul olyan is, hogy a magyar első osztályba adunk kölcsön játékost, hogy újabb lépcsőfokot lépjen. A télen Zalaegerszegről visszarendelt Skri­bek Alen példája jól szemlélteti a folyamatot, egykori akadémistánk a Csákvár, a Budafok, majd a ZTE érintésével jutott el az első csapatig. Ebben az idényben meghatározó játékos lehet a szakmai stáb szerint.”

Egyesek amiatt kritizálják az együttest, hogy akadémia létére sok külföldit foglalkoztat, szám szerint tizenegyet. A játékpercek megoszlása nagyjából ötven-ötven százalékra tehető a külföldi és a magyar futballisták között, ami sokak csőrét piszkálja. A sportvezető szerint azonban a jó minőséget képviselő légiósok szerepeltetése a fiatalok és a csapat érdekét is szolgálja.

„Mivel a klub ambíciója a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása, szükség van minőségi külföldiekre. Egyfelől sokat tanulhatnak tőlük a saját neveléseink, hiszen magasabban jegyzett bajnokságokból érkeznek, kiválasztásuknál odafigyelünk arra is, hogy olyan személyiségek legyenek, akik szívesen istápolják fiataljainkat, másrészt pedig ezek a labdarúgók sok meccset eldöntenek, így pedig elérhetjük a bajnokságban kitűzött céljainkat. Elfogadhatónak tartom a magyar és a külföldi játékosok megoszlását a csapatunkban. Ugyanezt a vonalat szeretnénk folytatni, továbbra is igyekszünk a fiatalok és a külföldiek megfelelő kombinációját megtalálva a legjobb eredményt elérni, azaz nemzetközi kupaszereplésre feljogosító helyen végezni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik