PAFC: ma már a második játékost adják kölcsön Csákvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 13:10
Polonkai Attila után a védőként és középpályásként is bevethető Nagy Zsoltot is kölcsönadta az NB I-es Puskás Akadémia FC a másodosztályú Csákvárnak.

Nagy Zsolt ebben az idényben csak egy meccsen játszott az NB I-ben a Puskás Akadémiában, a több játéklehetőség reményében jövő nyárig kölcsönbe Csákvárra kerül a 24 éves játékos – értesült a Nemzeti Sport Online.

Ma reggel már beszámoltunk róla, hogy Polonkai Attila útja is Csákvárra vezet Felcsútról – az ő kölcsönvételét azóta be is jelentette hivatalos honlapján az NB II-es csapat.

Nagy már a kilencedik játékos ezen a nyáron, akit a Puskás Akadémia kölcsönadott partnerklubjának, a másodosztályú Csákvárnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Ivor Horvat (horvát, FC Koper – Szlovénia), Josip Knezevic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Liridon Latifi (KF Skënderbeu – Albánia), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Patrick Mevoungou (kameruni, Diósgyőri VTK), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Antonio Perosevic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Poór Patrik (MTK Budapest), Radó András (Ferencváros), Szécsi Márk (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Lipcsei Ádám (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ádám Martin (Vasas)
Távozók: Damásdi Alex (Ceglédi VSE), Fodor Ákos (Kisvárda), Forró Gyula (Nyíregyháza Spartacus), Gyömbér Gábor (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Heffler Tibor (szabadon igazolható), Kertai Dániel (Iváncsa KSE), Lencse László (MTK Budapest), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Makrai Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Nagy Ádám (Ménfőcsanak ESK), Óvári Zsolt (Diósgyőri VTK), Branko Pauljevics (szerb, mezőkövesdi kölcsön után Újpest), Pekár László (Nyíregyháza Spartacus), Pogacsics Krisztián (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Sallai Roland (olaszországi kölcsön – Palermo – után APOEL – Ciprus), Szabó Bence (Videoton), Szatmári Lóránd (ETO FC Győr), Tischler Patrik (Újpest), Tóth Bence (Videoton), Vaszicsku Gergő (Budafok, kölcsön után végleg), Zima Ádám (Dorog, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (Csákvár), Daróczi Zoltán (Csákvár), Magyari Szilárd (Csákvár), Mészáros Dávid (Csákvár, ismét kölcsönbe), Nagy Zsolt (Csákvár), Polonkai Attila (Csákvár), Rétyi Tamás (Csákvár), Sándor György (Csákvár), Tar Zsolt (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik