Női NB I: a DVTK elveszítette a bronzcsata első mérkőzését

2021.05.22. 21:40
null
Erdész Fanniék egy győzelemre a bajnoki bronzéremtől (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK 3–1-re kikapott otthon a Magyar Kupa-ezüstérmes Astrától a női labdarúgó NB I-ben a harmadik helyért kiírt párharc első mérkőzésén, ezzel elveszítette a pályaelőnyét az egyik fél második sikeréig tartó csatában.

 

A Diósgyőr az alapszakasz során idegenben kétszer is megverte az Astrát (3–1, 4–1), ám ezek a sikerek nem sokat értek, a két fontosabb egymás elleni meccsükön ugyanis a rózsaszín mezes együttes nyert ebben az idényben: Szász Ferenc csapata március végén a Magyar Kupa elődöntőjében is 3–1-re győzte le riválisát.

A bajnokságban azonban még javíthat a Diósgyőr, a bronzcsata második felvonására szerdán kerül sor Üllőn.

A DVTK-val kapcsolatos e heti hír, hogy Fórizs Sándor vezetőedző – az Astra elleni párbaj kimenetelétől függetlenül – az idény végeztével távozik a kispadról. A 44 esztendős szakember az elmúlt öt évben két bajnoki bronzérmet nyert a csapattal, és kétszer kupadöntőbe vezette tanítványait.

Fórizs Sándor öt év után távozik a DVTK éléről (Fotó: Török Attila)
Fórizs Sándor öt év után távozik a DVTK éléről (Fotó: Török Attila)

Szombaton lejátszották a másodosztály két bajnokcsapata, a Keleti csoportot megnyerő Soroksár és a nyugati első Puskás Akadémia feljutásért kiírt párharcának első mérkőzését is, amelyen a felcsútiak kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlent harcoltak ki. A visszavágót szerdán rendezik a Pancho Arénában. A párharc győztese feljut az NB I-be, a vesztese pedig osztályozót játszik az élvonalban hetedik helyen végző Szent Mihállyal az első osztályú tagságért.

NŐI NB I
A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
DVTK–Astra HFC 1–3
(Byrne 36., ill. Sipos L. 20., Szakonyi 42. – 11-esből, Gelb 62.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–0 az Astra javára

2. MÉRKŐZÉS
Május 26. (szerda), 17.30:
Astra HFC–DVTK

NŐI NB II
RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Soroksár–Puskás Akadémia 2–2
(Németh D. 14., Horváth Zs. 29., ill. Tamók 50., Novák L. 81.)

VISSZAVÁGÓ
Május 26. (szerda), 17.00:
Puskás Akadémia–Soroksár

Legfrissebb hírek

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23