Női MK: sorozatban hatodszor is a Ferencvárosé a trófea

M. D.M. D.
2021.05.05. 19:43
A Ferencváros 5–1-re megverte az Astrát a női labdarúgó Magyar Kupa budapesti döntőjében, így sorozatban és összességében is hatodszor hódította el a serleget.
Az egyik ferencvárosi gólöröm (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Az egyik ferencvárosi gólöröm (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A kupadöntő kezdete előtt az MLSZ képviseletében Vági Márton főtitkár Markó Edinát köszöntötte, aki 2020 decemberéig hét éven át a női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Az emlékplakett átadására még szórványos napsütésben került sor, utána azonban elkezdett esni az eső – de szerencsére a gólok is.

Hetven másodperc sem telt el a mérkőzésből, amikor Inna Zlidnis öngóljával az Astra máris megszerezte a vezetést. Ez jókora meglepetésként hatott, ugyanakkor megjegyzendő, hogy a két csapat idénybeli három egymás elleni bajnoki mérkőzéséből kétszer is az üllői együttes lőtte a meccs első gólját: egyszer 3–3-as döntetlenre végeztek egymással a felek, a másik alkalommal pedig az FTC nyert 5–1-re. (Volt egy harmadik összecsapásuk is, azon a zöld-fehérek 4–0-ra győztek.)

Dörnyei Balázs lányai hamar összekapták magukat a kapott gól után, tíz perccel később ugyanis már náluk volt az előny... Előbb Fenyvesi Evelin lőtte ki a jobb alsó sarkot remek egyéni alakítás végén, majd Vanessa Marques szögletét követően a bosnyák válogatott Melisa Hasanbegovic fejelt az Astra kapujába.

A Ferencváros ezek után már végig kézben tartotta az izgalmasnak nem nevezhető mérkőzés irányítását, de addig nem nyugodhatott meg végérvényesen, amíg nem szerzi meg a harmadik találatot. Erre a második félidő elején hamar sor került, mégpedig burleszk filmbe illő módon: egy begyakorolt ferencvárosi szögletvariáció után öt Astra-játékos ért a labdához, mielőtt az Sipos Lilla sarkáról a saját kapujába pattant.

A negyedik ferencvárosi gólt Elizabeth Brandon szerezte fejjel, az ötödiket pedig a hajrában az NB I góllövőlistájának éllovasa, Vágó Fanny a meccs talán legszebb támadásának végén.

A végeredmény így 5–1, az FTC-szurkolók örömteli napot zárhattak – gondolva itt a kézilabdás hölgyek Győri ETO felett aratott sikerére is.

NŐI MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
ASTRA HFC
–FERENCVÁROS 1–5 (1–2)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 150 néző. Vezette: Urbán Eszter
ASTRA: Farkas K. – Rozmis, Véninger, Csizi (Nádudvari II, 86.), Vidovenyecz (Király B., 68.) – Vicsek, Vidács, Erdész – Szakonyi (Dikanová, 64.), Gelb (Nádudvari I, 86.), Sipos L. Vezetőedző: Szász Ferenc
FTC: Bednar – Rőhberg, Hasanbegovic, Zlidnis (Mosdóczi, a szünetben) – Nagy Virág (Szabó V., 61.), Marques (Czellér, 75.), Brandon, Fenyvesi, Papp L. (Pusztai, a szünetben) – Vágó F., Cameron (Siklér, 75.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerző: Zlidnis (2. – öngól), ill. Fenyvesi (8.), Hasanbegovic (12.), Sipos L. (48. – öngól), Brandon (61.), Vágó F. (85.)

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
17 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
23 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32