NB I: szlovák utánpótlás-válogatott érkezett Gyirmótra

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 19:30
null
A Gyirmót új igazolása, a 182 centi magas Denis Ventúra (Fotó: Gyirmót FC Győr)
A román élvonalbeli Academica Clincenitől igazolt középpályást a Gyirmót FC Győr – jelentette az NB I-es klub hivatalos honlapja. A 26 éves Denis Ventúra korábban a szlovák utánpótlás-válogatottakban is szerepelt. A futballista szerződésének részleteit, például a megállapodás hosszát, nem közölte a győri együttes.

 

A bejelentésből annyit tudtunk meg: a játékos szerződést bontott Romániában, így ingyen igazolható játékosként érkezett Magyarországra.

A gyirmótiak jellemzése szerint 182 centiméter magas játékosról van szó. A középpályás Szlovákiában az FK Senica és az SFK Sered csapatában összesen 112 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, 6 gólt szerzett, majd a román bajnokságban 52 mérkőzésen lépett pályára, és újabb két gólt jegyzett. Többször szerepelt az U18-as, később az U20-as válogatottban.

„Az őszi szereplés után egyértelmű volt, hogy csapatunkat több poszton szeretnénk megerősíteni, ennek keretében, folyamatos tárgyalások eredményeként igazoltuk le a román élvonalból Denist, aki stabilabbá teszi reményeink szerint a középpályánkat – mondta az igazolásról a Gyirmót FC Győr szakmai igazgatója, Tamási Zsolt. – Denis tapasztalt, két bajnokságban is az élvonalban szereplő középpályás, azt reméljük, hogy azokat az erényeket, amelyek a román élvonalban jellemezték Őt –nagyon sok labdát szerzett, stabilitást adott a csapatának –, nálunk is hasonlóképpen fogja érvényesíteni tavasszal.”

Ezt támasztja alá a győri klubhonlap által kiemelt statisztika is: Ventúra a román bajnokság legtöbb labdát szerző középpályásai közé tartozott az elmúlt szezonban – írják.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS GYIRMÓTON
Érkezők:
Denis Ventúra (szlovák, Academica Clinceni – Románia, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Lencse László (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
22 órája

Osváth, Papp és Windecker után újabb meghatározó játékosával hosszabbított a Paks

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 13:30

Nadir Benbuali: Az NB I-ben nincs jobb csapat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 06:45

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
2025.11.12. 08:54

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09
Ezek is érdekelhetik