Hat gól, Gyurcsó-dupla, piros lap, a Paksot is legyőzte a Puskás

ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 16:44
null
Korán hátrányba kerültek, de nem ijedtek meg a felcsútiak (Fotó: Földi Imre)
Hiába vezetett a meccs elején a tolnai csapat, a nagy egyéni hibák miatt végül pont nélkül távozott Felcsútról a labdarúgó NB I 9. fordulójában. Gyurcsó Ádám duplázott, Fejes András kiállítása miatt a Paks tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.  

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Paksi FC 4–2
Felcsút, Pancho Aréna, 1141 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Vanecek (21.), Urblík (27.), Gyurcsó (50., 76.), ill., Könyves (18.), Papp K. (58.)
Kiállítva: Fejes A. (75.)

Felcsúton biztosan sokan emlékeznek arra a mérkőzésre, amelyet ebben a párosításban legutóbb játszott a két csapat. 2018. december 8-án (a mögöttünk hagyott idény 17. fordulójában) sokáig úgy nézett ki, hogy Remili Mohamed góljával a Paks megszerzi a három pontot, ám Bacsana Arabuli a 94. percben egyenlített, így 1–1-es döntetlennel ért véget a párharc. A mérkőzést követően a Puskás Akadémiánál megköszönték Benczés Miklós vezetőedző munkáját. Meglehet, ha nem így tesznek, a mostani idényben nem az jelenti az egyik témát, hogy Hornyák Zsolt milyen jól összerakta a fordulóig ötmeccses veretlenségi sorozatot építő felcsúti együttest. Azon a bizonyos tavaly decemberi meccsen egyébként a paksiak három labdarúgója is a Puskás Akadémiánál volt még kerettag: a vendégek összeállításából ezúttal betegség miatt kimaradó Poór Patrik és Osváth Attila kezdett, Balogh Balázs pedig a kispadról nézte végig azt a mérkőzést.

Alig hárompercnyi játékot követően már jött is az első vendéglehetőség, de Gévay Zsolt jobb oldali beadása után Hahn János kevéssel a kapu fölé bólintotta a labdát. A folytatásban csaknem negyedórán keresztül nem igazán kerültek veszélybe a kapuk, majd Könyves Norbert bal oldali elfutása után a Paks megszerezte a vezetést. Ekkor nem volt benne a mérkőzésben, hogy nyolc perccel később már a Puskás Akadémia lesz előnyben, mégis így történt. Gyorsan jegyezzük meg, bár az első hazai gólt David Vanecek szerezte, Josip Knezevic parádés helyzetfelismerése kellett hozzá (talpával „húzta” a labdát a csapattársa elé), a második gól előtt pedig Szabó János a saját térfelének a közepén eladta a labdát – igaz, ebből még nem kell törvényszerűen gólt kapni…

A második félidőre Hahn János nem jött ki a gyepre, ez azt eredményezte, hogy Könyves Norbert lépett előre támadónak. Nem derült ki, hogy mennyire működik ez a felállás, hiszen öt perce sem futballoztak a csapatok, és máris megduplázta előnyét a házigazda. Nem először került sokba a Paksnak a pontatlan passzjáték, ám mert Papp Kristóf nem sokkal később szépített, Szolnoki Rolandék nem nyugodhattak meg. Azért jelzésértékű, hogy a második vendéggól után egy perccel a Puskás Akadémia majdnem ismét betalált (Gyurcsó Ádám lövését a kapufa mentette), pedig a lélektani előny – elvileg – a vetélytársnál volt. Negyedórával a befejezés előtt Fejes András kiállítása miatt emberhátrányba került a Paks, ráadásul Gyurcsó Ádám a megítélt szabadrúgásból Holczer Ádám hibáját kihasználva kapuba talált.

Ekkor az összes vitás kérdés végére pontot lehetett tenni.

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC 0–0
Mezőkövesd,Városi StadionFarkas Ádám2642
Puskás Akadémia–Paksi FC 4–2
Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1141
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bogár Gergő
5460
Kaposvár–Kisvárda 0–2
Kaposvár,Rákóczi StadionSolymosi Péter1155
ZTE FC–Bp. Honvéd 0–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaIványi Zoltán4023
Ferencváros–Újpest FC 1–0
Budapest,Groupama Aréna
Bognár Tamás18 759
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 9 7 1 1 19–6 +13 22
2. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 11–5 +6 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12–7 +5 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17–10 +7 17
5. Kisvárda 9 4 1 4 13–14 –1 13
6. Debreceni VSC 8 4 4 16–14 +2 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12–15 –3 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11–15 –4 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11–17 –6 10
10. Zalaegerszegi TE FC 9 2 2 5 14–13 +1 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7–17 –10 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 7 7–17 –10 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik