NB I: Nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztunk – Horváth Ferenc

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 10:43
null
Supka Attila szerint az ellenfél gólja megint átírta a játék menetét (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 24. fordulójának keddi játéknapján három mérkőzést rendeztek. Az FTC–DVTK (1–0) összecsapás utáni edzői nyilatkozatokról már beszámoltunk, lássuk a Kisvárda–Puskás Akadémia (0–1) és a Budapest Honvéd–MTK Budapest (3–2) mérkőzés mestermérlegét!

 

KISVÁRDA–PUSKÁS AKADÉMIA 0–1

SUPKA ATTILA, a Kisvárda Master Good vezetőedzője:

– A meccs előtt fontosnak tartotta, hogy ne az eredmény után kelljen rohanniuk. Aztán kellett…
– Ez így megy már egy ideje. Megpróbáltuk úgy felépíteni a játékunkat, hogy lezárjuk a területet az ellenfél gyors és technikás játékosai előtt, úgy érzem, sikerült is a kapott gólig. Az ellenfél találata megint átírta a játék menetét, és ez már hétről hétre így van. Ráadásul a kidolgozott helyzeteinket sem sikerült értékesítenünk.

– Mit érez olyankor az edző, amikor szélső játékosai képtelenek sorra pontosan középre adni a labdát, miközben az ellenfél éppen egy pontos centerezésből dönti el a meccset?
– Ismétlem magam: kvalitás kérdése, hogy az ilyen szituációkat a játékosok meg tudják-e oldani vagy sem. Természetesen tudom, mindenki jó megoldást akar választani az ilyen helyzetekben, de az utóbbi időben ez valamiért nem sikerül. Való igaz, többre lenne szükség a szélső játékosainktól, az onnan érkező labdákból lehetne gólokat szerezni, főleg azután, hogy az erős testalkatú Horváth Zoltánt is a pályára küldtük.

– A küzdőszellem miatt el tudja marasztalni a csapatát?
– Ilyen szempontból a Paks elleni második félidő lógott ki a sorból, Budafokon az akarással már nem volt gond. Ezúttal nem lehet azt mondani, hogy ne akartunk volna nyerni, de amíg gólt nem tudunk szerezni, és ez már mérkőzések óta így van, meccset sem nyerünk. Ellenben ellenfeleinknek nem ritkán egy lehetőség is elég a győzelemhez.

HORNYÁK ZSOLT, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője:

– Egyetért, hogy meg kellett szenvedniük a győzelemért?
– Igen, de Kisvárdán sosem egyszerű jól futballozni, ellenfelünk most is szervezetten védekezett. Az első percektől nehezen tudtuk megtörni a középpályán az ellenállást, végül egy hosszú labdával sikerült megnyitni a hazaiak védelmét, és ez meghozta a gólt. A második félidőben nyitottabb volt a játék, a Kisvárda előtt is adódott lehetőség, mi pedig kontrákból veszélyeztettünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk.

– Rekedt a hangja. Ezek szerint a kispadról is meg kellett dolgoznia a győzelemért?
– Különösen az utolsó tíz perc volt izgalmas, hiszen a Kisvárda mindent bevetett az egyenlítésért, magas labdákkal igyekezett veszélyeztetni. Próbáltam hangos utasításokkal is segíteni, ehhez járult a kezdődő allergiaszezon, így kicsit elment a hangom.

– Nem is nyaggatjuk sokáig. Csak még annyit áruljon el, most már egyértelmű cél a második hely megszerzése?
– Nem tűztük ki célként a második helyet, meccsről meccsre szeretnénk jól játszani és nyerni, és a végén majd összeszámoljuk a pontokat, aztán meglátjuk, hova sikerült eljutni. Az ugyanakkor tény, minél magasabb pozícióban szeretnénk zárni.

Horváth Ferenc szerint nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztak (Fotó: Török Attila)
Horváth Ferenc szerint nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztak (Fotó: Török Attila)

 

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST 3–2

HORVÁTH FERENC, a Bp. Honvéd vezetőedzője:

– Nem akármilyen feltámadást produkált csapata.
– Nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztunk. Sok volt a hiba, tompák voltunk, nem volt összjáték. Ellenfelünk kihasználta a megingásainkat, ugyanakkor küzdöttünk, és ennek meg is lett az eredménye. Az MTK lezárhatta volna a mérkőzést, mi azonban bíztunk a fordításban.

– Az első félidő nagy részében kilátástalanul játszott a Honvéd, meg sem közelítette a felcsúti teljesítményét. Miért?
– Való igaz, nem volt szép a játék, de nem szabad elfelejteni, egymás után jönnek a meccsek, utazni is kell, talán kijött a fáradtság, de így is nyertünk. Meg kell említenem, örömteli, hogy a fiatalok is hozzá tudtak tenni a futballunkhoz.

– Az ilyen mérkőzések után mondják, nem könnyű az edző élete… Akkor sem, ha a győztes oldalon állnak, és akkor sem, ha a vesztesen. Egyetért ezzel?
– Igen, egyetértek, de azért jobban szeretek a győztes oldalon lenni.

MICHAEL BORIS, az MTK vezetőedzője:

– Mi történt az MTK-val ezen a meccsen?
– Jól kezdtük a mérkőzést, kétszer is betaláltunk, aztán a Honvéd az első lehetőségét gólra váltotta – mi úgy láttuk, lesről. Számítottunk rá, hogy az ellenfelünk a fordulás után feljebb tolja a védekezését, letámad, de így is volt lehetőségünk a harmadik gólra. Nem tudtuk megszerezni, a Honvéd pedig egyenlített és a győztes gólt is megszerezte.

– Remekül kezdtek, két góllal is vezettek, mégis hagyták, hogy a Honvéd felálljon a padlóról. Miért?
– Más irányba fordult ez a mérkőzés, mint az előző, a Ferencváros elleni. Szöglet és szabadrúgás után kaptunk gólt, és ez döntött. Az ilyen játékhelyzeteket jobban ki kell védekezni, és akkor legalább egy pontot biztosan szereztünk volna.

– Mi a legnagyobb tanulsága ennek a találkozónak?
– Balogh Norbert beállítása miatt nem változtattuk meg teljesen a játékunkat, de egyértelmű, hogy jobban oda kell figyelni minden pillanatban. Csalódottak vagyunk, azonban a célunk nem változott: minimum negyvenöt pontot kell szereznünk, aztán lehet újabb célt kitűzni magunk elé.

NB I, 2020–2021, 24. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 2., KEDD
Kisvárda–Puskás Akadémia 0–1
Kisvárda,Várkerti StadionBogár Gergő
Budapest Honvéd–MTK Budapest 3–2 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
Ferencvárosi TC–DVTK 1–0
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
MÁRCIUS 3., SZERDA
15.15: Mezőkövesd–ZTE (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
17.30: Újpest FC–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
20.00: Mol Fehérvár FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóVad II István
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34 57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4 42
3. Mol Fehérvár 23 10 6 7 46–28 +18 36
4. MTK Budapest 24 9 7 8 35–33 +2 34
5. Paksi FC 23 9 5 9 46–43 +3 32
6. Mezőkövesd 23 8 7 8 25–29 –4 31
7. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9 31
8. Újpest FC 23 8 4 11 29–49 –20 28
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1 28
10. Budafoki MTE 23 7 5 11 29–42 –13 26
11. Zalaegerszegi TE 23 7 4 12 40–43 –3 25
12. Diósgyőri VTK 24 6 3 15 28–41 –13 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik