NB I: Lucas századik bajnokija következhet

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 07:31
null
Többet szeretne játszani Lucas, aki a hétvégén mérföldkőhöz érkezhet (FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/LANG RÓBERT)
Kinek az első, kinek a századik: Milos Kruscsics kisvárdai bemutatkozó bajnokija a csapatkapitány Lucasnak jubileumi fellépés lehet a labda rúgó NB I hétvégi fordulójában.



A VEZETŐEDZŐ ÚJ, a csapatkapitány a régi.

Míg Milos Kruscsics kisvárdai bemutatkozására készül szombaton, a brazil-magyar középpályás Lucas a századik NB I-es mérkőzésére. A 33 éves csupa szív futballista az eddigi 99 élvonalbeli fellépéséből hármat játszott debreceni, 96-ot kisvárdai futballistaként.

„Nem tartom számon, hány mérkőzésnél járok, de mindig van, aki figyelmeztet rá  – mondta lapunknak a csapat csütörtöki edzése után Lucas.  – Örülök, hogy Kisvárdán előkelő helyen állok a rangsorban, mert már nyolcadik éve ide kötődöm. Kis csalódás, hogy nem értem el korábban ezt a szép számot, de sérülések miatt egymás után két műtéten is átestem, majdnem egy évet kihagytam, aztán kölcsönbe kerültem Diósgyőrbe, a visszatérésem óta pedig már kevesebb lehetőséghez jutok. Úgy vélem, a minőség is fontos, vannak olyan játékosok, akiknek több meccsük van, de igazán nagy célokért nem futballozhattak, nekem szerencsére ez megadatott.”

Az edzőváltás talán megteremti a több esélyt a csapatkapitánynak – vajon ilyenkor motiváltabb egy játékos, jobban akar bizonyítani?

„Nem volt bajom az előző edzői stábbal, de tény, nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna – mondta Lucas. – Bízom benne, hogy több szerephez jutok a folytatásban. Kevés idő volt még felmérni, mennyire más Milos Kruscsics stílusa, mint a korábbi edzőinké, de bizakodó hangulatban várjuk a Puskás Akadémia elleni szombati mérkőzést.”

A két csapat bajnoki párharcai közül az utóbbi kilenc alkalommal sosem tudott nyerni az otthonában játszó fél, legutóbb 2020. február 15-én született hazai győzelem, akkor a PAFC 3–1-re győzött Felcsúton.

Meg lehet fejteni, hogy mi ennek az oka? – kérdeztük Lucast, akinek az első, Pancho Arénában játszott bajnoki különösen emlékezetes.

„Talán azért, mert játéktudásban nagyon közel van egymáshoz a két csapat, mindkettőben nagyszerű futballisták játszanak, agresszív stílus jellemzi a mindkét oldalt – elemezte a helyzetet a jubileum előtt álló középpályás. – Mindkét együttes jól kontrázik, és mivel általában az otthon játszónál van többet a labda, a vendég inkább a kontrázás lehetőségével él. Igazából mégsem tudom, miért alakult így, de éppen itt az ideje, hogy véget érjen ez a sorozat, és hazai pályán is legyőzzük a Puskás Akadémiát. Igen, vannak emlékezetes meccseim Felcsútról, az első NB I- es évünk ötödik fordulójában én szereztem ott a klub történetének első élvonalbeli gólját, ami az első kisvárdai pontot jelentette a legjobbak mezőnyében. De nyertünk ott négy nullára, legutóbb novemberben pedig egy nullára, a győztes gólból akkor is sikerült kivennem a részem. Bízunk benne, hogy jótékony hatással lesz a teljesítményünkre az edzőváltás, és három ponttal gazdagodunk szombaton.”

NB I
25. FORDULÓ
Április 1., szombat

13.00: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Budapest Honvéd–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Április 2., vasárnap
14.15: Kecskeméti TE–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.00: Debreceni VSC–Vasas FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47–20 +27 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Puskás Akadémia 24 9 9 6 34–30 +4 36
4. Paksi FC 24 10 5 9 43–40 +3 35
5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
6. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
7. Zalaegerszegi TE 24 8 6 10 29–28 +1 30
8. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19–31 –12 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik