NB I: japán csatárral erősíthet a Debrecen - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 15:23
A Valencia News információja szerint japán támadóval erősíthet a DVSC-Teva. A 23 éves Ibuszuki Hirosi a Valencia B-től érkezhet Magyarországra.

Ibuszuki 2009-ben érkezett Spanyolországba, ahol a Girona igazolta át, de kölcsönadta először a Zaragoza B-nek, majd a Sabadellnek. Ezt követően először a Sevilla B-ben szerepelt, majd 2012 januárjában az első osztályú csapat tagjaként a Primera Divisiónban is bemutatkozhatott. Az elmúlt szezonban a Valencia B csapatában kapott szerepet, ahol hétszer volt eredményes a 193 cm magas támadó.

A hírek szerint a Valencia úgy egyezik bele a jövő szezon végéig érvényes szerződéssel bíró játékos átigazolásába, hogy egy esetleges továbbértékesítésből ötven százalékban részesülne.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Burics András (KTE – kölcsönből vissza), Engel Alex (Vasas – kölcsönből vissza?), Gál Mátyás (Vasas – kölcsönből vissza?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE – kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsönből vissza), Szűcs István (Létavértes – kölcsönből vissza?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Balajti Ádám (Mezőkövesd után Haladás?), Bernáth Csaba (visszavonult), Kovács Ádám (KTE – kölcsönbe?), Króner Martin (ZTE – kölcsönbe), Kuti Krisztián (KTE?), Pölöskey Péter (?), Spitzmüller István (Nyíregyháza), Szécsi Márk (KTE után Nyíregyháza – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Gyurján Bence (Haladás), Ibuszuki Hirosi (japán, Valencia B – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik