NB I: íme, ki hogyan juthat be a stadionokba a hét végén

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 19:20
null
Felcsúton PAFC- és FTC-szurkoló is mehet meccsre vasárnap (Fotó: Koncz György)
A hét végi NB I-es forduló összes mérkőzésére engednek be szurkolókat a stadionokba – közölték csütörtökön az érintett klubok azután, hogy a Magyar Közlönyben megjelent, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett közönség előtt is megrendezhetőek a szabadtéri sportesemények.

A 26. forduló nyitó mérkőzésén a Kaposvár a Zalaegerszeget fogadja, a pénteken 20 órakor kezdődő találkozót ugyancsak nézők előtt rendezik, ám további részleteket nem közölt honlapján a vendéglátó somogyi klub.

Szombaton a Kisvárda az Újpestet, a DVTK a Mezőkövesdet, míg a Paks a Fehérvárt látja vendégül.

A Kisvárda honlapján kiemelte: a kormányrendelet értelmében minden negyedik székre ülhetnek majd szurkolók. A klub első körben a bérleteseknek biztosít lehetőséget, ezt követően a még megmaradt ülőhelyek számának ismeretében ad újabb tájékoztatást.

„A DVTK természetesen megnyitja a stadion kapuit, mert mi rendelkezünk az ország egyik legjobb és legnagyobb szurkolótáborával – idézte a miskolci klub oldala Sántha Gergely elnököt. – A szabályok betartásával több mint háromezer néző szoríthat a helyszínen, így biztosak lehetünk abban, hogy ilyen körülmények között is Diósgyőrben lesz a legjobb hangulat.”

A honlapon hozzátették: a bérletek érvényesek, ám a kötelező távolságtartás miatt nem mindenki szurkolhat a megszokott helyéről. A fennmaradó helyekre a jegyértékesítő rendszer kalibrálása után – várhatóan pénteken délelőtt – online lehet belépőjegyet vásárolni változatlan jegyárak mellett.

A Paks közleménye szerint csak online – a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon – és csak Paksi FC-s szurkolói kártyával vásárolhatnak belépőket a korábbiakkal azonos áron, így helyszíni jegyvásárlásra még a meccsnapon sem lesz lehetőség. A bérleteseknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítik, hogy az egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak, valamint megjelölik az általuk elfoglalható székeket.

Vasárnap Honvéd–Debrecen és Puskás Akadémia–Ferencváros összecsapásokra kerül sor.

A Honvéd bejelentése alapján az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett hazai mérkőzéseiket a bérletesek tekinthetik meg, akik a beléptetésnél a bérletük felmutatásával léphetnek be a stadionba. A mérkőzésen korlátozott számban vendégszurkolók is jelen lehetnek, a vendégszektorba érvényes belépőket a DVSC értékesíti. A bejáratnál minden érkezőnél lázat mérnek, illetve kötelező lesz a maszk viselése is. A beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségeknél érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek el, kérik ezek rendszeres és alapos használatát.

A Puskás Akadémia weboldala arról számolt be, hogy az éves bérlettel, illetve a 15+1 alkalmas bérletettel, valamint a felcsúti lakcímkártyával rendelkező szurkolóink léphetnek be a Pancho Arénába. A belépőkhöz bérletük, illetve lakcímkártyájuk felmutatásával juthatnak hozzá a helyszínen a belépési pontokon – itt a kötelező másfél méteres védőtávolságot padlómatricákkal jelzik –, és kizárólag a jegyen feltüntetett ülőhelyet foglalhatják el. A vendégszurkolók számára korlátozott számban biztosított jegyeket az FTC értékesíti.

NB I, 2019–2020, 26. FORDULÓ
MÁJUS 29., PÉNTEK
HELYSZÍN
20.00: Kaposvár–ZTE
Kaposvár, Rákóczi Stadion
MÁJUS 30., SZOMBAT
16.55: Kisvárda–ÚjpestKisvárda,Várkerti Stadion
19.00: DVTK–Mezőkövesd
Miskolc, DVTK Stadion
21.05: Paks–Mol Fehérvár
Paks, Paksi FC Stadion
MÁJUS 31., VASÁRNAP
18.55: Bp. Honvéd–DVSC
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
21.05: Puskás Akadémia–FTC
Felcsút, Pancho Aréna
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Az összes mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 18 5 2 47–20 +27 59
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 25 9 3 13 37–46 –9 30
9. Újpest FC 25 8 5 12 31–38 –7 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC25 312119–57–3810

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik