NB I: Ez így idegborzoló és komolytalan – Waltner Róbert

B. L./K. T. I.B. L./K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.08.08. 09:44
null
Waltner Róbertet elkeserítették a VAR döntései (Katona Tibor/Zalai Hírlap, archív)
Mint beszámoltunk róla, öt gólt, három piros lapot és rengeteg fordulatot hozott a Mezőkövesd és a ZTE találkozója a labdarúgó NB I 2. fordulójában – a meccset a Mezőkövesd nyerte meg. A találkozót követően mind a két vezetőedző, Pintér Attila és Waltner Róbert is szót ejtett a videobíró-rendszerről.

 

Mezőkövesd–ZTE 3–2

Pintér Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője
Ilyen hazai bemutatkozásról álmodott?
– Nekünk roppant fontosak a szurkolóink, szeretjük őket kiszolgálni, örülök, hogy ismét három pontot szereztünk. Fordulatos, jó mérkőzést játszottunk, szerintem a nézők és a televíziókészülék előtt ülők egyaránt jól szórakoztak. Adódtak lehetőségeink a találkozó lezárására, de a második félidő elején kicsit belealudtunk a mérkőzésbe.
Két balhátvéd is hiányzott csapatából, fejtörést okozott a helyettes megtalálása?
– Átmeneti megoldások jöhettek szóba. Arra fel tudtunk készülni, hogy a vendégek mit játszanak, az volt az elsődleges szempont, hogy ballábas futballista kerüljön a védelem bal oldalára. Ezért döntöttem Matija Katanec mellett, de hát ő sem vérbeli balbekk. Látjuk a problémáinkat, ezeket szeretnénk minél előbb orvosolni.
Mit szól az elhúzódó VAR-elemzésekhez?
– Szerintem jó megoldás, de valamit ki kell találni, hogy felgyorsuljon a vizsgálat üteme. Nem szerencsés, ha egy tizenegyes megítélése előtt öt percet kell várni a döntés megszületésére. A rendszer egyébként visszaad annyit, amennyit esetleg elvesz tőlünk.

Waltner Róbert, a Zalaegerszeg vezetőedzője
Miért maradt el a pontszerzés?
– Fájdalmas mérkőzésen vagyunk túl, másképpen is alakulhatott volna. Természetesen magunkat is okolhatjuk, különösen a két piros lap miatt. Két gólt elvettek tőlünk, nevetséges kiállításokat ítéltek, hiába helyeztük nyomás alá a Mezőkövesdet, ezúttal szerencsésebb volt nálunk.
Gondolta volna nulla-kettőnél, hogy csapata talpra tud állni?
– Természetesen! Fontos szempont, hogy sohasem adjuk fel. Egy-egy labdarúgónak nincs lehetetlen feladat, és ha elhiszi, hogy meg tudja csinálni, van esélye rá. Az első tizenöt percben kellett volna többet nyújtanunk.
Elkeserítették a VAR döntései?
– Igen. Meg tudom érteni edzőkollégáimat, akiket már az első fordulóban kiborított néhány VAR-döntés. Fontos, hogy mit néznek vissza a videózás során. Az ötödik percben a játékvezető közvetlen közelről határozhatott, amikor büntetőt ítélt, aztán ötperces vizsgálódást követően vonta azt vissza. Ez így idegborzoló és komolytalan.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Mezőkövesd–ZTE 3
–2 (Jurina 15., Cseri 45+9. – 11-esből, Besirovic 86., ill. Koszta M. 67., Szerafimov 69.)

Mezőkövesd,
Városi Stadion.Vezette:Pillók
Kiállítva:
Drazsics (81., Mezőkövesd), ill. Kálnoki-Kis (83., ZTE), Bobál D. (88., ZTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik