Legyőzte a Videotont, 14. aranyát nyerte a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.27. 18:49
null
A Honvéd története 14. bajnoki címét szerezte meg (Fotó: Veres Viktor)
Hazai pályán ünnepelhette története 14. bajnoki aranyérmét a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, miután az NB I utolsó fordulójában, a gólkirály Eppel Márton találatával 1–0-ra legyőzte a Videotont.

 

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–VIDEOTON 1–0 (Eppel 60.)
Budapest,
Bozsik-stadion, V: Bognár Tamás

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Kispesten minden adva volt a bajnoki döntőhöz, az NB I utolsó fordulójában a két egyaránt 62 pontos csapat, a Honvéd és a Videoton 8500 néző előtt csapott össze egymással. Az aranyérem két várományosa fordulókon át üldözte egymást, a felek felváltva vezették a bajnokságot, az utolsó négy fordulóra azonban megmerevedett a tabella, a pontazonosság pedig a több győzelmet arató Honvédnak kedvezett.

A Videotonnak egyetlen esélye maradt az aranyéremre, nyernie kellett idegenben, a fehérváriak ennek megfelelően lendületesen is kezdték a mérkőzést, miután „Petibá” – így szerepelt a neve 75-ös számú mezén – elvégezte a kezdőrúgást.

A 8. percben Scsepovics kapott nagyszerű indítást a bal oldalon Suljictól, lendületből elvitte Baráth mellett, ziccerben törhetett kapura, de utolsó mozdulatával hosszan tolta meg a labdát, és a védő utolérve őt szögletre mentett.

Az első sarokrúgást egy újabb követte, Lazovics pedig megpróbálkozott a rövid sarokba csavarni, de Gróf résen volt, és visszavetődve nagyot védett. Aztán a kapust kellett ápolni, mert Stopira sarkazós próbálkozásával állon rúgta, szerencséjére a kisebb véres seb miatt nem kellett lecserélni.

Ahogy a hazaiak lábra kaptak, úgy vált egyre paprikásabbá a mérkőzés. Bognár játékvezető „nem akarta szétfújni” a játékot, így egyre keményebbé váltak a belépők, Marco Rossi pedig nem egyszer a pálya területére belépve reklamált.

A 38. percben Lanzafame bal oldali szabadrúgására Kamber jól érkezett, de közeli fejesét Kovácsik nagy bravúrral ütötte szögletre. Nem múlt el azonban a veszély, az újabb középre ívelt labdát Baráth csúsztatta meg, Kovácsiknak ismét nagyot kellett védenie.

A 41. percben Bognár csak elővette egyik lapját, az oldalvonal mentén Lazovics megrúgta Lanzafamét, aki felpattanva elégtételt kívánt venni, a végén mindketten sárgát kaptak.

A 44. percben Koszta távoli lövését ismét Kovácsik védte.

Az első félidő öt perc hosszabbítással zárult, majd egy füstbomba-bemutató miatt két percig állt a játék a második játékrész elején is. Az 53. percben Suljic szerzett labdát, de hiába volt lépéselőnyben a 16-oson belül, nem tudott helyzetig eljutni.

Egy perc múlva Lazovics nagy pillanatai következtek, a szerb csatár egy szabálytalanság után hosszú másodpercekig dobálta magát súlyos sérülést színlelve, majd miután a játékvezető figyelmeztette, felpattant a földről.

A 60. percben jött a hazai gól: King jobbról a rövidre lőtte be a labdát, Eppel pedig – megelőzve Viníciust – a bal sarokba lőtt (1–0).

Henning Berg azonnal cserélt, jött Géresi, majd nem sokkal később Hadzic is, de az utolsó 20 percben helyzetig sem jutott el a vendég csapat.

A Honvéd a győzelmével 1993 után először, összességében 14. alkalommal lett bajnok.

A 2016–2017-ES BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25 65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37 62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10 52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4 45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10 37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30 24

 

NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Mezőkövesd 1–1Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Berke Balázs
Ferencváros–Újpest FC 2–0Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Paksi FC–MTK Budapest 1–1Paks, Városi StadionIványi Zoltán
Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2Sopron, Városi StadionSzilasi Szabolcs
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik