MLSZ: négy NB I-es csapatot is szurkolóik miatt büntettek

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 18:36
null
A Fradii négy meccs, köztük a DVSC elleni idegenbeli találkozó után is büntetést kapott szurkolóinak viselkedése miatt (Fotó: Kovács Péter)
Az Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján tette közzé a fegyelmi bizottság (FEB) december 21-i ülésén született határozatokat – testület négy NB I-es klubot is szurkolói rendzavarás miatt büntetett meg, egy pedig írásbeli figyelmeztetést kapott. 

A FEB összevont eljárás alapján az Újpestet, a Honvéd és a ZTE elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén szurkolóinak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, tárgyak játéktérre dobása és pirotechnikai eszközök ismétlődő használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Az FTC-t, a Mezőkövesd és a DVSC elleni idegenbeli, valamint a Puskás Akadémia és a DVSC elleni hazai bajnoki mérkőzésén szurkolóinak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök ismétlődő használata) ugyancsak pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A Honvédot, az Újpest elleni hazai és az FTC elleni idegenbeli mérkőzésén szurkolóinak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések ismétlődő bekiabálása) kötelezték pénzbüntetésre.

A ZTE-t a DVSC és az Újpest elleni hazai és a Honvéd elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén szurkolóinak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések ismétlődő bekiabálása) sújtotta pénzbüntetéssel.

A pénzbüntetések konkrét összegét egyik esetben sem közölte az MLSZ.

A FEB a Gyirmót–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC-t szurkolóinak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményéért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések ismétlődő bekiabálása) írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

A további, nem az OTP Bank Ligát érintő határozatokról itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
20 perce

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
9 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
11 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
12 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
13 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
14 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
15 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
17 órája
Ezek is érdekelhetik