Kiesett a címvédő FTC, a Diósgyőr lesz a Vidi ellenfele

Vágólapra másolva!
2014.04.30. 17:32
null
Az első meccseb hazai pályán kapott ki a Fradi, de a visszavágón sem tudott győzni (Fotó: Fuszek Gábor – archív)
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágóján a Diósgyőr a Ferencvárost fogadta. A negyven percen át emberhátrányban játszó DVTK 3–2-es összesítéssel jutott a Ligakupa döntőjébe, és a Videoton ellenfele lesz a fináléban.

LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DVTK–FERENCVÁROS 1–1 (Bacsa, 42., ill. Mateos 52. – 11-esből)
A KEZDŐCSAPATOK

DVTK: Rados – Husic, Alves, Debreceni, Kosztics – Egerszegi (Grumics), Quintero, Eperjesi, Gosztonyi (Vadász) – Bacsa, Futács (Kádár).
FTC: Dibusz – Jovanovic, Mateos, Besic, Nagy D. (Ugrai) – Busai, Gyömbér – Holman (Csukics), Péter, Somália – Böde
Összesítésben: 3–2 (az első mérkőzésen: 2–1
)

A Ligakupa elődöntőjében a Ferencváros győzelmi kényszerben lépett pályára, hiszen az első találkozón 2–1-re kikapott otthon a Diósgyőrtől. A mérkőzés előtt a két csapat játékosai összeálltak egy közös csapatképre banánnal a kezükben, hogy Dani Alves példáját követve hitet tegyenek a rasszizmus minden formája ellen.

DOLL KIFAKADT, VÁLTOZÁS A CSATÁRSORBAN

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, így maximális koncentrációra volt szükségünk. Ugye a hétvégén belefutottunk egy 4–0-s vereségbe, egy ilyen meccs után rendkívül nehéz jól teljesíteni, ám ezúttal a csapat megmutatta az erejét. A Ferencvárosnak voltak lehetőségei, és bár ma sem játszottunk jól, taktikusan és fegyelmezetten sikerült kivívnunk a továbbjutást" összegzett a Sport Televíziónak Debreceni András, a Diósgyőr labdarúgója.

„Ez igazi férfimunka volt, gratulálok a csapatnak, megérdemeltük, hogy a döntőbe jutottunk, de ehhez nagyban hozzájárult, hogy az első mérkőzés után közel kerültünk a továbbjutáshoz. Ma is voltak nagy helyzeteink, hatalmas taktikai csatát vívtunk tíz játékossal is, mi kihasználtuk, a Ferencváros nem, ez volt a különbség. A meccs végén kértem, hogy két csatárral játszunk, mert így le tudjuk őket kontrázni, ami ugyan sikerült, de a gól elmaradt, pedig Bacsa Patriknak és Futács Márkónak is megvoltak a lehetőségei. Ez az egyik döntőnk, szeretnénk a másikba, a Magyar Kupa fináléjába is bejutni" – értékelt Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.

„Egyszerűen nem sikerült megszereznünk a második gólunkat. Nagyon jól harcoltunk, a szélsőink játéka is megfelelő volt, de középen nem ment a játék. Az első perctől kezdve futballozni szerettünk volna, de a támadójátékunk minőségével hónapok óta nem vagyok elégedett, és nem csak arról van szó, hogy nem szerzünk gólokat, nem mozgunk eleget és nem szerzünk labdákat, arra pedig nem hagyatkozhatunk, hogy valamelyik középpályásunk, majd eltalálja a kaput A következő szezontól a csatársor arculatát meg kell változtatni. Ez túl kevés a mi szintünkhöz, illetve ahhoz is, hogy ezek a játékosok az új idényben is a Ferencvárosban futballozzanak" – mondta dühösen Thomas Doll, a vendégek mestere.

A két edző közül Tomiszlav Szivics győzelmet várt, de utalt rá, hogy a többfrontos küzdelemhez kevés az embere. Thomas Doll azzal volt elégedetlen, hogy kevés néző választotta délutáni szórakozásnak a Ligakupa-meccset, ezért felhívta a szövetség figyelmét, hogy talán érdemes lenne újragondolni a jövő évi versenynaptárat…

A hazaiakat értelemszerűen nem siettette semmi, így hát nem is siettek, nyugodtan tették-vették a labdát, és várták, hogy támadjanak a vendégek. Ezt a Fradi meg is tette, ment előre, de igazi lehetőséget nem tudott kialakítani a vendég csapat. Az iram jó volt, de a sűrű DVTK-védelmen a Ferencváros ritkán tudott átjutni. Leginkább távoli lövésekkel veszélyeztettek, amelyek nem okoztak gondot Radosnak.

Már mindenki azt gondolta, hogy döntetlennel ér véget az első játékrész, amikor a 44. percben szépségdíjas góllal szerzett vezetést a Diósgyőr. Bacsa cselezte ki a tizenhatos bal oldalánál Gyömbért és Besicet, majd Mateos mellett is elment, kiosztott egy kötényt Jovanovicnak, és 4 méterről okosan a rövidbe rúgta a Diósgyőr vezető gólját. Nagyszerű egyéni alakítás volt. 1–0

A második félidőben emelte a fordulatszámot a zöld-fehér csapat, és szervezett támadásokkal tört az egyenlítésre. Előbb az 50. percben Böde hagyott ki nagy lehetőséget, de két perccel később már egyenlített a Ferencváros. Somália került gólhelyzetbe, de okosan középre játszott, ahol a veszélyesen érkező Busait Eperjesi fellökte a kapu előtt. Tizenegyes a Fradinak és kiállítás a DVTK csapatában.

Mateos állt a labda mögé, és bár Rados jó irányba mozdult, bele is ért, a lövés bepattant a jobb kapufáról. 1–1

A tíz emberre fogyatkozó DVTK ettől kezdve sündisznóállásba húzódott, és gyors kontráiban reménykedett. Nem is ok nélkül, mert Bacsa és Futács is gólt lőhetett volna egy-egy ilyen megugrásból.

A Ferencváros mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani, így hát bele kellett nyugodnia abba, hogy nem védheti meg a címét, mert 3–2-es összesítéssel a DVTK jutott a Ligakupa döntőjébe, amelyet hazai pályán vívhat meg a Videotonnal.

PERCRŐL PERCRE

94. perc: Vége a meccsnek, a Diósgyőr jutott a Ligakupa döntőjébe, amely Diósgyőrben lesz május 13-án.
92. perc: Rados kapott sárga lapot időhúzásért.
90. perc: NÉGY PERC A HOSSZABBÍTÁS.
87. perc:
Újabb gyors hazai kontra végén Bacsa került helyzetbe, de 4 méterről nem tudta Dibusz mellett eltolni a labdát.
86. perc: Még egy csere a Fradiban, Holman helyett Csukics a pályán.
84. perc:
Gyors kontra után Bacsa került helyzetbe, de 16 méterről nem találta el a kaput.
83. perc: Egerszegi helyett Grumics játszik az utolsó percekben.
80. perc:
Jovanovics beadása után Holman fejelhetett 7 méterről, de a fejes gyenge volt, Rados simán megfogta.
74. perc: Cserélt a Ferencváros is. Nagy Dominik helyett Ugrai Roland érkezett.
72. perc: Futács helyett Kádár a pályán. Védekezik a Diósgyőr.
71. perc:
Futács rajtolt egy hosszú indításra, elhúzta a labdát a kifutó Dibusz mellett, de kisodródott, nem tudta eldönteni, hogy beadni vagy kapura lőni akarja, de az biztos, hogy sem kaput, sem csapattársat nem talált.
67. perc: Mateos
kapott sárga lapott, mert szabálytalankodott Futáccsal.
64. perc:Holman és Kosztics ütközött, a DVTK-játékos fájdalmas arccal a földön maradt, és ápolásra szorult. A Ferencváros játékosa sárga lapot kapott.
60. perc: Mateos lőtt veszélyesen, vagy negyven méterről, de Rados szögletre mentett.
54. perc: Cserélt a DVTK. Gosztonyi helyett Vadász a pályán.
52. perc: Mateos állt a labda mögé, és bár Rados jó irányba mozdult, bele is ért, a lövés bepattant a jobb kapufáról. 1–1
51. perc: Tizenegyes a Fradinak és kiállítás a DVTK csapatában. Eperjesi a kiállított. Somália került gólhelyzetbe, de okosan középre játszott, ahol a veszélyesen érkező Busait Eperjesi fellökte a kapu előtt.
50. perc:
Böde kapott Holmantól remek labdát, de öt méterre a kaputól nem tudta ellőni Rados mellett, aki szögletre mentett.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45. perc: Vége az első félidőnek, vezet a DVTK, de a Fradi szempontjából nincs változás, ugyanúgy minimum két gólt kell lőnie, ha tovább akar jutni. 1–0
44. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A DIÓSGYŐR! Bacsa cselezte ki Gyömbért és Besicet, majd Mateos mellett is elment, kiosztott egy kötényt Jovanovicsnak, és 4 méterről okosan a rövidbe rúgta a diósgyőr vezető gólját. Nagyszerű egyéni alakítás volt. 1–0
42. perc:
Tűzijáték a diósgyőri kapu előtt, de Busai és Péter lövése is levágódott a védőkről.
38. perc:
Bal oldali szabadrúgás után Busaihoz jutott a labda az ötös sarkán, de nem merte egyből ellőni, így a védők fel tudtak szabadítani.
A meccs előtt mindkét csapat játékosai egy közös képen csatlakoztak Dani Alves „banánhadműveletéhez". A KÉPHEZ KATT IDE!
28. perc:
Rossz hazai felszabadítás után Busai szerzett labdát, és 25 méterről alig lőtt mellé.
26. perc:
Szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros 30 méterre a DVTK kapujától. Mateos állt a labda mögé, és a lövése be is fért volna a léc alá, ha Rados nem üti szögletre.
23. perc:
Péter cselezte be magát szépen a tizenhatoson belülre, és lőtt is, de Rados szépen védte a jobb alsóra tartó lövést.
21. perc:
Bal oldali beadás után Kosztics suta mozdulattal igyekezett menteni, de szöglet lett belőle.
19. perc: Busai
kapott sárga lapot, mert reklamált a játékvezetőnél.
18. perc:
Jó helyzetből végezhetett el szabadrúgást a Diósgyőr, de a lövést inkább felejtsük el...
10. perc: Rados mentett két fradista elől egy merész kivetődéssel.
9. perc:
Bacsa nézett vádlón a játékvezetőre, mert nem fújta le az ütközését Besiccsel.
6. perc: Nagy Domonik kapott sárga lapot, mert hátulról fellökte Gosztonyit.
4. perc:
Jovanovics kapott labdát, majd 25 méterről rázúdította, de a labda kicsivel elment a léc felett.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A DVTK feketében, a Fradi zöld-fehér csíkos mezben játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik