KTE: A profizmus kiölte az érzelmeket - Horváth a Fradi-meccsről

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 11:10
A KTE-Phoenix Mecano vezetőedzőjének, Horváth Ferencnek érdekes hete van. Tegnap még a Fradi öregfiúk csapatában játszott jótékonysági meccsen, holnap pedig már a kecskemétieket irányítja volt klubja, a Ferencváros ellen. 

„Nincsenek már ilyen érzéseim, ezt a profizmus kiölte belőlem. Szeretem a Fradit, ahogy szeretem a Vidit is, jó pár csapatot kedvelek rajtuk kívül is” – válaszolta Horváth Ferenc a kecskemetite.hu-nak arra a kérdésre, vannak-e még különös érzései, amikor volt csapata ellen készíti fel a Kecskemétet.Horváth Ferenc a kecskemetite.hu-nak arra a kérdésre, vannak-e még különös érzései, amikor volt csapata ellen készíti fel a Kecskemétet.

„Érdekes lesz ez a hét számomra, hiszen csütörtökön a Rakaczki Bence megsegítésére szervezett tornán a Fradi öregfiúkban fogok még játszani – nyilatkozta még a tegnapi torna előtt Horváth. – Ez nagyon fontos és nagyon derék kezdeményezés, örülök, hogy segíthetek valamilyen formában. Szombaton ugye jön a bajnoki, ami persze kiemelt fontosságú. Úgy gondolom, jól felkészültünk, lesznek változások is, szeretnénk nyerni. Véleményem szerint több néző is lett az utóbbi időben, továbbra is úgy akarunk játszani, ahogy az eddig jellemző volt ránk, az utolsó pillanatig küzdve sikerért, ezzel is még több szurkolót visszacsalogatni.”

A szakvezető szerint abból nem érdemes kiindulni, hogy a Ligakupában 2–2-es döntetlent játszottak a Ferencvárossal.

„Más jellegű meccs volt az, bár mindkét együttes erős összeállításban játszott. Megnéztünk több Fradi-meccset is, de a legfontosabbnak azt tartom így két körrel a vége előtt, hogy a játékosok ne menjenek szabadságra. Tisztában legyenek azzal, hogy két fontos mérkőzés van még hátra. Arra törekedtem egész héten, hogy ébren tartsam ezt. Az utolsó fordulókban a koncentráció döntő tényező, ilyenkor már azok a csapatok tudnak jobb eredményeket elérni, amelyeknél a fejekben rend van. Ez mindennel összefügg, egy öt méteres passztól egy helyezkedési hibán át egy kihagyott ziccerig. Nekünk kilencven percen át maximális koncentrációval kell játszanunk, mert a mi csapatunk még nincs olyan szinten, hogy kisujjból kirázzon egy mérkőzést” – fogalmazott Horváth.

Legfrissebb hírek

NB II: a 2. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
12 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
8 órája

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
21 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:03

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 11:45
Ezek is érdekelhetik