Kisvárda: Supka Attila bemutatkozott; újabb két távozó

B. A.B. A.
2020.07.14. 18:24
null
Supka Attila túljutott a bemutatkozáson, amelyet az első edzés követett (Fotó: kisvardafc.hu)
Megkezdte a felkészülést az új idényre a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda, amelynek új vezetőedzőjét, Supka Attilát az első edzés előtt Forrás Zoltán klubmenedzser mutatta be a játékosoknak – adta hírül a kisvardafc.hu.

 

Supka mellett Híres Gábor is most érkezett Kisvárdára – ő lesz a vezetőedző segítője –, rajta kívül Erős Gábor, Bodnár László, valamint kapusedzőként Szabó Attila segíti a szakvezető munkáját.

A klub emellett tudatta, hogy a már korábban bejelentett távozók (Theodorisz Beriosz, Mihai Minca) mellett Nemanja Obradovics és Rados Protics is elhagyja az egyesületet – mindkét szerb játékosnak lejárt a szerződése, így szabadon igazolható játékosként távoznak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, DVTK)
Távozók: Theodorisz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, DVTK – szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román – szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Gyerekek előtt nyerhetnek a hétvégén az angyalföldi futballisták

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 07:08

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02