Honvéd: újabb fiatallal kötöttek profi szerződést

2020.08.18. 10:01
null
Honvéd-edzés (Fotó: Földi Imre)
Aláírta karrierje első profi szerződését Bocskay Bertalan: a Honvéd fiatal labdarúgója két évre, hosszabbítási opcióval kötelezte el magát a kispestiekhez – tudtuk meg a klubhonlapról.

„Thierry Gale-hez hasonlóan Berci is a felnőttkerettel csinálta végig a felkészülést, és jó benyomást tett a szakmai stábra – mondta Kun Gábor ügyvezető a Honvéd fiatal tehetségéről. – Reméljük, töretlen lesz a fejlődése, és akkor meglesz a lehetősége, hogy az első osztályban is bemutatkozzon.”

Az U16-os és U17-es együttessel is bajnoki címet ünneplő akadémista 2015 óta erősíti a kispesti utánpótlást, míg az előző szezon első felében az U19-es csapatban a legstabilabb játékot nyújtotta.

„Nagyon jó érzés volt aláírni az első profi szerződésem, ez nagyon nagy löketet ad a folytatásra – idézi a klubhonlap Bocskay Bertalant. – Rengeteg munka kellett ahhoz, hogy idáig eljussak, hogy itt legyek a felnőttcsapat kapujában, most új fejezet jön, de ugyanúgy kell dolgoznom tovább. Szeretnék minél többet készülni az első csapattal, szokni a környezetet és felnőni a felnőttfocihoz. Ha lehetőséget kapok Bódog Tamástól és a Honvédtól, ha bizalmat szavaznak nekem, akkor próbálok élni vele, biztos, hogy minden perc öröm lesz a pályán.”

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
3 órája

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 23:45

NB II: képernyőre kerül a Vasas és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik