Honvéd: újabb fiatal magyar tehetség került Olaszországba

T. B.T. B.
2021.09.15. 10:47
null
Török Kevin (jobbra) Leccében kap lehetőséget (Fotó: honvedfc.hu)
Török Kevin, a Budapest Honvéd korosztályos válogatott futballistája a Lecce kölcsönjátékosaként szerepel majd a 2021–2022-es idényben, adta tudtul a klub honlapja.

A 18 esztendős tehetség a Honvéd színeiben a felnőttek között egy Magyar Kupa- és 35 NB III-as találkozón lépett eddig pályára. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos Bartha Botond, Megyeri Gábor és Dénes Adrián után már a negyedik Honvéd-akadémista, aki idén Olaszországba szerződött.

Bartha Botond a jelenleg a Bologna Primavera csapatát erősíti. A 18 éves kapust, Megyeri Gábort pedig még a mögöttünk hagyott idényre vette kölcsön az AS Roma, aki tapasztalatairól lapunknak is beszámolt. Dénes Adrián pedig a Fiorentina utánpótlásába került.

Török Kevint a Serie B-ben szereplő Lecce vette kölcsön a 2021–2022-es évadra. Török a klub Primavera-csapatában fog szerepelni.

Legfrissebb hírek

Különleges első félidőt produkált a Como, Lukaku idénybeli első gólja győzelmet ért a Napolinak

Olasz labdarúgás
8 órája

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
11 órája

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
12 órája

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Sokáig tartotta magát a Lecce, de kikapott az Intertől

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 20:12

Nyert idegenben, újra nem áll kieső helyen a Lecce

Olasz labdarúgás
2026.02.16. 22:52

Hátrányból felállva hozta a kötelezőt a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Fontos rangadót nyert a Vasas a Kecskemét ellen, a Honvéd csak ikszelt a Budafok otthonában – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.08. 18:59
Ezek is érdekelhetik