Haladás: az MLS-ből is érdeklődnek a „kis” Mancini iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.05. 12:38
A tuttomercatoweb.com oldal arról számolt be, hogy a Szombathelyi Haladás olasz labdarúgója, Andrea Mancini iránt az amerikai DC United mellett a szlovén Gorica érdeklődik.

A szombathelyiek által télen Kispestről szerződtetett játékosnak a Haladásban is csak kiegészítő szerepe volt: ahogy ősszel, úgy tavasszal is csupán két NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz. Ennek ellenére, amint arról a Nemzeti Sport Online-nak bő egy hónapja nyilatkozott, a jövőjét Magyarországon képzelte el, Budapesten készült éttermet nyitni.amint arról a Nemzeti Sport Online-nak bő egy hónapja nyilatkozott, a jövőjét Magyarországon képzelte el, Budapesten készült éttermet nyitni.

Elképzelését megmásíthatja, ha végül úgy dönt, hogy elhagyja hazánkat, és a labdarúgásban máshol próbál meg érvényesülni. A DC United speciel az MLS-ben ligaelső – 15 bajnokin 28 pontot szerzett –, a Gorica pedig osztályozós helyen végzett a szlovén élvonalban. Utóbbi együttes azóta tett egy újabb lépést a kiesés felé, miután az osztályozó első, hazai felvonásán gól nélküli döntetlent játszott.

„Van egy nagyon jó lehetőségem Magyarországról, de külföldről is érdeklődnek utánam. Néhány nap múlva dől el a sorsom” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Andrea Mancini.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Király Gábor (Fulham – Anglia)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia, ?), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd, ?), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia, ?), Varga Gábor (Ajka, ?), Zsirai Martin (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg)
Távozók: Rózsa Dániel (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd?), Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Távozhatnak: Iszlai Bence (szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DC United – Egyesült Államok, Gorica – Szlovénia,), Tommaso Rocchi (lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik