Segítség Szombathelynek, nemzetközi meccsek a Haladás Sportkomplexumban

G. J.G. J.
2024.05.27. 14:59
Fotó: Szombathelyi Haladás
Három válogatott mérkőzés sikeres megrendezésével kerülne vissza a futball nemzetközi piacára a szombathelyi Haladás Sportkomplexum.

A Haladás labdarúgócsapata ugyan a pályán kiharcolta az NB II-ben maradást, de anyagi problémái miatt nem kapta meg a következő idényre szóló licencet, így nem indulhat a másodosztályban. Nem csoda, ha enyhén szólva is rossz a futball közhangulat a városban.

Ezen (is) próbálna meg változtatni a Haladás Sportkomplexum, mely június 3. és 11. között három hivatalos nemzetközi válogatott mérkőzésnek ad otthon.

Évekkel ezelőtt már a vasi megyeszékhelyre hoztuk az angol Arsenalt, az olasz Sampdoriát vagy éppen a német Werder Bremen és 1860 München együttesét, Szombathely, illetve a klub pedig akkor tökéletes házigazdának bizonyult – tájékoztatta a megjelent újságírókat a rendezvénysorozattal kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatón a mérkőzések főszervezője, Gelei Károly. – Szeretnénk, ha a Haladás Sportkomplexum, mint nemzetközi sportrendezvények lehetséges helyszíne visszakerülne a nemzetközi porondra. Arról már nem is beszélve, hogy a mostani három válogatott mérkőzés stadion bérleti díja jelentős bevételt is jelent.”

Az elkövetkező napokban Albánia, Lichtenstein, Azerbajdzsán és Kazahsztán válogatottjai lépnek pályára Szombathelyen. Közülük kettő Magyarországon, kettő Ausztriában edzőtáborozik.

Már régebbi keletű az együttműködésünk Gelei Károllyal, csak a covid-járvány húzta keresztül elképzeléseinket az elmúlt években – erről már Gál Sándor, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.ügyvezetője beszélt. – Most hosszas előkészületek, tárgyalások után sikerült a Rohonci úti stadionba hozni a három válogatott találkozót. Reményeink szerint ezzel a rendezvénysorozattal ismét kinyílnak a nemzetközi kapuk számunkra, és több, a korábbihoz is hasonló meccsel tudjuk meglepni a szombathelyi sport-, illetve futballbarátokat.”

A június 14-én kezdődő Európa-bajnokságra Albánia a szomszédos Ausztriában készül, és akárcsak a magyar válogatott, nemzetközi felkészülési meccsekkel próbál top formába kerülni. Az albán válogatottat ma már komolyan kell venni. Az egykori brazil válogatott, az Arsenalban, Barcelonában és a Manchester Cityben futballozó Sylvinho dirigálta gárda Csehországot és Lengyelországot legyőzve megnyerte selejtezőcsoportját és másodjára vívta ki a kontinensvetélkedőn való szereplés lehetőségét. Játékosai nagy része nyugat-európai bajnokságokban futballoznak, Etrit Berisha például az Empoliban, míg Elseid Hysaj a Lazióban. Miután az azerbajdzsániak megtudták, hogy Albánia két meccsét is Szombathelyen rendezi, ők is bevállaltak még egy mérkőzést, és ellenfélként meghívták a kazah nemzeti csapatot.

Albánia a 2024-es Európa-bajnokságon kimondottan nehéz csoportba került, Olaszország, Horvátország és Spanyolország ellen lép pályára Németországban.

VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK SZOMBATHELYEN 
Június 3., hétfő
20.00: Albánia–Lichenstein

Június 7., péntek
19.00: Albánia–Azerbajdzsán

Június 11., kedd
16.00: Azerbajdzsán–Kazahsztán

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48

Az angolok legyőzése után a japán szurkolók szemetet szedtek a Wembleyben – videó

Foci vb 2026
2026.04.01. 10:34

A görögök láttak javulást a válogatottjuk játékában a mieink ellen – lapszemle

Magyar válogatott
2026.04.01. 09:08

Douénak vasárnapig nem volt válogatott gólja – most már több is van

Minden más foci
2026.03.29. 23:05

Schön Szabolcs volt a válogatott legjobbja a szlovénok ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2026.03.28. 22:35

Marco Rossi sok játékosát megdicsérte és visszatért Arne Slot mondatai kapcsán tett nyilatkozatára is

Magyar válogatott
2026.03.28. 21:37

„Nem mondhatom, hogy tökéletesre sikerült, de belefér szerintem” – a győztes gólt szerző Schön a gólöröméről

Magyar válogatott
2026.03.28. 20:12

Marco Rossi Arne Slot kijelentéséről: Elvárnám, hogy az edzők ne mondják meg a szövetségi kapitányoknak, mit tegyenek

Magyar válogatott
2026.03.27. 14:43
Ezek is érdekelhetik