Gschwindt Ernő a saját pénzéből előzte meg korát

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 10:22
null
Már akkor automobillal járt, amikor még kuriózumnak számított – egyrészt anyagilag megtehette, másrészt pedig mindig híve volt az újnak (Fotók: Nemzeti Sport)
Az FTC második elnöke volt, kevésbé népszerű, mint a legendás idősebb Springer Ferenc, ám úttörő, hiszen igyekezett üzleti alapokon irányítani az Üllői úti profi futballt. Folyamatosan pótolva a veszteségeket, nem sajnálva a (saját) pénzét. Kilencven esztendeje hunyt el Gschwindt Ernő.

 

A századfordulón Magyarország hetedik leggazdagabb embere volt, köszönhetően cégének, a Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyárnak, amelyet nagyapja, Gschwindt Mihály alapított – muszájból. Korábban dohányban utazott, ám amikor az állam magához vonta a dohánymonopóliumot, a szeszgyártásra váltott.

Az 1881-ben született Gschwindt Ernő bölcsészettudományi doktori címet szerzett Pesten és Heidelbergben, kereskedelmi akadémiát végzett s kémiai tanulmányokat is folytatott. Az I. világháborúban négy esztendőt töltött a fronton (Károly-csapatkereszt), konzervatív politikusként a képviselőház tagja volt.

Második elnöke a Ferencvárosi TC-nek. Az alapító, idősebb Springer Ferenc 1920-ban hunyt el, s a klub kegyeletből három esztendőn át betöltetlenül hagyta az elnöki tisztséget. Ám 1923-ban – mint a Nemzeti Sport írta – „a kegyelet még ma is hatalmában tartja az FTC minden tagját, az egyesület sok ágú működésének irányítása mégis azt parancsolta a klub vezetőinek, hogy haladék nélkül megfelelő utódot keressenek az üresen maradt elnöki székbe”.

A választás – tudjuk meg – nem volt könnyű, mert a kiválasztottnak „sporthoz értőnek, sőt azért rajongónak, tekintélyesnek, sokak által ismertnek és emellett »ortodox« ferencvárosi polgárnak kellett lennie”. Ez volt Gschwindt Ernő, akiről csak az derül ki a lapból, hogy korábban futballozott, az autózás a szenvedélye, a „franzstadti” kötődést pedig az jelentette, hogy a Gschwindt Rt. központja az Ipar utcában volt.

Ennél persze fontosabb, hogy vállalta az elnökséget. A legjobb időpontban, hiszen forrongott a futballsportunk, az „egyiptomi csapás” (a párizsi olimpián 0:3 Egyiptom ellen) után különösen. Gschwindt „könyörtelen tisztogatást sürget”, szerinte nincs más hátra, mint az amatőr és a professzionista labdarúgás szétválasztása.

A Fradi elnökeként is utat mutatott
A Fradi elnökeként is utat mutatott

Amiért harcba száll, ám közben elkészül a Fradi-pálya „emeletes tribünje” is, ami 3200 helyes bővítést jelent. Szigeti Imre szakosztályelnökkel és ifjabb Springer Ferenc elnökségi taggal hosszasan egyeztettek a klubokkal a profizmusért, eleinte nem sok sikerrel, mert „ az egyesületek nagy részében akár taktikai, akár egyéb okokból nem nyilvánult meg e célra kellő megértés és készség”. Ahogy a sport­adó csökkentéséért vívott harcban is – nincs rá jobb szó – elárulták. Sikerrel egyeztetett Klebelsberg Kuno kultuszminiszterrel a cél érdekében, ám végül nem ért révbe a kezdeményezés, mert miközben ő tárgyalt, a szövetségek, élükön az MLSZ-szel folyamatosan pocskondiázták a kultuszkormányt.

A profi futball viszont célba ért. Az FTC megnyerte az 1925–1926-os bajnokságot, Gschwindt már a tavasz folyamán leszögezte, hogy klubja „természetesen részt fog venni az új profi alakulásban, és ott is meg akarja tartani a vezető szerepet”. És egy látványos, büszke jóslat: „Az FTC sohasem lesz gyengébb, mint amilyen erős ma!”  A csapat Ferencváros FC néven nevezett a profi bajnokságba, ám a keret kialakítása kicsit késett, mert Gschwindt csak 1926 augusztusában tudatta, hogy mekkora összeg erejéig vállal szerepet a vállalkozásban.

Nem volt skót, aligha véletlen, hogy a csapat 1927-ben és 1928-ban is bajnok lett, a kispadon Tóth Potya Istvánnal, a pályán pedig olyan klasszisokkal, mint Berkessy Elemér, Bukovi Márton, Kohut Vilmos, Takács II József, Toldi Géza, Turay József. A második profi bajnokság után a Nemzeti Sport kiemelte, hogy Gschwindt „fenntartás nélkül odaállt a zöld-fehérek új alakulata mellé. (...) Nem túlozunk, midőn azt állítjuk, hogy ő maga megingathatatlan pillére a Ferencvárosnak.”

Azért lehettek fenntartásai, mert 1929 tavaszán bejelentette visszavonulási szándékát, az Üllői úti futballvezérek csak nagy nehezen tudták rávenni a maradásra. Így aztán ő köszöntötte a legendás, az olimpiai bajnok Uruguay legyőzésével (3:2) örökké diadalmas túra után Dél-Amerikából hazaérkező küldöttséget a Keleti pályaudvaron. „Szeretetteljes szavakkal köszönti a hosszú út vándorait, akik becsülettel oldották meg a rájuk bízott feladatot. Minél több ilyen ferencvárosi fiút kíván a magyar társadalomnak. Szavai éljenzésbe fúlnak”   – írta a Nemzeti Sport, amelyből nem egészen két hét múlva kiderül, hogy azért nem minden fenékig tejfel a Fradinál.

Lemond ugyanis az ügyvezető, Szigeti Imre, mint a Nemzeti Sportnak írt levelében írja, a sikerek csúcsán vonul vissza. A válasz egy Gschwindt-levél a Nemzeti Sportnak, nem kell hozzá kommentár: „Szigeti Imre nem önszántából, hanem a mi kívánságunkra mondott le. Szigeti Imre levelében az ő saját érdekét szolgáló oly megállapítások és kijelentések is foglaltatnak, amelyekkel mi nem értünk egyet; azt mindenképpen perhorreszkáljuk, hogy Szigeti Imre saját személyéhez kapcsoltan foglalta levelébe elnökünk, Gschwindt Ernő úr nevét. Az a vélekedés pedig, hogy a »Ferencváros mai fegyverzetében szinte úgy jelentkezik, mint Szigeti vagyona egy jelentős részének sportra felváltott megjelenési formája« a való tényekben igazolást nem nyer. Kiváló tisztelettel: Ferencváros Football Club r. t. Gschwindt Ernő s. k.”

Gschwindt ettől kezdve bekeményít, igyekszik teljesen saját kezébe venni az irányítást, minden ügy rajta vagy a likőrgyári, szigorúan üzleti alapon szervező munkatársain megy át. A kényeztetéshez szokott futballisták morognak, a Nemzeti Sport fel is keresi az elnököt az Ipar utcában, hogy megkérdezze     : „Hogy áll a siker három tényezőjének: a vezetésnek, a csapatnak és a közönségnek annyira fontos harmóniája?”   Gschwindt elzárkózik, gazdasági vezérként talán nem is érti a kérdést, de tetteiben következetes. Tóth Potya edzőt menesztik, mert állítólag tárgyalt a Hungáriával. „Neki éppen olyan nagy mértékben kellett volna becsülnie a Ferencváros súlyát, erejét, tekintélyét, mint ahogyan mi őt megbecsültük”   – mondja, az ifjú Sárosi „Gyurkáról” pedig leszögezi, nincs arra mód, hogy „kezdőnek számító játékosok szerződtetésénél olyan igényeket elégítsünk ki, amilyeneket a hosszú éveken át nagy érdemeket szerzettek sem igen mernek támasztani”.

Nem hallja meg a szirénhangokat, határozottan kijelenti, hogy semmi pénz a zsebből, „amit a szerződés biztosít nekik, az utolsó fillérig mindig pontosan megkapják”   a játékosok, a futballistának „alkalma nyílik a szerződés megkötésekor minden kívánságát hangoztatni, érvényre juttatni, de azon túl semmiféle követelést nem ismerhetünk el egyiknél sem”.

Ekkor már mintha elege lenne az egészből, joggal, hiszen „Gschwindt Ernő részvénytöbbsége mellett Gschwindt Ernő terhére azok igazgatnak a Ferencvárosban, akik állandóan azt hangoztatják, hogy Gschwindt Ernő az oka a Ferencváros romlásának”.   Ez a Nemzeti Sport véleménye. A lapból kiderül, hogy igazán „magyaros” megoldással akarta kiengesztelni az ellene áskálódó vezérkar, „150 terítékes díszlakomát rendezett a Royal-szálló Fehér termében. A lakoma keretében leplezték le Gschwindt elnök arcképét is, mely az FTC kitűnő sportoló tagjának, Huber István festőművésznek munkája”.

Ez volt 1931 májusában. Nyáron pedig az újabb dél-amerikai túra, ám hatalmas anyagi veszteséggel. Gschwindt gavallér, saját zsebéből állja a cechet, majd lemond. Kiderül, hogy bármit javasolt a Fradinál, leszavazták.  „Végül is az az igazság, hogy a Fradinak csak a pénz kellett, de beleszólni a dolgokba nem engedték   – mondta egykori cégvezetője. – Szinte kellemetlen volt nekik egy ilyen Gschwindt-féle szókimondó ember.”

Ismerve az örök magyar futballviszonyokat, ez aligha meglepő.

Egy esztendővel később hirtelen hunyt el. Velencei birtokán belázasodott, a gyomrával kezelték, későn derült ki, hogy tályoggal kellett volna, mire rájöttek, már késő volt. Temetésén nyolc Fradi-játékos vitte a koporsóját, köztük volt Bukovi és Sárosi – leginkább ők utasították el korát megelőző módszereit.

Lelkük rajta.

GSCHWINDT ERNŐ NÉVJEGYE
Született: 1881. szeptember 27., Budapest
Elhunyt:   1932. augusztus 29., Budapest
Gazdasági élet:   Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár (1907–1932, vezérigazgató), Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete, Országos Szeszértékesítő Rt., Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (mindenhol igazgatósági tag),
Magyar Nemzeti Bank (szám­vizsgáló, váltóbíró), Kereskedelmi és Iparkamara (tag)
Politikai élet:   országgyűlési kép­viselő (Egységes Párt, 1922–1931)
Labdarúgás:   a Ferencvárosi TC/Ferencváros FC elnöke (1921–1931)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik