Itt van Amerika
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2021.05.14 09:59

Futballfivérek, avagy a három Bihámi testvér története

Bihámi József, Bihámi Béla, Bihámi János. Aki olvasott már két világháború közti sportújságot, annak ismerős lehet a három név: a testvérek között kapcsot jelentett a futball szeretete, mindhárman a pályák bűvöletében éltek, Béla egyenesen válogatottságig vitte.

Milánóban 1932 novemberében a válogatott 4:2-re kikapott az olaszoktól, a szünet előtt, 0:2 után Bihámi Béla (a kép jobb szélén) tizenegyesével szépítettünk

 

„Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, a Hungária csapata már messze jár Európától. Az Olympic, amely szerdán este hat órakor indult el Cherbourgból és amelynek mindössze hat nap kell az óceán áthajózásához, már messze jár a nyílt tengeren és a hírek ezentúl már csak rádión érkezhetnek és rádión juthatnak el a kékfehér expedícióhoz, amelynek tagjai most hat napon át nem láthatnak mást, mint eget és vizet.”

A Sporthírlap 1930. június 12-án megjelent beszámolóját olvasva szinte magunk előtt látjuk az Olympic fedélzetén a klubtörténet addigi leghosszabb túrájára, Mexikóba és az Egyesült Államokba készülő Hungária-futballistákat, akiknek három hónapos kalandozásáról utóbb számos különleges emlék fennmaradt. Bemelegítésként, még az európai indulás előtt, Párizsban a CASG (6:0) és a Racing (3:2) ellen nyert a csapat, az óceán túlpartján pedig olyan élményekben volt része, mint például   A magyar labdarúgás története    könyvsorozatban (szerkesztette: Dénes Tamás, Sándor Mihály, B. Bába Éva) rögzített két eset: „A Szent István-napi, a Bruell Insurance American-Hungarian FC elleni mérkőzést este kilenctől, reflektorok fényében, fehér olajfestékkel láthatóvá tett labdával játszották, majd pályára léptek Detroitban, a helyi válogatott ellen is, a találkozó után gratulált nekik az ottani Ford-gyárban mérnökösködő Horthy István, a kormányzó fia is.”

Ami a többállomásos utazást illeti, különleges dokumentumra leltünk egy internetes adatbázisban: az Egyesült Államokban, 1930. augusztus 5-én kelt behajózási iratra, amely rögzítette a Kubából, a – világháború idején még hadihajóként használt – SS Siboney nevű utasszállítón érkező magyar futballküldöttség húsztagú névsorát. Az első név a listán Bihámi Béláé.

Az 1909-ben született csatár pályafutásában csak egy idényt, az 1929–1930-ast tett ki a Hungáriánál töltött időszak, a korszak ismert és közkedvelt játékosának története azonban figyelemre méltó, ahogyan a hazai futballéletben szintén jegyzett két testvéréé, Bihámi Józsefé (1907–2000) és Bihámi Jánosé (1912–1975) is. A leszármazottak elbeszélései és a családban őrzött különleges futballkincsek, fényképek, iratok, tárgyak alapján igyekszünk megismerni és feleleveníteni a Bihámi fivérek feledésbe merült emlékét. Segítséget nyújt törekvésünkben Bihámi József lánya és unokája – özvegy Bogdán Lászlóné Bihámi Magdolna és a felmenőkről fennmaradt képi, írásos anyagokat egyberendező Bogdán László –, valamint Bihámi János fia, Bihámi Béla, a Vígszínház korábbi főmérnöke, a részben élsportolókból verbuválódott BudaTours egykori amatőr futballcsapatának játékosa. A családtagoktól került elő az említett 1930-as utazás rendkívüli relikviája, a korábban a Titanicot is működtető White Star Line hajózási társaság szövetből készült, magyar nyelvű reklámfelirattal ellátott tasakja, amelyben a cikk elején szóba hozott júniusi estén bizonyára Bihámi balösszekötő hajójegye lapult az Olympic óceánjáró valamelyik kabinjában.

A magyar futball hőskorszakának három Bihámija közül kétségtelenül a három válogatottságig jutó, legjobb éveit a Nemzeti FC színeiben töltő (1925–1929, 1930–1934), végül a debreceni Bocskainál levezető Béla vitte a legtöbbre. Hogy közvetlen leszármazottjától mégsem kérhetünk segítséget élete megismeréséhez, annak szomorú oka van: még 29. évét sem töltötte be, amikor 1938-ban, egyévnyi szenvedés után ízületi gyulladásból eredő szívburokgyulladás áldozata lett. Gyászolta családja, két testvére, menyasszonya mellett sok-sok futballbarát, amint arról az Esti Kurír beszámolója is tanúskodik. „Szomorú napja volt tegnap a magyar futballsportnak: Bihámi Bélát kísérte ki a sportbarátok, játékosok hozzátartozók, ismerősök tömege utolsó útjára. Vasárnap futott végig a hír a sporttársadalom megszokott centrumain, hogy Bihámi Béla hosszas szenvedés után meghalt! Borzalmas hatása volt a hírnek: mindenki előtt teljes frissességgel élt a szimpatikus Bihámi egyénisége, éveken keresztül annyi csatát vívtak vele, ellene, mindenki ismerte és szerette a csendes és szerény Bihámit! Hosszú idő óta gyötörte súlyos betegsége, az utóbbi időben úgyszólván fájdalomcsillapítókon élt. Huszonkilenc éves korában ragadta el a halál a fekete-fehér színek és az egész magyar, labdarúgás kiváló katonáját...”

A sajtócikk állításait érdemes kiegészítenünk Antal Zoltán és Hoffer József jellemzésével az      Alberttől Zsákig      című könyvből: „Zömök, erőteljes csatár volt. Nagy területen játszott, ügyesen készített elő és veszélyesen lőtt. Gyorsasága azonban nem állt arányban erényeivel. Híres volt biztos, rendíthetetlen nyugalommal végrehajtott büntetőrúgásairól.”

A korabeli sajtóban és időnként a mai forrásokban is felbukkanó Bihámy változattal ellentétben a Kisalföld délkeleti vidékéről, Pér falujából származó család hagyományosan Biháminak írja a nevét. A három fivér már Budapesten látta meg a napvilágot, a korán elhunyt középső testvér eredeti polgári foglalkozását tekintve műszerész volt. Háromszor szerepelt az A-válogatottban, és külön érdekesség, hogy bemutatkozása az 1928. március 25-i, Jugoszlávia ellen megnyert 2:1-es mérkőzéshez kötődik, amelynek napján Magyarország csapata Rómában is játszott, Olaszország ellen (3:4). A nevek alapján inkább az olasz fővárosban futott pályára az erősebb együttes, ez azonban mit sem von le Bihámi érdemeiből, aki a korabeli tudósítás szerint a budapesti meccs egyik legjobbja volt.  „Örvendetes volt Stofián és Bihámi lendületes játéka. A két kitűnő csatár az első félidőben különösen szépen játszott”    – írta a Nemzeti Sport, amelynek cikkéből ez esetben a meccsfelvezetésre vonatkozó részt is érdemes idézni: „Két nagy segítőtársat is kapott ez a program, ami malmára hajtotta a vizet és megnövelte látogatottságát. Az egyik és a fontosabb a szép tavaszi idő, mely végre kellemes napsütéssel mosolygott rá a fővárosra és csak kedélyes vendéggé tette a fürge márciusi szelet. A másik segítő pedig a tenyészállatvásár volt, ahonnan a vidék eléggé szép számmal vonult ki az Üllői-útra, hogy igazi, fővárosi vasárnapozásban legyen része.”

A kolozsvári fotó: az első sorban jobbról
a második Bihámi János, balján Baróti Lajos

Nem kellett hozzá tenyészállatvásár, hogy összeverődjön 32 ezer ember Milánóban, amikor négy évvel később, 1932 novemberében az olasz válogatott hazai pályán fogadta és győzte le 4:2-re a magyar együttest – Bihámi Béla higgadt büntetőrúgási technikáját a 40. percben szerzett tizenegyesgóljánál ismerhette meg a San Siro közönsége. Harmadik, egyben utolsó válogatott mérkőzését 1933 márciusában játszotta a balösszekötő Amszterdamban, ismét lőtt gólt, 1:0-s holland vezetésnél  „a földön fekve kaparta be a labdát az üres kapuba”  , végül Teleki Pál góljával 2:1-es magyar siker született.

Ami Béla testvéreit illeti, hozzá hasonlóan Bihámi Jánosról is találunk szemelvényt a Magyar sport    című, 1935-ös kötetben: a könyv FTC-nevelésként mutatja be a balösszekötőt, aki a professzionális futball 1926-os kezdetei után is maradt a ferencvárosiak amatőr csapatában, és többször volt az amatőr válogatott tagja. Játszott Soroksáron, a Nemzetiben, majd a Szegedi AK-ban is, itteni időszakából maradt fenn egy kolozsvári túra fényképe, a Mátyás-szobor előtti képen guggoló alakja mellett Baróti Lajosé látható.

Mesterségére nézve ékszerész volt, a második világháborúban részt vett a Don-kanyarnál vívott harcokban, hazatérve megoperálták ugyan, lábának súlyos fagyási sérülései miatt azonban nehezére esett a járás. Mégis rendszeresen kiment szeretett csapata, a Fradi mérkőzéseire, vitte magával Béla fiát is, aki ma sem felejti apja tiszteletteljes lelkesedését Varga Zoltánért vagy éppen rosszat sejtető sóhajtását egy emlékezetes Szusza Ferenc-szabadrúgás előtt (gól lett belőle, persze). Mellesleg Bihámi János az – akkoriban a Népligetben játszó – Ékszerészek csapatának edzője volt, munkája megbecsültségét mutatja az egyesülettől 1953-ban kapott, személyre szóló üzenettel ékesített bronzlabda.

A legidősebb testvér, József pályafutását idő előtt derékba törte porcleválása, a Szabolcs utcai kórházban műtötte meg egy amerikai specialista, ám a beavatkozás csak annyit segített rajta, hogy – mint a Magyar Futballbírák Testülete 1932-ból fennmaradt okirata tanúsítja – a magyar játékvezetők nyertek vele egy elsőfokú besorolású szakembert. Futballszeretete töretlen maradt, és mint lánya meséli, hétről hétre járt ki családjával a Fradi-meccsre. Drukkoltak Teleki téri szomszédjuknak, az időközben józsefvárosi kocsmával jutalmazott-ösztönzött Kocsis Sándornak is, amíg csak el nem szippantotta őt a Honvéd. És a hétköznapokon hálásan gondoltak „Kocka” édesapjának szolgálataira: a magyar futballcsillag apja, az öreg Kocsis napszállta után a Teleki téri piac éjjeliőreként járta kutyájával a standok közötti kihalt sorokat.

2021.06.20 16:43:48

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS

A nagyon jó erőkből álló Legiát 2–0-ra verte a tartalékos Stöger-csapat a németországi edzőtáborozás közben.

2021.06.13 23:16:43

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Olyan országban élünk, amelyben a klubtörténeti sikerek sem jelentik automatikusan azt, hogy a futballedző megtarthatja az állását és építheti tovább eredményesen, amit elkezdett.

2021.06.09 21:15:35

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Habitusához közelebb áll, hogy a bajnoki címért küzd.

2021.06.06 22:04:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Peter Stögert is tisztelem, esetében egyelőre csak az eredményei miatt tehetem.