Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján

Ahhoz a sokat látott európai nemzedékhez tartozott, amelynek az életét két világháború is keserítette, az elsőbe 38, a másodikba 63 évesen esett bele a belga Henri de Baillet-Latour, a 20. század első felének egyik leginkább fajsúlyos sportvezetője.

Aki 150 éve, 1876-ban született arisztokrata családban Brüsszelben. (Apja Ferdinand de Baillet-Latour gróf, Antwerpen tartomány korábbi kormányzója, édesanyja pedig Caroline d’Oultremont de Duras grófnő volt.) Gyermekkorát a klasszikus nemesi neveltetés határozta meg: ebben nagy hangsúlyt kapott a történelem és a diplomáciai gondolkodás, a nyelvtanulás, valamint a sport, elsősorban az atlétika és a lovaglás is. 

Már fiatalon lenyűgözte Pierre de Coubertin eszmerendszere, amely a sportot a béke és a nemzetek közötti együttműködés eszközének tekintette. Baillet-Latour már harmincéves kora előtt, 1903-ban tagja lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak úgy, hogy Belgium hasonló testülete csak három évvel később alakult meg – természetesen Baillet-Latour társelnökségével.

A NOB-ban híres volt arról, hogy minden ülésről részletes jegyzeteket készített, külön mappákban gyűjtötte az országjelentéseket, és még az informális beszélgetéseket is dokumentálta. Elnökként is ilyen volt, akkurátus volt a munkában, ugyanakkor utálta a közszerepléseket.

Ha nincs az első világégés, szinte bizonyosan a NOB megszületésénél bábáskodó Magyarország, pontosabban Budapest rendezhette volna meg a VII. Nyári Olimpiai Játékokat, ám 1920-ra olyannyira elfogyott körülöttünk a levegő, hogy nemhogy olimpiarendezésről, de részvételről sem lehetett szó, a megnyitó napján, 71 nappal a trianoni döntés után hazánk annak is örült, hogy ha lélegeztetőgépen is, de legalább életben maradt… (1914-ben a magyar főváros egy informális szavazáson Amszterdamot, Antwerpent és Rómát megelőzve zárt az élen a NOB-ban, vetélytársaink később valamennyien házigazdák lehettek.)

Ez persze nem Henri de Baillet-Latour bűne, ő a belgák képviseletében minden befolyását bevetette, és sikerrel is járt. Hiszen az időközben jelentkező amerikai Clevelandot, Atlantát és Philadelphiát, a kubai Havannát, továbbá a belgák javára visszalépő Lyont is megelőzve a háború végén Antwerpen lett az 1920-as játékok rendezője. A NOB már röviddel az 1918. novemberi fegyverszünet után úgy döntött, hogy elsődleges preferenciaként a belga várost jelöli meg, ha továbbra is vállalja az 1920-as olimpiai játékok megrendezését, és miután 1919 márciusában a Belga Olimpiai Bizottság úgy határozott, hogy belevág a játékok megszervezésébe, április 5-i lausanne-i ülésén a NOB hivatalosan is Antwerpent nyilvánította a VII. olimpia házigazdájának.

Pierre de Coubertin, a modernkori olimpizmus atyja kezdettől adott Baillet-Latour szavára, amolyan jobbkeze volt az ugyancsak francia anyanyelvű belga sportdiplomata, és amikor a báró 1925-ben visszavonult az aktív sportvezetői munkától és tiszteletbeli elnök lett, május 28-án ő az utódja. Ekkor az olimpiai mozgalom még viszonylag törékeny volt: pénzügyi gondok, szervezési problémák és a világháború utáni politikai feszültségek egyaránt feszítették. Baillet-Latour visszafogott és diplomatikus vezetői stílusa kifejezetten jól jött a NOB-nak, amely fokozatosan kinőtte önmagát, az 1932-es és az 1936-os téli és nyári játékokat például két politikai hatalom, az Egyesült Államok (Lake Placid és Los Angeles) és Németország (Garmisch-Partenkirchen és Berlin) rendezte meg, az olimpizmus ekkor nyert végérvényesen csatát, olyannyira, hogy a második világháború tragikus évei sem tudták lesöpörni a világ nagyszínpadáról, sőt.

Baillet-Latour elnökségének korai időszakában a mozgalom megerősödött. A 1928-as amszterdami olimpia már jól szervezett, gazdaságilag is fenntartható volt, bár hogy az elnök mennyire nem volt forradalmár típus, jól jelzi, hogy Amszterdam után megpróbálta – sikertelenül – kitiltani a nőket a játékokról… Ám ebben az időszakban vált egyre világosabbá, hogy az olimpiából idővel globális médiarendezvény és jelentős politikai presztízsesemény lesz.

Ugyanakkor a húszas-harmincas években a sport és politika Coubertin által preferált szétválasztása egyre kevésbé maradt realitás, és ennek a csúcspontját a 1936-os berlini olimpia jelentette. A náci Németország propagandacélokra használta az eseményt – bár a világ inkább csak utólag okos, jellemző, hogy Adolf Hitler még 1938-ban is ott virított a Time magazin címlapján mint az Év embere…

Baillet-Latour 1933-ban levelet írt Avery Brundage-nek, amelyben így fogalmazott: „Személy szerint nem kedvelem a zsidókat és a zsidó befolyást, de semmilyen módon nem engedem, hogy zaklassák őket.” (Ugyanakkor a belga elnök ellenezte az 1936-os berlini olimpiai játékok felvetődő bojkottját.) Az 1936-os nyári olimpia után pedig a Joseph Goebbels propagandaminiszter vezette náci sportszervezet, a Freude und Arbeit tiszteletbeli tagjává választották. Madame Baillet-Latour mai szemmel különösen vállalhatatlanul viselkedett, hiszen 1938-ban személyesen gratulált Hitlernek a Szudéta-vidék annektálásához, majd 1940-ben, amikor Németország megszállta Belgiumot, az asszony azt is megköszönte a Führernek, hogy „eljuttatta a náci ideológiát Belgiumba”. (Henri de Baillet-Latour 1904-ben vette el Elisabeth de Clary grófnőt, két gyermekük született, Guy és Sophie, az előbbi apja halála előtt nem sokkal repülőgép-balesetben hunyt el Skócia partjai mellett – szüleivel ellentétben a szabad Belgiumért harcolva…)

A két 1936-os németországi olimpia kapcsán ragaszkodott ahhoz, hogy márpedig az olimpiai mozgalomnak semlegesnek kell maradnia, utólag azonban a legtöbb történész úgy véli, hogy a NOB vezetősége túlzottan engedékeny volt a politikai nyomással szemben. Utólag.

Ugyanakkor Baillet-Latour elnöksége alatt a NOB működése professzionális lett, javult a nemzeti olimpiai bizottságok közötti együttműködés, és kialakultak azok az adminisztratív struktúrák, amelyek ma is a rendszer alapját adják. Fontosnak tartotta, hogy az olimpia ne csak sportesemény legyen, hanem kulturális és nemzetközi találkozási pont is, ahogyan ma is az.

A második világháború idején az olimpiai mozgalom gyakorlatilag leállt, a NOB által jelölt rendező városok sorban sodródtak bele a világpolitikai káoszba, 1940-ben, majd 1944-ben is elmaradt a téli és nyári játékok, de az utóbbit a belga arisztokrata már nem élhette meg.

Henri de Baillet-Latour a háború alatt a német megszállás alatt álló Brüsszel ellővárosában, Ixelles-ben maradt, hivatalban lévő elnökként 1942-ben hunyt el nem egészen 66 évesen, szívrohamban. Temetésén több náci vezető is részt vett, és német katonák őrizték koporsóját, amelyre egy Hitler által küldött horogkeresztes koszorút helyeztek. Halála után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetését a svéd Sigfrid Edström vette át.