FTC: itt a második bejelentés – brazil támadó érkezett

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 17:11
null
Hivatalos! Marquinhos az FTC-ben folytatja pályafutását (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/ketszeres-brazil-bajnoktol-igazoltunk-goleros-tamadot" target="_blank">fradi.hu</a>)
Amint előre jeleztük, a Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn több új játékost is bejelenthet: a Soroksárról szerződtetett balhátvéd, Pászka Lóránd után az is hivatalossá vált, hogy a brazil bajnok Atlético Mineiro 22 éves támadója, a legutóbb kölcsönben a bolgár Botev Plovdivban szereplő Marquinhos is az FTC-ben folytatja pályafutását.

Azt már vasárnap jeleztük, hogy a brazil játékos Budapestre utazott orvosi vizsgálatra. A napokban először a bolgár sportal.bg írt arról, hogy a Botev Plovdiv által egy éve kölcsönvett Marquinhos nem marad Bulgáriában, ugyanis az Atlético Mineiro megegyezett az eladásáról a Ferencvárossal. Ezt erősítette meg szombaton a brazil sajtó is. A Transfermarkt által 3.8 millió euró értékűre becsült Marquinhos kivásárlási árát 1.5 millió euróra teszik. Az FTC most a hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette a támadót, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, mennyiért. Az biztos, hogy a Transfermarkt adatai alapján ő lett az NB I legértékesebb játékosa.

Marquinhos az Atlético Mineiro saját nevelésű játékosa, Bulgária előtt játszott kölcsönben a Chapecoensében is. A brazil élvonalban 26 meccsen egy gólt szerzett, és négy gólpasszt adott. Bulgáriában 30 találkozón lépett pályára – a jelenlegi idényben vált az együttes igazán meghatározó tagjává, hiszen 18 bajnokin hat gól mellett négy gólpasszt is kiosztott, amivel klubja legeredményesebb játékosa lett ősszel.

Marquinhos így nyilatkozott az FTC-nek


„Nagyon boldog és motivált vagyok, hogy egy ilyen nagy klubhoz csatlakozhatok. Amint lehet, szeretnék pályára lépni és gólokat szerezni – mondta a fradi.hu-nak adott nyilatkozatában az Atlético Mineirótól igazolt Marquinhos, akit a szintén brazil Somália is segít majd a beilleszkedésben. – Ezért a mezért sok gólt akarok lőni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Carlos Auzqui (argentin, River Plate – Argentína), Fortune Bassey (nigériai, Dynamo Ceské Budejovice – Csehország), Pászka Lóránd (Soroksár), Marquinhos (brazil, Atlético Mineiro – Brazília, legutóbb Botev Plovdiv – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Anderson Esiti (nigériai, PAOK – Görögország),
Távozók: Myrto Uzuni (albán, CF Granada – Spanyolország)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szánthó Regő (DAC – Szlovákia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik