FTC: Fontos, hogy már a télen sikerült ezeket a játékosokat leigazolnunk – Hajnal Tamás

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 15:16
null
Elégedetten értékelte a telet Hajnal Tamás (jobbra) sportmenedzser (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosi TC a télen öt új játékost szerződtetett Gera Dániel, Giorgi Haraisvili, Katona Máté, Samy Mmaee és Henry Wingo személyében. Az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás szerint az új labdarúgóknak minden szempontból időre van szükségük a beilleszkedésre – olvasható a fradi.hu-n.

 

Katona Máté és Gera Dániel olyan labdarúgók, akik már korábban bizonyították a bajnokságban, hogy komoly potenciállal rendelkeznek – kezdte Hajnal Tamás a fradi.hu-nak. – A Fradiban mindig keressük azokat a fiatal magyar játékosokat, akik középtávon erősítést jelenthetnek számunkra. Varga Rolandot szerette volna az MTK megszerezni tőlünk, mi pedig két olyan fiatal játékost tudtunk szerződtetni tőlük, akik a magyar mezőny legjobbjai közé tartoznak. Szakmai szempontból mind a ketten remek adottságokkal rendelkeznek, nagy munkabírású, technikás játékosok, akik több poszton bevethetők. Gera Dani már több alkalommal pályára lépett csapatunkban és biztató jeleket mutatott, míg Katona Máté jelenleg a műtétje utáni rehabilitációját végzi, ő majd a nyári felkészülésre kerülhet újra 100 százalékos állapotba.”

Az amerikai Henry Wingo, az őszi Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában a Ferencvárosi TC révén búcsúztatott norvég Moldétól érkezett.

„Szerettünk volna a szélső védő poszton tovább erősíteni, Henry Wingo személyében pedig egy nemzetközi szinten is kiemelkedő labdarúgót igazoltunk erre a posztra. Bátran kapcsolódik be a támadásokba, ugyanis korábban támadóként játszott, innen került hátra a védelembe. Bízunk benne, hogy a támadójátékunkat nagyban fogja tudni segíteni” – mondta el Wingóról Hajnal Tamás.

„Frimpong távozása után szükségünk volt egy jó középhátvédre – folytatta az FTC sportmenedzsere. – Frim remekül teljesített nálunk a pályán és a pályán kívül is, de kapott egy számára kiváló ajánlatot, és sikerült is megegyeznünk a kérőjével, így elengedtük. A belső védők piacát folyamatosan nyomon követjük. Fontos, hogy ezen a poszton olyan játékosokkal rendelkezzünk, akik a labdakihozatalokban tudnak segíteni, ugyanakkor gyorsak és nagy végsebességgel rendelkeznek. Samy Mmaee pontosan ilyen, őt már régóta figyeltük és úgy gondoljuk, hogy nagy potenciál van benne. A képességeit jól mutatja, hogy a tavalyi évben bekerült a jó nevekből álló marokkói válogatottba.”

Az átigazolási időszak utolsó napjaiban Giorgi Haraisvilit is bejelentette a klub.

„Giorgi több poszton bevethető labdarúgó, aki 10-es poszton, támadó felfogású 8-asként és a bal szélen is bevethető. Az érkezésével tovább bővíthetjük a lehetőségeinket a támadójátékban. Kiváló a rúgótechnikája, jól végzi a pontrúgásokat, nagy munkabírású, illetve az utolsó passzokban is jeleskedik. Az érkezésével Szerhij Rebrovnak tovább nőttek a variációs lehetőségei” – árulta el Hajnal Tamás.

„Az új labdarúgóknak minden szempontból időre van szükségük a beilleszkedésre. Meg kell szokniuk az új kultúrát, az új játékfilozófiát, az új közeget. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy már most sikerült ezeket a játékosokat leigazolnunk, és nem a nyáron kell elkezdeni beépíteni őket a csapatba, amikor már a nemzetközi kupa selejtezőire készülünk” – tette hozzá a sportmenedzser.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Gera Dániel (MTK Budapest), Giorgi Haraisvili (grúz, IFK Göteborg – Svédország), Katona Máté (MTK Budapest),Samy Mmaee(belga-marokkói, Sint-Truiden – Belgium), Henry Wingo (amerikai, Molde FK – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Abraham Frimpong (ghánai, al-Ain – Szaúd-Arábia), Varga Roland (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Szécsi Gergő (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik