FTC: három évre ír alá a szlovén védő – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 15:19
null
Miha Blazic (sárgában) a Ferencváros következő nyári szerzeménye (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak korábbi értesüléseink, a szlovén élvonalbeli NK Domzale hivatalos oldalán jelentette be, hogy Miha Blazic a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll többször elmondta az elmúlt hetekben, hogy védekező középpályást és belső védőt még szeretne szerződtetni a nyári átigazolási időszakban. A Fradi a napokban már bejelentette a macedón szűrő, Sztefan Szpirovszki szerződtetését, s jelen cikkünk megjelenése után a szlovén Miha Blazicot is bejelentették – az FTC az érkezését, a Domzale a távozását.

Az előző szezonban 4. helyen záró, kupagyőztes NK Domzale védője három évre ír alá a magyar csapathoz a szlovén klub tájékoztatása szerint.

„Alig várom az új kihívást a Ferencvárosnál. A fejlődésem miatt döntöttem így, szeretnék jobb futballistává válni, és sikereket elérni új csapatommal. Nagyszerűen éreztem magam a Domzalénél, sokat köszönhetek a klubnak” – mondta a zöld-fehérek új játékosa az NK Domzale hivatalos oldalának.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A 24 esztendős, 185 centiméter magas Miha Blazic az előző idényben alapembernek számított a kupagyőztesnél, 28 bajnokin játszott, a Szlovén Kupában öt találkozón szerepelt, köztük az NK Olimpija Ljubljana elleni, 1–0-ra megnyert döntőben. A jelenlegi idényben az Európa-liga selejtezőjében a Domzale mind a nyolc meccsét végigjátszotta, részese volt többek között a német Freiburg kiejtésének, illetve a Marseille elleni két meccsen is pályára lépett, így a múlt héten is, amikor csapata a 3–0-s franciaországi vereséggel, 4–1-es összesítésben búcsúzott a sorozattól.

A szlovén élvonalban 145 meccsen játszott, két gólt szerzett. A Domzale előtt a Koperben szerepelt, a szerződése 2020-ig szólt a Domzalénél, így a Ferencvárosnak ki kellett vásárolnia őt a szerződéséből (a Transfermarkt 450 ezer euróra becsüli a piaci értékét).

És még nem biztos, hogy Blazic lesz az utolsó nyári szerzeménye a Ferencvárosnak, amely ma délután – elsősorban ifjúsági játékosokkal, az első csapat néhány labdarúgójával kiegészülve – Pécsen szerepelt gálamérkőzésen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Albert Ádám (Ceglédi VSE), Miha Blazic (szlovén, NK Domzale – Szlovénia), Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, Club Atlético River Plate – Uruguay), Miha Blazic (szlovén, NK Domzale – Szlovénia), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Rui Pedro (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Sztefan Szpirovszki (macedón, Vardar Szkopje – Macedónia), Takács Zsombor (Vasas Kubala Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Marcos Garbellotto Pedroso(brazil, Figueirense – Brazília, legutóbb kölcsönben Gaziantepspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor, Oroszi István, Patik Márton, Pergel Bence, Vida Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Adamcsek Máté (Paks), Beke Péter (Hamburger SV – Németország), Csernák Martin (Nyíregyháza Spartacus), Csilus Tamás (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Vladan Csukics (szerb, visszavonult), Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Dragóner Filip (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg), Gelencsér Bence (Újpest FC), Haris Attila (soroksári kölcsön után Balmazújváros), Oliver Hüsing (német, Hansa Rostock – Németország), Jova Levente (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Kovács Krisztián (Rákosmente), Lakatos Csaba (Szolnoki MÁV FC), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Puskás Akadémia), Szabó Norman (Vác FC), Szántó Gergő (Rákosmente, onnan Budaörs – kölcsönbe), Szpirulisz Markosz Antonisz (Mosonmagyaróvári TE), Takács Martin (Videoton FC), Florian Trinks (német, Chemnitzer FC – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Albert Ádám (Soroksár), Derekas Zoltán (Soroksár), Gera Dávid (Soroksár), János Norbert (Soroksár), Kovács Dániel (csákvári kölcsön után Soroksár), Lakatos István (Soroksár), Nagy Gábor (Balassagyarmati VSE), Pergel Bence (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, onnan FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönbe), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (Vasas)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik