Edzősors: Klopp üzent Bódognak a Tiszaújváros kiütése után

Vágólapra másolva!
2020.09.26. 12:08
null
Bódog Tamás a tiszaújvárosi MK-meccs után kapott üzentet Jürgen Klopptól (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd vezetőedzője, Bódog Tamás az Újpest FC elleni vasárnapi bajnoki meccset megelőzően az Origónak adott hosszabb interjút, melyben többek között korábbi csapatairól, saját stílusáról és barátjáról, a Liverpooolt irányító Jürgen Kloppról is szót ejtett.

 

„Diósgyőrben kilátástalan helyzetben lévő csapatot vettem át, amely fél lábbal már a másodosztályban volt. De sikerült a bravúr, bennmaradtunk. Ez követően a tulajdonos egy túlélő csomagot próbált lenyomni a szurkolók torkán. De a diósgyőri működésem kapcsán a legnagyobb hibát akkor követtem el, hogy nemcsak a vezetőedzői, hanem a sportigazgatói feladatokat is elvállaltam. Pedig ez egyértelműen kétemberes munkakör” – nyilatkozta a DVTK-nál töltött időszakáról Bódog Tamás az Origónak, majd előző klubjáról, a Kisvárdáról és jelenlegi csapatáról, a Honvédról is szót ejtett a szakember.

„Mindenképpen szerettem volna visszakerülni a futballba. Miután Révész Attila megkeresett, hosszasan beszélgettünk, s végül sikerült megegyeznünk. Tisztában vagyok azzal, hogy Révész a magyar labdarúgás egyik megosztó személyisége, miközben él-hal a fociért. Ráadásul – sokakkal ellentétben – inkább belerak, mintsem kivesz a hazai futballból. Azt is elég hamar felmértem, hogy a Kisvárda képes arra, hogy bennmaradjon az NB I-ben. Felvállaltunk egy bátor támadófutballt, ez bejött, hiszen amit ígértem, teljesítettük. Ezek után mindenki jó érzéssel búcsúzott el egymástól.”

A Honvéd kapcsán elmondta: „A Malmö elleni mérkőzésben sokkal több volt, amit végül kihoztunk; de tanultunk belőle, és jövőre az ilyen meccseket már megnyerjük. Vannak bizonyos beidegződések, amelyeket fel kell oldani. Ezek elsősorban abból adódnak, hogy eddig inkább védekező stílusban játszott a csapat, én pedig azt szeretném elérni, hogy úgymond magasabban (feljebb tolva) kezdjünk el védekezni, és már a középpályán törekedjünk a labda visszaszerzésére.”

Bódog a saját személyiségéről is beszélt.

„Mindig törekszem arra, hogy őszintén mondjam el a véleményem, nem hazudok senkinek. A futballedzőség egyébként is olyan szakma, hogy a púdernak nincs sok értelme. Ha eléred az eredményeket, jó edző vagy, ha nem vagy eredményes, rossz edző vagy, jöhetsz bárhonnan, beszélhetsz bármilyen nyelven. A pozitív hozzáállás pedig onnan fakad, hogy Németországban hozzászoktam ahhoz, hogy sosem szabad lehorgasztott fejjel járni.”

Bódog Mainzban előbb csapattársa, majd a játékosa volt Jürgen Kloppnak, a Liverpool jelenlegi sieredzőjének, akivel ma is tartja a kapcsolatot.

„Mostanában nem beszéltünk, de a Chelsea elleni bajnokijuk előtt sok sikert akartam kívánni. Ő viszont nem felejtkezett meg rólam: a Tiszaújváros elleni kupameccs után semmi mást nem küldött, csak ennyit: 7–1. Ennyire nyertünk amúgy a Magyar Kupa-meccsen.”

Bódog Tamás a teljes interjúban – melyet itt olvashat – beszél Szalai Ádám mainzi esetéről, szót ejt a Németországban élő családjáról és a baseballsapkájáról is…

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
1 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24
Ezek is érdekelhetik