DVSC: Voltam már ilyen bonyolult helyzetben – Joan Carrillo

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 16:25
null
Carrillo az Újpest legyőzésére koncentrál (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, Joan Carrillo lett a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC vezetőedzője. A spanyol szakember szerint a Lokinak nemcsak a bennmaradás lehet a célja – derült ki a klub honlapjának adott interjújából.


A Videotonnal a 2014–2015-ös idényben bajnoki címet szerző Carrillo szerint fontos, hogy egyensúlyban legyen a gárda támadása és védekezése, valamint a játékosok sikerre éhesen futballozzanak. Az 53 éves szakember november 20-án, az Újpest ellen debütál a Loki kispadján.

„Valóban nincs sok idő, de mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban sikerüljön. Egy-két helyen változtattunk az edzésmunkán, ám minden trénernek időre van szüksége, hogy megértesse magát egy új közegben. Nyilvánvaló, hogy nem akarok kifogásokat keresni, csak arra koncentrálunk, hogy közösen legyőzzünk egy veszélyes Újpestet” – mondta el Carrillo.

A DVSC 12 forduló után 13 ponttal áll a tabella 9. helyén, az utolsó pozíciót elfoglaló Újpest csupán öt pontra van tőle.

„Voltam már ilyen bonyolult helyzetben, de elsősorban nem abban gondolkozom, hogy nekünk csak a bennmaradás lehet a célunk. Debrecenben most nem a múlttal kell foglalkoznunk, én magam is a jelennel és a jövővel törődöm” – folytatta a tréner.

A szakvezető elmondta még, ismeri a mezőnyt, a csapatok pedig sokat fejlődtek 2015 óta.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24–9 +15 25
2. Puskás Akadémia 11 8 1 2 18–11 +7 25
3. Kisvárda 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Mol Fehérvár 12 5 5 2 16–11 +5 20
5. Mezőkövesd 12 5 3 4 17–20 –3 18
6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 +2 14
7. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 17–28 –11 14
8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4 13
9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 +2 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 –6 12
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6 12
12. Újpest FC1215614–21–78
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik