A legélesebb megfogalmazás a hétfői Ajka–DVTK meccs előtt elhangzott: matematikailag akkor még nem dőlt el semmi, vagyis a Kecskemét még fel sem jutott – de már ki is esett... Azóta kiderült: ősztől a KTE ott lesz a tizenkét legjobb magyar csapat között. Az ítélet kegyetlen, s bár annak van itt az ideje, hogy megünnepeljük a KTE bravúros feljutását, azt az alföldi városban is tudják: a mai, tizenkét csapatos bajnokságban pokolian nehéz feladat lesz két csapatot is megelőzni. Márpedig más cél nem lehet, de ne szaladjunk ennyire előre – még az is kérdés, hol rendezheti élvonalbeli mérkőzéseit a klub.

Van esély rá, hogy mégis otthon játszhat a Kecskemét

Eleve vicc, hogy az a stadion, amely néhány éve még simán otthont adhatott NB I-es bajnoki mérkőzéseknek, idén Magyar Kupa-meccseknek, most nem felel meg a szigorú előírásoknak – amelyeknek egyébként mi a céljuk, ha nem az, hogy a kecskeméti szurkolók kulturált, biztonságos körülmények láthassák a Fradit, az Újpestet és főleg a saját csapatukat? Nagyjából a teljes bajnokságot komolytalanná teszi, ha egy futballklub az otthonától száz kilométerre vagy még messzebb rendezheti csak a mérkőzéseit – emlékezzünk az Eger ötvenhét (!) fizető néző előtt lejátszott NB I-es meccsére Debrecenben (elnézést, ha ötvenkilenc volt, és rosszul emlékszem).

Ennek mi értelme?!

Nem jó a klubnak, nem jó a nézőknek, senkinek sem jó, egyedül annak, aki ragaszkodik a szabályokhoz – csak épp a futballt öli meg vele. Kizárható, hogy ne lehessen annyit javítani a létesítményen, annyit segíteni a klubon, hogy megfeleljen a mindennél fontosabb szabályoknak: otthon játszhasson a lila-fehér csapat. Kecskeméten rendezett meccsekkel sem lenne sok esély a kiesés elkerülésére (szívből kívánom a csapatnak, hogy cáfoljon rám), de albérletben futballozva még annál is kevesebb lesz. Ez a feljutás az NB III-ból érkező KTE dicsősége, egyúttal a Diósgyőr szégyenteljes kudarca. A DVTK évekig egyensúlyozott a szakadék peremén, addig, amíg le nem zuhant, és remélni lehetett, az a pofon kijózanító hatású lesz. Ám a klub az erkölcsi mércét olyan nagyon magasra nem helyező magyar labdarúgásban is egyöntetű visszatetszést kiváltva fő riválisának edzőjét, Dragan Vukmirt Szegedről szerződtette a bajnoki hajrában, a morálisan kifogásolható lépést pedig megtorolta a labdarúgás igazsága. Múltja, támogatottsága révén a Diósgyőr messze megelőzi a Kecskemétet, de a verseny a pályán dőlt el, és ahogy mondani szokás: a tabella nem hazudik.

Kecskeméten pedig azon dolgoznak, hogy a tabella egy év múlva is mellettük érveljen – ha százból százan mondják kiesőnek őket, attól még nagyon is bent lehet maradni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!