Bp. Honvéd: német és angol múlt – Kispesten folytatja a kapus

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 12:29
null
Gróf a Honvédban folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online információja: a Honvéd szerződtette a Csákvár kapusát, Gróf Dávidot.

 

„A Bp. Honvéd 3 éves szerződést kötött Gróf Dáviddal” – olvasható a honvedfc.hu-n.

Gróf a Vasasban nevelkedett, de 17 évesen Skóciába szerződött, majd Angliában és Németországban is légióskodott, 2015 nyarán azonban hazatért a Csákvárhoz, az NB II-es csapatban 28 találkozón védett.

Mivel Kemenes Szabolcs Paksra szerződött, a Honvédnak szüksége volt kapusra, így került képbe Gróf a kispestieknél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hermány Bence (Vasas), Davide Lanzafame (olasz, Novara – Olaszország), Székely György (Paks)
Távozók: Kemenes Szabolcs (Paks – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Souleymane Youla (guineai, lejár a szerződése), Jelena Richárd (Paks, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 12:24

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik