A német és a belga után a magyar utánpótlást is „meggyógyítanák”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 12:42
null
A Double Pass sajtótájékoztatón mutatta be a hazai utánpótlásműhelyek átvilágítása során végzendő munkát (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség és a Double Pass közös sajtótájékoztatón mutatta be a hazai utánpótlásműhelyek átvilágítása során végzendő munkát. Tizenöt akadémiát érint a vizsgálat, az első eredmények jövő tavaszra várhatók, a távlati cél pedig egy hatékonyan működő hazai rendszer kialakítása.

 

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a világbajnoki selejtezőket követő helyzetértékelőjében elmondta, a belga Double Pass nevű céget kérték fel a hazai utánpótlásműhelyek és akadémiák értékelésére.

Ezen munkát foglalták össze a mai „Minőségbiztosítás a tehetséggondozásban” elnevezésű sajtóeseményen.

„A tehetséggondozás nem egy egzakt műfaj, nincsenek általános érvényű igazságok, de reméljük, ez a munka előre viszi a labdarúgásunkat” – mondta az MLSZ részéről bevezetőjében Sztancsik Tamás, példaként felhozva Franck Ribéryt, akit 16 évesen eltanácsoltak a Lille-től, jelenleg pedig az Aranylabda egyik esélyese.

Dr. Szabó Tamás projektvezető kifejtette, 2012 tavaszán kezdődött az akadémiai képzés átvilágítása. Egy háromtagú csoport kapta feladatául a diagnózis elkészítését. Az elkészült audit tervezetet tavaly októberben 29 elitképzési helyre küldték el, és benne 14 releváns területről (például infrastruktúra, tehetség program, pénzügyi források, időmérleg, továbbképzések) gyűjtöttek információkat. Ugyanakkor világossá vált, hogy szükség van egy független szervezetre, és hosszú keresgélés után választották ki a Double Pass nevű céget, amelynek referenciái között a Chelsea, az Arsenal, a Werder Bremen, a Bayern München, az Anderlecht és az FC Bruges is szerepel. Május 8-án volt az első megbeszélés, a konkrét munka az ősszel indult meg.

„Azt várjuk, hogy javaslatot lehet tenni egy hatékonyan működő hazai akadémiai rendszer működtetésére, illetve a jelenlegi korszerűsítésére” – zárta Szabó.

A belgák részéről Hugo Schoukens alapító vezérigazgató mutatta be a folyamatot. A 2004-ben alapított Double Pass a brüsszeli egyetemből nőtte ki magát, és egy hitelesített tudományos modellel rendelkezik a tehetséggondozás területén. Összesen 35 auditor tartozik hozzájuk, és három szinten vizsgálódnak. A makro/kormányzati szint mellett a liga és a szövetség, valamint a klubok szintjén néznek körül. A liga és a szövetség szintjén öt sikertényező (például fejlesztési terv, edzőképzés, kompenzáció) meglétére koncentrálnak, míg a klubok szintjén nyolcra (stratégia és pénzügyi terv, szervezeti struktúra, tehetség kiválasztás, gondozás, sporttudományi, szociális háttér, az akadémia állományának hozzáállása, kommunikáció, infrastruktúra, eredményesség – hány játékos kerül fel az A-csapatba).

A Doble Pass a belga labdarúgásból kapta az első felkéréseket, de utána a Bundesligából és a Premier League-ből is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott.

„A célunk, hogy értéket hozzunk létre. Ha megfelelő az utánpótlás nevelési rendszer, több a jó játékos, sikeresebb a válogatott, vonzóbb és üzletileg eredményesebb a bajnokság” – foglalta össze a cég filozófiáját Schoukens.

Három évben gondolkodnak, első körben a felkészülést követően 15 akadémiánál folytatják le a mérést, ennek eredménye februárra várható. 2014–2015-ben az eredmények alapján képzést tartanak az akadémiai vezetőknek, majd 2015–2016-ban egy második vizsgálattal megnézik, mi változott az eltelt időben.

Általában négy napot töltenek el egy klubnál (csütörtöktől vasárnapig), 150-200 standard alapján mérnek, valamint a helyszíni bejárás során interjúkat készítenek, és edzésre, valamint meccsre is ellátogatnak. Az elkészült jelentés alapján három kategóriába (minőségi, minőségre törekvő, fejlődésre törekvő) sorolják a klubokat, ez később a támogatás elosztásának is az alapját képezheti.

„A kluboknak meg kell győződniük arról, ha befektetnek az utánpótlásba, az meg fog térülni. Mert kérdezem, ha nem invesztál bele, miért él egyáltalán a Földön?” – tette fel a költői kérdést Schoukens.

Végső soron persze a klub dönt arról, mennyit valósít meg a jelentésben foglaltakból, de ha másért nem, a saját érdekében is megéri komolyan foglalkoznia a tehetségeivel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik