NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.10. 16:46
Batai Tamás egyelőre kölcsönbe érkezett a Vasashoz (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben érdekelt Vasas FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy két játékos végleg, egy kölcsönbe távozik a klubtól, egy támadó viszont érkezik az angyalföldiekhez.

 

Kedden a Vasas szerződést bontott Szivacski Donáttal, aki 2015 nyarán szerződött Angyalföldre, s összesen 208 tétmeccsen lépett pályára, ezeken három gólt rúgott, 13 gólpasszt adott – közölte a fővárosi klub szerdán. A 27 éves hátvéd a mögöttünk hagyott, 2023–2024-es idényben tavasszal Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, ahol 13 NB I-es mérkőzésen játszott.

Ihrig-Farkas Sebestyén szintén távozik, miután szerződése az idény végén lejárt. A 30 esztendős támadó 2022 januárjában érkezett Budafokról a XIII. kerületbe, és az elmúlt két és fél év alatt 37 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyen hét gólt és öt gólpasszt jegyzett. Tavasszal a BVSC-ben szerepelt, 11 másodosztályú találkozón három gólt ért el.

Szilágyi Szabolcs ellenben nem végleg köszön el a klubtól, ugyanis kölcsönben a román másodosztályú FK Csíkszeredánál játszik majd – a megállapodás egy szezonra szól.

Egy érkező játékosról is beszámolt a klub, az új idényben a Vasasban futballozik a DVSC 19 éves támadója, Batai Tamás, akit a piros-kékek egy évre vettek kölcsön a debreceni együttestől, méghozzá vételi opcióval. A 187 centiméteres támadó egy rövid, hajdúböszörményi kitérőt leszámítva csak Debrecenben futballozott, ahol az előző kiírásban profi szerződést kapott, és az élvonalban is bemutatkozott – hat NB I-es találkozón kapott lehetőséget. A Loki NB III-as csapatában nyolc gólt szerzett az Északkeleti csoportban, a tavalyi évben pedig az U18-as válogatottban is debütált.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múltú együttes, mint a Vasas, bizalmat szavaz nekem. Vártam már a pillanatot, hogy aláírjak, azt pedig még inkább várom, hogy be is mutatkozhassak az Illovszky Rudolf Stadionban. A fizikális erőmet mindenképpen kamatoztatni szeretném a mérkőzéseken, emellett határozottnak érzem magam a kapu előtt, de a kombinatív játékból is szívesen kiveszem a részemet. Remélem, minél több góllal és gólpasszal tudom segíteni a csapatot a céljai elérésében, ami nem is lehet más, mint az élvonalba való feljutás” – mondta az egylet honlapjának a fiatal csatár.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Batai Tamás (Debreceni VSC – kölcsönbe), Bodnár János (Peterborough U21 – Anglia), Forgó Milán (FC Ajka – kölcsönből vissza), Kapornai Bertalan (Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza), Kiss Ágoston (ZTE, legutóbb Tiszakécske – kölcsönben), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönbe, legutóbb Tiszakécske – kölcsönben), Molnár Zsombor (Újpest FC – kölcsönből vissza), Pintér Filip (Szombathelyi Haladás), Puska Péter (KFC Komarno – Szlovákia – kölcsönből vissza), Rácz Barnabás (Szombathelyi Haladás)
Távozott: Bakti Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (?, legutóbb BVSC-Zugló, kölcsönben), Litauszki Róbert (?), Papp Csongor (?), Szalay Szabolcs (ZTE FC – kölcsönből vissza, onnan NK Nafta – Szlovénia, kölcsönbe), Szilágyi Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, kölcsönbe, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Szivacski Donát (?, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Sztojka Dominik (Budafoki MTE – kölcsönbe), Uram János (Békéscsaba 1912 Előre – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
47 perce

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
12 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
12 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
12 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
12 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
12 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
12 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
12 órája